Bűnügy-baleset;M3;tömegbaleset;betondarab;
2015-02-11 08:34:00 CET

Egy betondarab okozott tömegbalesetet az M3-ason - Fotók!
Tizenegy kocsi rongálódott meg egy balesetben az M3-as autópálya 14. kilométerénél kedden este, személyi sérülés nem történt, de a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a sztráda érintett szakaszán a forgalom csak a külső sávban haladt Budapest irányába.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy tehergépkocsi platója nekiütközött egy felüljárónak, aminek nyomán egy betondarab az úttestre esett. Ennek következtében két személyautó összeütközött, további kilenc pedig a törmelékektől rongálódott meg. Személyi sérülés nem történt.
MTI Fotó: Lakatos Péter
Egyre nagyobb (lég)teret nyernek a pilóta nélküli légi járművek szerte Európában, de még a tengerentúlon is. Egységes szabályozás azonban még sehol nem született, pedig a drónok - a bennük rejlő hasznos lehetőségek mellett - önfeledt használata számos veszélyt is rejthet. Magyarországon lassan másfél éve dolgoznak a dróntörvényen, ám eddig úgy tűnik, hogy a kis röpködő robotok még a jogalkotók eszén is túljárnak.
