DK;Rogán Antal;letelepedési kötvények;

2015-01-29 14:39:00

Letelepedési kötvények - DK: ki kell zárni a közvetítő cégeket

A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy zárják ki a közreműködő cégeket a letelepedési kötvények árusításából - erről a párt ügyvezető alelnöke beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba hozzátette: emellett visszamenőlegesen is fel kell tárni az üzletben résztvevő cégek teljes tulajdonosi hátterét.

A politikus úgy fogalmazott: az eladott letelepedési kötvényeken nem a magyar állam, nem az adófizetők, hanem a "Rogán Antalék által kiválasztott" homályos hátterű, nem egy esetben offshore cégek gazdagodtak. Az EP-képviselő azt mondta, ezek a közvetítő cégek ellenőrzés nélkül végzik az üzletet és tesznek zsebre letelepedési kötvényenként akár több tízmillió forintot. Szavai szerint eközben az így letelepedési joghoz jutottak sem járulnak hozzá az állami vagyon gyarapításához, ugyanis semmi sem kötelezi őket arra, hogy befektessenek a magyar gazdaságába.

A DK ezért azt kérdezi, miért éri meg a Fidesz frakcióvezetőjének, hogy ismeretlen hátterű cégek - az Index számításai szerint - eddig körülbelül 51 milliárd forinthoz jutottak hozzá közvetítői díjként - folytatta. Arra is kíváncsi volt, hogy Rogán Antal vagy környezete áll-e bármilyen kapcsolatban ezekkel az offshore cégekkel. Molnár Csaba azt is kijelentette: a kormánypárti politikusnak emellett nyilatkoznia kell, hogy ő maga, valamely rokona vagy barátja megtalálható-e ezeknek a cégeknek a tulajdonosi hátterében.