Gumicsont

Az egészségügyet egyáltalán nem kedvelő miniszterelnök azzal a bejelentéssel kezdte a Fidesz mezőkövesdi frakció ülését, hogy 500 milliárd forintból végre létrejött az egészségügy hardvere és most látni akarja a hatékony működést biztosító szoftvert. Attól az apróságtól most tekintsünk el, hogy a hardver, azaz a fejlesztések az előző szocialista-liberális kormányok felelős döntéseinek köszönhetőek, sőt, ezt az uniós pénzt sem tudta Orbán kormánya határidőre és szabályosan felhasználni, példaként csak a mentőállomások építésére hivatkoznék.

Azután merőben szokatlan dolog történt: a frakció megcáfolta a miniszterelnököt és – a budapesti képviselők kérésének eleget téve – egy új fővárosi kórház létesítésére adott felhatalmazást a kormánynak. Megjegyzem ez az egyetlen egészségüggyel kapcsolatos információ került ki a frakció üléséről. Az ott elhangzott, az egészségügy lényegét érintő kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalásról semmilyen hír nem szivárgott ki, így még nem tudhatjuk, hogy vajon milyen mértékű felhatalmazást kapott az egészségügyért felelős államtitkár a kisvárosok kórházainak elsorvasztására, illetve az ezzel a kérdéssel érintett Fidesz képviselők megpróbáltak-e lobbizni kórházaik megtartása érdekében. Arról sincs hír, hogy az alapellátás pénz nélküli reformjában milyen feszültségeket tart elviselhetőnek a Fidesz.

Mi célja lehetett a Fidesz frakciónak egy új fővárosi kórház létesítésére felkérni a kormányt? Egyszerű lenne a válasz, ha kizárólag kommunikációs célokat szolgálna ez a bejelentés, vagyis azt, hogy egyrészt elterelje a figyelmet az egészségügy súlyos válságáról, másrészt a megtenni tervezett megszorító intézkedésekről.

Gumicsont ez vagy valami más?

A fővárosban új, grandiózus méretű kórházat építeni persze lehet, de nem érdemes. Inkább az elöregedett fekvőbeteg intézetek műszaki-technológiai megújítással egybekötött átalakítása lenne célszerű. A nyolcvanas évek elején az államszocializmus örökös honvédelmi minisztere Czinege Lajos hadseregtábornok a belgrádi katonai kórházat álmodta a Róbert Károly körútra. Negyedszázad után iszonyú pénzből, felesleges terekkel a monstrum fele kész lett. S azt az Uzsoki utcai és a Szent Imre kórházak sikeres rekonstrukciói sem fedhetik el, hogy a fővárosi kórházak többsége súlyos felújítási vagy fejlesztési deficittel küszködik. Tegyük hozzá, hogy újabb uniós forrás hiányában egyelőre esély sincs arra, hogy például az elviselhetetlenségig lepukkant Szent János Kórház teljes körű, a Kútvölgyi Kórházra is kiterjedő korszerűsítése napirendre kerüljön.

Magyarországon rengeteg zűr terheli az egészségügyet, csak éppen arról nincs szó, hogy elégtelen lenne a kórházi kapacitás. Az ellenkezője az igaz: a meglevő kórházakat az elégtelen finanszírozás miatt csak korlátozottan tudják kihasználni, nem tudnak annyi műtétet elvégezni, amennyire a kapacitások lehetőséget adnának. Emellett gyakran kórházba fektetik azokat a betegeket is, akiket ambulánsan is lehetne kezelni.

Amennyiben mégis elszánja magát a Fidesz az új kórház felépítésére, az egyben azt is jelenti, hogy a következő években minden forrást elvon a többi kórház fejlesztésétől. Lehet, hogy a miniszterelnök már a következő választásban gondolkodik? Hiszen egy új kórház építését most kell elkezdeni, hogy a következő választási kampányban már dicsekedni lehessen azzal, hogy lám-lám én nemcsak stadionokat tudok építtetni, hanem kórházat is.

A sajtóban már megindult a találgatás, hogy hol lenne érdemes az gyógyintézetet felépíteni. Kár volna azt hinni, hogy majd szakmai érvek döntik el ezt a kérdést. Sokkal erőteljesebb lesz a politikai motivációt megjelenítő miniszterelnöki akarat. Ez a bejelentés ismét bizonyítja azt, hogy a Fidesz kormányzás idején arra van pénz, amire a miniszterelnök akarja.

Az a kisebbik baj, ha ez a kórházépítési lendület csak kommunikációs blöffnek bizonyul. A nagyobbik baj az lesz, ha tényleg megépítik ezt a kórházat. Hiszen akkor mi lesz a többivel, és az évek óta nem növekvő ügyeleti díjakkal? A hat éve változatlan kórházi alapdíjakkal, az adósságcsapdákkal? Mindez a miniszterelnököt feltehetően nem izgatja, az már nem az ő dolga, azzal foglalkozzon az egészségügyért felelős vezetés.

Azt a kormánypárti képviselők észre sem veszik, hogy ijesztő méreteket ölt az orvosok, nővérek elvándorlása. Nem látják, hogy egyes térségekben háziorvos sem lenne, ha az évekkel ezelőtt Magyarországon végzett afrikai vagy közel-keleti bevándorló orvosok nem vásárolnak praxist. Évente több orvos távozik, mint ahányan diplomát szereznek a hazai egyetemeken. Akik elmennek, nem látnak esélyt helyzetük itthoni javítására, akik maradnak, azok beletörődnek a legrosszabba, a hitük elvesztésébe. Hogy mi lesz a betegekkel? Az a miniszterelnököt feltehetően szintén nem érdekli. Most is kommunikációs trükkel igyekeznek kifogni a szelet a vitorlából: a remény szikráit csiholják egy irreális és a távoli jövő ködében elfelejthető ígérettel. A gyógyíthatatlan rákbeteg is szalmaszálként kapaszkodik a kóklerekbe, sámánokba. A remény hal meg utoljára.