Románia;tisztújítás;Erdélyi Magyar Néppárt;

2015-01-25 11:07:00

Tisztújítás zárt ajtók mögött

Jövő héten tartja tisztújító kongresszusát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A rendezvény nem szokványos, ugyanis zárt ajtók mögött zajlik majd.

A Tőkés László számára az Orbán-kormány 2010-es hatalomra jutása után létrehozott erdélyi párt eddig három választáson indult – a 2012-es helyhatósági, majd parlamenti és a tavaly novemberi államfőválasztáson. és mindhárom alkalommal katasztrofális, egy százalék alatti eredményt ért el. Az államfőválasztás után tavaly decemberben lemondott a párt vezetősége, Toró T. Tibor elnök és az államfőjelölti versenyben is részt vevő Szilágyi Zsolt alelnök.

Tőkés László névlegesen nem vezetője, csupán „védnöke” a pártnak, ő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vezeti, de a két szervezet közötti átfedés szinte teljes. A párt és a tanács, illetve Tőkés és a néppárti névleges vezetők közötti viszony állítólag megromlott, de az EMNP- Fidesz viszony is, miután Orbánék kihátráltak a kudarcokat halmozó formáció mögül.

Sajtóinformációk szerint a párt többsége nem akar radikális változást, Toró helyett Szilágyit szeretnék elnöknek, ezért egyre nagyobb a nyomás Torón, hogy ne pályázza meg újra az EMNP elnökséget. Szilágyi viszont az immár Fidesz EP-képviselővé vált Tőkés László kabinetfőnöke és vonakodik elvállalni a feladatot.