Sepp Blatter;FIFA-elnök;Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA);Ali Bin Al Husszein;David Ginola;

Gyűlnek Blatter kihívói

A jelenlegi állás szerint öten indulhatnak a FIFA elnöki tisztségéért Sepp Blatterrel, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség jelenlegi elnökével szemben a május 29-i elnökválasztáson. A jelölteknek csütörtökön éjfélig kell leadni jelentkezésüket.

Hogy aztán végül hányan nézhetnek farkasszemet Blatterrel, ez csak február 7-én vagy 8-án derülhet ki, amikor nyilvánosságra hozzák az indulók listáját. Könnyen lehet, hogy végül csak Blatter és a FIFA alelnöke, az UEFA által támogatott Ali Bin Al Husszein jordániai herceg neve marad a kalapban. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ténylegesen indulhasson a választáson, öt szövetség támogatását kell felmutatnia a 209 közül.

Tegnap Luis Figo, a Real Madrid és az FC Barcelona egykori sztárja jelentette be, hogy ő is meg kívánja mérettetni magát. A 42 éves aranylabdás a CNN hírtelevíziónak adott exkluzív interjújában tette közhírré döntését. Elhatározását azzal indokolta, hogy a FIFÁ-t számos botrány rázta meg, s a labdarúgás jobb vezetést érdemelne.

Korábban egy másik egykori sztárcsatár, a francia válogatott David Ginola jelentette be indulását. A PSG és a Newcastle egykori gólvágója 2,3 millió fontot kíván összegyűjteni kampányához. Egyik programpontja, hogy egyszerre rendezzék a férfi és női labdarúgó világbajnokságot. Ginola esélyeit jelentősen csökkenti, hogy a Paddy Power fogadóiroda 250 ezer fonttal támogatja, ez azonban ellentétes a szövetség szabályzatával.

Ginola honfitársa, az 56 éves Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese még tavaly jelezte, hogy szintén ringbe száll a nemzetközi szövetség vezetéséért. A hatodik induló Michael van Praag, a Holland Labdarúgó Szövetség elnöke, az Ajax Amszterdam volt első embere. A választás favoritja Blatter, az afrikai és az óceániai szövetség is jelezte, őt támogatják a tisztújító választáson.