bevándorlók;szolidaritás;Norvég Civil Alap;

2015-02-06 06:07:00

Civil szolidaritás

A bevándorlók mellett is szolidaritást vállal a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokért fellépő Friss Gondolat Egyesület. „Bármilyen kisebbséget ugyanazok a jogok illetnek meg”- mondta Bolyán András, az elsősorban melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek jogaiért harcoló egyesület elnöke. 

Tegnapi projektzáró kerekasztal-beszélgetésük fő motívuma az Elég a gyűlöletbeszédből! elnevezésű programjuk volt, amelynek célja a magyarországi kisebbségekkel szembeni uszítás visszaszorítása. A Norvég Civil Alap támogatásával megvalósult projekt során a közösség tagjai plakátokkal, kommentekkel, online kampányokkal hívták fel a figyelmet a problémára. Bolyán szerint ma Magyarországon bármelyik párt színeiben nyíltan uszíthatnak a politikusok, akár homofób, akár rasszista megjegyzésekkel komolyabb reakció nélkül. „Fontos, hogy elmozduljunk erről a holdpontról” – mondta Bolyán. Az egyesület kiemelten kezelte Császi Ádám meleg szerelmi történetet bemutató Viharsarok című filmjét, amely nagyban ösztönözte a civileket munkájuk folytatásában: „mi sem maradhatunk tétlenek, ha fiatalok ilyen módon üzennek a téma fontosságáról” – mondta Bolyán. A gyűlöletkeltéssel szemben fellépő önkéntesek most továbblépni készülnek: terveik között szerepel, hogy felvegyék több, más tematikájú civil szervezettel a kapcsolatot, hogy így látványosabb eredményeket érhessenek el és megpróbálják minél több emberhez eljuttatni a mondanivalójukat.