Balogh Gyula;

fesztivál;Miskolci Nemzeti Színház;Kiss Csaba;Európai Színművészeti Egyetemek Találkozója;Várnai Balázs;

2015-02-12 06:45:00

Pesszimista-e a mai fiatalság?

A SZEM, vagyis a Színművészeti Egyetemek Miskolcon elnevezésű fesztivál egyre népszerűbb. Az Európai Színművészeti Egyetemek Találkozójára az idén a budapesti és kaposvári egyetem hallgatói mellett holland, román, lengyel és svájci diákok érkeztek. Kiss Csabát, a fesztivál házigazdáját, a miskolci teátrum igazgatóját többek közt a sorozat jövőjéről kérdeztük.

A bohóc arcai

Én valójában csak töredékekben létezem, amelyek minden alkalommal szertefoszlanak és eltűnnek, mikor újra és újra belefogok a nevetséges vállalkozásba, hogy összerakosgassam a saját történetem, a saját arcom – vallja Várnai Balázs, aki a Lopott arcok könyve című csaknem egyszemélyes produkcióval érkezett a miskolci fesztiválra. Várnai a Svájcban lévő Dimitri Színművészeti Iskola mesterképzőjének végzős hallgatója. A Lopott arcok könyve a mestervizsgája. Mestervizsga mesteri momentumokkal. Erős színpadi jelenlét, a legendás bohócokat megidéző gesztusokkal, csaknem egy órán keresztül.

Történet nincs, töredékek vannak, felépített epizódok, de a végén a főszereplő lerombolja és a semmiből újabbat épít fel. Minden arc más, van köztük szelíd, van köztük vad. Van elesett és ellenállhatatlan. Letaglózó és szánalmas. Egy biztos, mindegyik az övé. Egy kiismerhetetlen, igazán izgalmas arc. Várnai Balázs arca. A „bohóc” eddigi élete rímel színpadi önmagára. Örökös újrakezdés, örökös útkeresés. Először a budapesti Színház-és Filmművészeti Egyetemre jelentkezett, de nem vették fel, azután Németországba, Münchenbe ment, ahol felvették a Bajor Színművészeti Akadémiára és rendező diplomát szerzett.

Rendezett is, dolgozott Wuppertalban nagy hatással volt rá a világhírű koreográfus, Pina Bausch társulata. Kipróbálta az utcaszínházi formát is, vonzotta a szabadabb kommunikáció. Keresett egy helyet, ahol mindazt megtalálja, amit addig megtapasztalt a színház világból. Végül, amit keresett, Locarnótól nyolc kilométerre, egy kicsiny faluban működő egyetemen találta meg. Az intézményben „kézműves” képzés folyik, ahol a növendék megismerheti a saját határait és ebből építkezhet tovább. A bohócképzés része az egyetem profiljának, de a bohócság Balázs számára inkább egy magatartásformát jelent.

A Lopott arcok könyve egy része improvizációból jött létre, de van benne saját, illetve átírt szöveg, sőt egy Agota Kristoftól származó szövegrész is. A produkció arra keresi a választ, hogy a különböző szituációkban játszott szerepeink miként teszik teljessé a személyiségünket. A felvázolt karakterek vállaltan esetlegesek, mint a használt nyelvek is. Az előadás négynyelvű, az alkotó akkor vált nyelvet, amikor úgy érzi, hogy az adott karakter ezt igényli.

Az operai részek például olaszul hangzanak el, de előfordulnak magyar, német és francia nyelvű jelenetek is, eközben Várnai Balázs olykor profi módon zongorázik is. Várnai partnere az előadásban Ivan Georgiev, aki mintegy szellem kíséri az eltérő karaktereket, vagy mint egy tolvaj ellopja az arcokat, de az is lehet, hogy belelát mindenki életébe, sőt ő mozgatja a szálakat. A főszereplő mégis Várnai, a bohóc. Az utazó bohóc, mert hogy ezzel az előadással hamarosan Brnóban, Vilniusban és Moszkvában is fellép.

Nem tervezi, hogy huzamosan újra Magyarországon éljen, de szívesen hazajön kurzusokat tartani, ahol ütközhetnek különböző színház nézőpontok. A személyesség érdekli, amikor egy művész saját magáról beszélhet. Tanít is, van egy gimnáziumi színházi csoportja Svájcban, velük játszik és zenél. Nem akarja, hogy a művészete rutinná váljon, ezért nem köti le magát, továbbra is az egzisztenciálisan kockázatosabb szabadságot választja.