emberrablás;cégvezető;elszámolási vita;

2015-02-04 16:21:00

Emberrablás - Meztelenül tartották fogva a cégvezetőt

Elrabolták és három napig meztelenül fogva tartották egy cég vezetőjét Budapesten, a feltételezett elkövetőket emberrablás gyanúja miatt őrizetbe vették, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat - közölte a rendőrség szerdán a police.hu honlapon.

A rendőrök január 12-én egy budapesti szállodát ellenőriztek, ahol az egyik szobában három férfi egy negyedik, meztelen férfit őrzött. Ő a nyomozónak azt mondta, erőszakkal hurcolták el Vásárosnaményból. A másik három férfi azt mondta, megbízást teljesítenek, de nem tudják, miért kell vigyázniuk a cégvezetőre.

A 44 éves sátoraljaújhelyi férfit Vásárosnaményba csalták egy parkolóba még január 9-én, ott egy mellé kanyarodó autóból kiszállt egy számára ismeretlen fiatal, aki térden rúgta és bekényszerítette egy autóba, elvették a mobiltelefonját, majd a budapesti szállodába vitték. A feltételezett megbízónak, a budapesti B. Róbertnek elszámolási vitája volt a fogva tartott férfival, 17 millió forintot követelt tőle.

Miután a rendőrök minden feltételezett résztvevőt beazonosítottak, január 21-én Budapesten elfogták, majd előállították őket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, majd emberrablás gyanúja miatt a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat.