ülés;Fidesz-frakció;Rogán;

2015-02-05 10:28:00

Rogán: vidám frakcióülés volt

A Fidesz-KDNP frakció "jó hangulatú" üléséről a sajtónak beszámoló Rogán Antal megfújta a harci kürtöt, mondván: minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést! Emellett javítani kell a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén. A feladatot természetesen  Orbán Viktor miniszterelnök jelölte ki a Mezőkövesden tartott frakcióülés első napján. A frakcióvezető elmondta, márciusban indulhat el a nemzeti közműszolgáltató. Az ülésen a kormánypártok új budapesti kórház építését is javasolták.

Rogán Antal a köztévé reggeli műsorában egyenesen  "vidám frakcióülés"-ről beszélt, a találkozó  legfontosabb elemének pedig azt minősítette, hogy  Orbán Viktor meghatározta a következő 3 és fél év legfontosabb feladatát, azaz, hogy a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén javítsanak. A múltból is ismerős mondatok szerint "erre úgy kell törekedni, hogy lehetőség szerint munkából minél többen és minél jobban tudjanak megélni." A már kitaposott útról azonban nem térnek le, mert "segély helyett továbbra is munkát kell adni az embereknek."  

A Hír Tv tegnap esti műsorának nyilatkozva ugyan Orbán Viktor már kitűzte az egyik legfontosabb harci feladatot, de a nyomaték kedvéért azt ma reggel Rogán Antal megismételte: "minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést, egyrészt az Európai Unió azon törekvéseivel szemben, amelyek megakadályoznák az irányított energiaárakat, másrészt gondoskodni kell arról, hogy elegendő és olcsó gáz jusson Magyarországra a következő években is".  A rezsicsökkentést akkor tudják megvédeni, ha a gáz olcsó marad. A kormányfő beszélt arról, hogy jó gazdasági kapcsolatokat kell ápolni a megerősödő európai nemzetekkel. Szólt arról is, hogy fontosnak tartja Törökországot, nem véletlen, hogy februárban a német kancellár és az orosz elnök mellett Magyarországra érkezik a török miniszterelnök is - közölte Rogán Antal.

Márciusban indulhat a nemzeti közműszolgáltató

A Fidesz-KDNP-frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy márciusban induljon el a nemzeti közműszolgáltató - közölte Rogán Antal a sajtótájékoztatón. A nemzeti közműszolgáltató először a Főgáz alapján gázszolgáltatással kezdi meg a működését, de úgy, hogy az egész országban szolgáltathasson - mondta a politikus.

Rogán Antal hozzátette, arra számítanak, hogy a nonprofit elven működő nemzeti közműszolgáltató olcsóbb lesz, versenyezni tud majd más cégekkel. "Ezzel nemcsak megőrizni (...), hanem folytatni is tudjuk a rezsicsökkentés folyamatát" - mondta a frakcióvezető. Célként fogalmazta meg egyúttal, hogy legkésőbb 2016-ban a villamos energia területére is kiterjedjen a nemzeti közműszolgáltatás.

lásd: http://nepszava.hu/cikk/1047476-veszelyben-a-csokkentett-rezsi

A frakcióvezető beszámolója szerint szó volt arról is, hogy egy harcot már megnyertek, sikerült az adósrabszolgaságtól megvédeni az embereket , ám a munkát be kell fejezni, és végig kell vinni a bankok elszámoltatását. A tanácskozáson elhangzott, hogy a nemzeti önbecsülés egyre erősödik és a magyar emberek elvárják, hogy mindig, méltó módon álljanak ki a nemzeti érdekekért.

Természetesen - hiszen Orbán Viktor ezt is előre jelezte - a frakcióülésen fontos szerepet kapott a megélhetési bevándorlás kérdése. A kormányfő szavai szerint "be kell reteszelni Magyarország ajtaját", egyetlen megélhetési bevándorlóra sincs szükség.

lásd: http://nepszava.hu/cikk/1047464-orban-viktor-megszabta-a-napirendet

MSZP: a kivándorlás, nem a bevándorlás a nemzet tragédiája
Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese közleményében hangsúlyozta, 2009-hez képest nem több, hanem háromezerrel kevesebb Európai Unión kívülről származó külföldi él Magyarországon. A képviselő szerint éppen ez mutatja, hogy az utóbbi években megnövekedett számú menedékkérő számára Magyarország nem cél-, csak tranzitország. 
"A 4 millió szegénységben élő országa - amivé a Fidesz kormányzása tette hazánkat - még a Balkánról, Közel-Keletről és Afrikából érkező menekültek szemében sem tűnik vonzónak" - fogalmazott Harangozó Tamás. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke közölte, a nemzet valódi tragédiája a több százezer megélhetési okokból kivándorolt magyar problémája. A magyar kormánynak végre velük kellene foglalkoznia - hangoztatta. 
Az ellenzéki politikus arra is felszólította a kormányt, hogy hangulatkeltés helyett a törvények betartása és a magyar emberek biztonsága érdekében készítse fel a rendészeti szerveket és a bevándorlási hivatalt a menekülthullám kezelésére. 

Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök oktatást érintő - a 9 osztályos általános iskoláról szóló - javaslatáról Rogán Antal ismertetése szerint a kormányfő azt mondta, "világos megrendelést vár", annak feltárását, hol látnak problémát, min kell változtatni. Abban egyetértettek: az oktatásban a 2016/17-es tanév lehet az, amikor változtatásokat vezetnek be. Ezt meg kell vitatni a pedagógus szakszervezetekkel, szakmai szervezetekkel, és elő kell készíteni a javaslatot. A témát csütörtökön vitatják meg, amikor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere több területről is beszámol - jelezte, hozzáfűzve: szó lesz a szegénység elleni küzdelemről és az egészségügyről is.

MLP: "örökös nyomorba taszítják" a leszakadókat
A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a kilencévfolyamos oktatás bevezetése a 16 éves tankötelezettségi korhatár fenntartásával növelné a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők, a leszakadók számát. Ezt Bősz Anett, a párt ügyvivője mondta csütörtökön. Szerinte a 16 éves korhatárral együtt a kilencévfolyamos általános "olyan mérgező kombinációt alkot, amelyik a 20. század elejére repíti vissza a magyar társadalmat": nőni fog a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők száma, ezért egyre könnyebben termelődik újra a leszakadó réteg, amelynek tagjait "örökös nyomorba taszítják".
Az MLP szerint az élethosszig tartó tanulást kellene ösztönözni, a középiskolának pedig nem a "középosztály luxusának" kellene lennie, hanem egy olyan alapkövetelménynek, amelyik kitörési lehetőséget nyújt a szegényebb rétegek számára. Szorgalmaznák az átjárhatóságot a gimnáziumok és a szakiskolák között, hogy mindenki tovább tudjon tanulni a felsőoktatásban - közölte az ügyvivő.

Új fővárosi kórházat építtetne a Fidesz

Rogán Antal a mezőkövesdi sajtótájékoztatóján elmondta: budapesti képviselőik javaslatára döntöttek egy új, nagy fővárosi kórház szükségességéről. A frakció felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat - európai uniós pénzek felhasználásával is - teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja arra is kérte a kormányt, fordítson nagyobb figyelmet a megelőzésre, a szűrőprogramokra, különösen a méhnyakrák és a vastagbélrák elleni védekezés esetében - tájékoztatott Rogán Antal.