bíróság;útdíj;közérdekű adatigénylés;sarcok;

2015-02-09 14:58:00

Útdíj - Ujhelyi bírósághoz fordul

Közérdekű adatigénylés elmulasztása miatt a Fővárosi Törvényszékhez fordul hétfőn a szocialista Ujhelyi István európai parlamenti (EP-) képviselő, mert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem adott számára tájékoztatást az új útdíjfizetési szabályok bevezetését megalapozó háttértanulmányokról.

A politikus közleményében emlékeztetett arra, az EP közlekedési és turizmus bizottságának alelnökeként több héttel ezelőtt kért arról tájékoztatást, hogy milyen beruházásigénnyel jár az útdíjrendszer megváltoztatása, ezt a kormányzat miből kívánja azt finanszírozni. Azt is tudakolta, milyen konkrét tanulmányok foglalkoztak az újabb "sarc" hatásaival, amelyek - a jelentős járatritkítás miatt épp átalakuló - vasúti utasforgalmat, a közúti fuvarozást és a turisztikai szektort érintik. 

Ujhelyi István közölte: a szaktárca "sunyi hallgatása" vélhetően annak beismerése, hogy az új matricarendszer bevezetéséről megalapozottság és szakmai számítások nélkül döntöttek a puszta, útszéli pénzbehajtás jegyében.