Orbán-kormány;MSZP;Európai Parlament;MSZP-választmány;Pittella;

2015-02-07 12:11:00

Pittella: a rossz kormányzás a magyar válság oka

Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője szerint Magyarország egy értékes, nagy nemzet, amely nem érdemli meg, hogy morális, szociális válságban legyen. Az MSZP választmányának szombati ülésén és az utána tartott sajtótájékoztatón Pittella a válság okaként az elmúlt évek rossz kormányzását jelölte meg. 

Mint mondta, infantilis dolog az EU-ra fogni a válság okát. Kétnapos látogatásának céljáról azt mondta, támogatni szeretné az MSZP és minden ellenzéki mozgalom harcát az Orbán-rendszer ellen, illetve hogy az MSZP által támogatott veszprémi jelölt kampányában részt vegyen. A magyarországi válsággal kapcsolatban úgy fogalmazott, nem lehetnek tétlenek "ilyen hanyatlás" mellett. A problémák között említette, hogy több mint négymillióan élnek Magyarországon a szegénységi küszöb alatt, és ezt skandalumnak tartja. Mint mondta, vannak problémák az információszabadság és a médiapluralizmus területén is.

Gianni Pittella szerint skizofrén állapotban van a magyar külpolitika: egyik nap Angela Merkel német kancellárral, a másik nap Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik a miniszterelnök. Közölte, nem lehet hallgatni ott, ahol a miniszterelnök és egy oligarchia között olyan szintű konfliktusok vannak, amelyeknek most lehetnek tanúi az emberek. Ezek égbe kiáltó dolgok - vélekedett. A frakcióvezető azt hangoztatta, eljött az ideje, hogy az országot megváltoztassák és ebben a progresszív erőknek kell a főszereplőknek lenniük, és Veszprémben kell elkezdődnie a változásnak.

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője példaértékűnek nevezte, ahogy Európa baloldali vezetői kiállnak egy független, civil jelölt mellett. Ez példa arra, hogy a baloldal Magyarországon és Európában is nyitott, befogadó és együttműködő országokban gondolkodik - hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy júniusban Budapesten tartják az Európai Szocialisták Pártjának kongresszusát. Mint mondta, ennek nyitánya a szociáldemokrata frakcióvezető látogatása is. Az MSZP elnöke azt mondta, bízik benne, hogy ahogy Magyarországon is érik a fordulat, úgy Európában is baloldali fordulat lesz, amelynek középpontjában az emberek érdekei állnak. Úgy fogalmazott: "nem mondunk le arról, hogy Európa az otthonunk, és Magyarország a hazánk".

A sajtótájékoztatón szóba került az MSZP által támogatott veszprémi jelölt, Kész Zoltán korábbi kijelentése a választójog adófizetéshez való kötéséről. Erre Tóbiás József azt mondta, minden ember veleszületett joga a választójog és az azzal való élés is, függetlenül gazdasági, kulturális vagy területi helyzetétől. Gianni Pittella egyetértve a pártelnökkel azt mondta, állampolgársági jog a választójog, és ők amellett is vannak, hogy mindenki fizessen adót. Hozzátette: fő problémának inkább az adóelkerülést és az adócsalást látja, főként a multinacionális cégeknek fenntartott kiváltságok miatt. Elmondta, javaslatára alakítanak meg egy bizottságot a frakcióban, amely ezeket a kérdéseket fogja vizsgálni.

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

A választmányi ülés kezdetén Botka László választmányi elnök elmondta, hogy az Európai Unióhoz való tartozás a szabadságot, demokráciát, igazságosságot jelenti az MSZP-nek, és a jövőben is erre fogják építeni a párt politikáját. Tóbiás József az MSZP Baloldalért-díját adta át Gianni Pittellának.

Gyurcsány: "egy a haza", de "kettő az ország"

Gyurcsány Ferenc szerint Európában a politikai vitákon normális esetben arról beszélgetnek, milyen legyen az adórendszer, a családtámogatás, az egészségügy, de ezeknek a vitáknak feltétele, hogy a pártok és a választók az ország nagy dolgaiban egyetértenek; Magyarországon viszont nem ez a helyzet, mert "egy a haza", de politikai értelemben "kettő az ország", ugyanis két, az ország múltját és jövőjét gyökeresen eltérően értékelő nagy politikai közösség áll egymással szemben - mondta a DK elnöke a Gianni Pittellával tartott közös sajtótájékoztatón. A pártelnök kifejtette: a DK azt gondolja, hogy egy erős európai demokratikus közösségre van szükség és arra próbálják rávenni a velük vitatkozó "önmagát jobboldalinak mondó" magyar közösséget, hogy egy nyugatos, polgári Magyarországot akarjanak. Gyurcsány Ferenc az eseményen vendégüket az olasz baloldal egyik jeles képviselőjeként, elkötelezett Európa-pártiként és demokrataként mutatta be. Hangsúlyozta, Gianni Pittella azért érkezett, hogy segítse a baloldali pártok által támogatott Kész Zoltán veszprémi kampányát.

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

Korrupciót bontana az MSZP

Korábban írtuk, hogy az MSZP törvényjavaslatot nyújt be, hogy az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai is nyilvánosak legyenek. Erről Tóbiás József pártelnök beszélt tegnap Veszprémben, ahol az MSZP évadnyitó frakcióülését tartották. Az MSZP elnöke elmondta, hogy a tanácskozáson a korrupcióellenesség és az átláthatóság megteremtése volt a fő téma. Tóbiás azt is bejelentette, hogy az ellenzéki párt támogatja a VOSZ és a Liga által kezdeményezett útdíjjal, illetve a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazást. A frakcióülésen szó volt Magyarország elszigetelődéséről, a szocialista képviselők szerint az országnak az európai értékekkel kell közösséget vállalnia.

Az MSZP számára a kétharmad lebontása nem ideológiai kérdés - fogalmazott Tóbiás, aki hisz a baloldali pártok által támogatott civil Kész Zoltán győzelmében és abban, hogy a februári időközi választás után az orbáni rendszerben már semmi nem fog úgy működni, mint eddig. Az MSZP-nek mindig fontos volt az ország érdeke, ezt az elmúlt 25 évben számtalanszor bizonyította ellenzékben és kormányon egyaránt - tette hozzá.