Egyiptom;iszlamista;halál;tizenévesek;

2015-02-05 14:44:00

Tizenéveseket lökött le egy háztetőről, mert az iszlámot sértegették

Megerősítette csütörtökön az egyiptomi fellebbviteli bíróság egy iszlamista halálos ítéletét, aki a vád szerint több tizenévest lökött le egy ház tetejéről, amiért azok ünnepelték Mohamed Murszi elnök elmozdítását,  és az iszlámot sértegették .

Az eset 2013 nyarára nyúlik vissza, azoknak a véres zavargásoknak az idejére, amelyek az iszlamista Murszi július 3-ai megbukatását követték. A szóban forgó erőszakcselekményről felvétel is készült, amely az említett időszakban felvett legborzasztóbb videók egyikének számít. A felvételen látszik, amint Murszi több tucat felbőszült híve gyülekezik egy alexandriai toronyház előtt, a vádlott tanúvallomása szerint azért, mert a ház tetejéről kővel dobálták őket. Egy csapatnak sikerül betörnie a kaput, és röviddel később megjelennek a tetőn, amelyen egy körülbelül tiz méter magas víztározó áll. A tizenévesek az utóbbi tetejére menekülnek a tomboló iszlamisták elől.

Ramadán nevű iszlamista férfi elmondta: egy zsebkés volt nála, de a csoport többi tagja is fel volt fegyverkezve. Saját bevallása szerint a fiatalok az életükért könyörögtek, mire ő azt válaszolta nekik: "nem csak megöllek, hanem lemészárollak benneteket". A felvételeken az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat fekete zászlaját lengetik. Társai és saját megfékezhetetlen dühét Ramadán azzal magyarázta, hogy a fiatalok az iszlámot sértegették. Azt is elmondta, hogy az egyik szerencsétlent megszúrta, és háromszor tarkón ütötte. A víztározóról a mintegy tíz méterrel alacsonyabb háztetőre taszított első fiatal életét vesztette. A videón látszik, amint egy fekete pólót viselő férfi üti a fekvő áldozat fejét. A másik fiatal sérülésekkel ugyan, de túlélte az erőszakot.

Az alexandriai Szídi Gáber negyedben elkövetett erőszakos cselekményeknek négy halálos áldozata volt. Ramadánon kívül 57 ember ellen született ítélet már tavaly májusban, amelyet a fellebbviteli törvényszék most jóváhagyott. Az elítélteket további nyolc ember ellen elkövetett emberölési kísérlettel is vádolták. Tizennyolc iszlamistát 25 év szabadságvesztésre ítéltek, harminckilencen pedig 15-17 évig terjedő szigorított börtönbüntetést kaptak.