Előfizetés

Okos majom! Így tanulnak egymástól a csimpánzok

Publikálás dátuma
2015.02.10. 12:57
FOTÓ: Thinkstock
Képesek hangjelzéseik megváltoztatására a csimpánzok, ha idegen csoportba kerülnek, hogy jobban megértessék magukat új társaikkal - derítették ki brit kutatók az edinburghi állatkertben tanulmányozva két majomközösséget, amelyek korábban egymástól távol éltek.

A csimpánzok speciális hangjelekkel utalnak egyes ételekre, például az almára, és társaik ilyenkor pontosan tudják, mit jelent a hang. A Yorki Egyetem tudósai azt a meglepő felfedezést tették, hogy amikor két majomközösséget egyesítettek, idővel az egyik csoport megváltoztatta az adott hangjelet, hogy az jobban hasonlítson új társaik ugyanarra az ételre vonatkozó hangadására - ismertette a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányt a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Az eredmények alapján a szakemberek megállapították, hogy az emberi nyelvnek nem egyedi tulajdonsága az, hogy egyes tárgyakra a társaktól tanult szimbólumokkal utal. A korábban általánosan elfogadott nézet szerint a csimpánzok hangjelzéseinek szerkezete állandó, a különbségek nagyrészt az állat izgalmi állapotától függnek. Katie Slocombe és kollégái felnőtt csimpánzok két csoportját terelték egy közösségbe, és azt találták, hogy három év együttélés alatt a két korábbi csapat ételekkel kapcsolatos hangjelzései közeledtek egymáshoz, ahogy jobban megismerték egymást. A hangtani közeledésnek semmi köze sem volt ahhoz, hogy az egyes egyedek milyen ételt szerettek.

A kutatók hanganalízissel mutatták be a közeledést, de anélkül is érzékelték a különbségeket. "Úgy véljük, könnyű meghallani, mennyire eltérő a két csoport almára utaló hangjelzése 2010-ben, és azt is, mennyit változtatott a Hollandiából érkezett csoport a hangadásán, hogy az hasonlítson az edinburghi egyedekére" - magyarázta Stuart Watson, a Yorki Egyetem munkatársa. A tudósok szerint tanulmányuk szolgált az első bizonyítékkal arra, hogy "állatok aktívan módosítják és fajtársaiktól megtanulják a jelentéssel bíró hangadást". Az ember és a csimpánz közötti, viszonylag rövid - öt-hétmillió éves - evolúciós távolság miatt a legutolsó közös ősnél is meglehettek a nyelv "építőkövei" - olvasható a tanulmányban.

Végre egy kis bűbáj! Zsiráfbébi született az állatkertben

Publikálás dátuma
2015.02.05. 14:21
Ez egyelőre csak illusztráció Fotó: Thinkstock
Zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben, aki gondozóitól az Ikinya nevet kapta. A hím zsiráf első lábraállásakor 170 centi magas volt, öt nap alatt azonban több mint tíz centit nőtt.

Az Ikinya név Kenya legnépesebb etnikai csoportjának számító kikujuk körében a legnépszerűbb, és "egyetlen lépést" jelent - közölte az intézmény. A január 31-én született állat a Fővárosi Állat- és Növénykert történetének harmincadik zsiráfborja.

Ingrid, a 2007 januárjában született anyaállat 2008 tavaszán érkezett Budapestre a Prágai Állatkertből. Bár nyolcévesen fiatalnak számít, tapasztalatlannak nem mondható, hiszen 2012-ben már világra hozott és sikeresen fel is nevelt egy borjút. Akin, a hatéves, magdeburgi születésű zsiráfbika viszont most először lett apa. A kis Ikinya és az anyaállat jelenleg egy elkülönített istállóban tartózkodik, így pillanatnyilag a közönség még nem láthatja őket, ha azonban az időjárás engedi, az elkövetkező napokban időnként már a kifutóba is kiengedik az állatokat, majd megpróbálkoznak azzal, hogy anyát és borját összeengedjék a csapat többi tagjával.

A Fővárosi Állat- és Növénykert 1868 óta foglalkozik zsiráfokkal, az első állatot még Ferenc József ajándékozta a kertnek Erzsébet királyné közbenjárására. Voltak olyan időszakok, amikor a zsiráfok átmenetileg hiányoztak a kert állatállományából, de 1965 óta folyamatosan, megszakítás nélkül tartják őket Budapesten. Az első pesti zsiráfborjú még 1868-ban született, az első állat ugyanis egy vemhesen érkezett nőstény volt.

A jelenlegi zsiráfcsapat nyolc egyedből áll: három felnőtt nőstényből (Santana, Ingrid, Sandra), egy felnőtt hímből (Akin), három, az elmúlt években Budapesten született fiatal állatból (Imara, Shemsa, Sempala), illetve a most született borjúból (Ikinya). Az Afrikában őshonos zsiráfok meglehetősen nagy területen terjedtek el, bár élőhelyük az elmúlt száz évben jelentős mértékben csökkent az emberi tevékenység következtében. A nagy elterjedési területen belül a természeti adottságok nem egyformák, így az Afrika különböző területein élő zsiráfok a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás következtében némileg eltérnek egymástól. A zsiráfok nem egységes fajt alkotnak, hanem a fajon belül különböző csoportokat, alfajokat különböztetnek meg a szakemberek.

A Fővárosi Állatkertben a veszélyeztetett Rothschild-zsiráfokat, másik nevükön Uganda-zsiráfokat tartják, amelyek eredetileg Uganda, Dél-Szudán és Kenya területén őshonosak.

Minden idők legmelegebb éve volt 2014

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatai szerint is 2014 volt az eddigi legmelegebb év: a globális átlaghőmérséklet 14,57 Celsius-fok volt, 0,57 fokkal magasabb, mint az 1969-1990 közötti hivatkozási időszak átlaghőmérséklete.

A WMO által hétfőn kiadott közlemény megjegyezte ugyanakkor, hogy a globális átlaghőmérséklet csupán néhány század Celsius-fokkal volt magasabb, mint az eddigi legmelegebb években, 2005-ben és 2010-ben. Utóbbiban 0,55 Celsius-fokkal, 2005-ben 0,54 Celsius-fokkal volt magasabb a globális átlaghőmérséklet az 1969-1990 közötti időszak átlagánál.

A WMO által közzétett mutatók megerősítik a NASA, az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA), a Japán Meteorológiai Ügynökség, valamint a Brit Meteorológiai Intézet januárban közzétett azonos adatait.

Az általános tendencia sokkal fontosabb, mint az egyes évek rangsora. Azzal számolunk, hogy a globális felmelegedés folytatódik a légkörben lévő üvegházhatású gázok szintjének emelkedése és az óceánok vizének melegedése miatt. A 15 legmelegebb évből 14 ebben az évszázadban volt - hangsúlyozta Michel Jarraud, a szervezet főtitkára.

Hozzátette: 2014-ben a rekordokat döntő forróság, párosulva a felhőszakadásokkal és áradásokkal sok országban, valamint a szárazság más országokban összhangban van a klímaváltozás várakozásaival.