per;Alkotmánybíróság;devizahitel;állam;

2015-01-30 06:21:00

Az állam "megvédi" a családokat

Nem találta alaptörvény-ellenesnek az úgynevezett első devizahiteles törvény bíróság által kifogásolt paragrafusait az Alkotmánybíróság (Ab). Elutasították a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának azt az indítványát, amelyben - a többi között - a K&H Bank, a KDB Bank, a Porsche Bank és az evoBank ügyében fordult az AB-hez. A taláros testület tegnap közzétett határozatában nem találta alkotmányellenesnek az első devizahiteles törvényt sérelmezett részeit, ezért nem is értettek egyet a megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezésekkel sem.

„Nem arról van (...) szó, hogy az állam a hatalmával visszaélve olyan helyzetet teremtett, melyben az ellenérdekű fél hátrányosabb pozícióba kerül a másik félhez képest, hanem arról, hogy a pénzügyi intézményeknek az állammal szemben kellett megindítani a vélelem megdöntésére irányuló peres eljárást” – olvasható az Ab indoklásában.

Majd így folytatják: "Önmagában az a tény, hogy az állam egy konkrét szerződéses kikötés vonatkozásában átvállalta az igényérvényesítést a fogyasztótól, illetve a közérdekű kereset előterjesztésére jogosulttól, összhangban áll a fogyasztóvédelem alkotmányos követelményével. Az Alkotmánybíróság gyakorlata egyértelmű abban a tekintetben, hogy a jogerő áttörése nem eleve alaptörvény-ellenes, ugyanakkor a már jogerősen lezárt jogviszonyok csak nagyon kivételes esetben, különösen fontos okból, alapvető jogok védelme érdekében, a szükségesség és arányosság követelményének megfelelően változtathatóak meg. "

Vagyis az Ab értelmezése szerint az államnak a fogyasztók (a devizahitelesek) érdekében bele kell avatkoznia a piaci folyamatokba a Kúria által tisztességtelennek minősített pénzintézetek ellenében. Szakértők szerint ez egyenlő az állam mindenhatóságának törvényesítével.

A határozathoz Kiss László, Lévay Miklós, Paczolay Péter és Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményt, Czine Ágnes és Sulyok Tamás alkotmánybírók pedig párhuzamos indokolást csatoltak.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az Ab határozatára így reagált: a bankok időhúzó taktikája elbukott, amit immár az Ab is kimondott. Az alaptörvénnyel összhangban van és nem megkerülhető a bankok elszámoltatásáról szóló törvény végrehajtása. Véleménye szerint a magyar családok nyertek, az eddig pereskedő bankoknak is meg kell kezdeni az elszámolást az ügyfeleik számára.