Passzátszéllel Óceániába

Publikálás dátuma
2015.02.17 06:45
„Szenvedélyesen szeretek valamit, és ezért a soknál is több energiát tudok rááldozni” FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Fotó: /
Pallai Károly Sándor, fiatal kora ellenére, már tíz nyelven publikált. Tudósként főleg a Karib-tenger, az Indiai-óceán, a Csendes-óceán világával foglalkozik. Külföldön három verseskötete is napvilágot látott. A Vents Alizés (Passzátszél) című nemzetközi elektronikus irodalmi és irodalomelméleti folyóirat alapító-főszerkesztője.

- Olvastam, hogy már gimnazista korában több nyelven előadott külföldön. Mivel foglalkozott?

- Az történelemtudomány volt. Akkor egy ilyen lehetőség adódott, és ez mindig is érdekelt.

- Konkrétan miről beszélt?

- A Hanza-városok történetét dolgoztam fel egy nemzetközi, sokállomásos konferenciára, akkor éppen erről kutattunk, ezzel foglalkoztunk.

- A gimnazisták ritkán szoktak kutatással foglalkozni.

- Jó, jezsuita gimnáziumba jártam, és ott a történelem tanár megkérdezte a jobb diákjait, hogy esetleg érdekel-e ez minket. Kellett valaki, aki jól tud angolul, összeszedi az anyagot, ezen a nyelven meg is írja, és elő is tudja adni, ez voltam én.

- Hol adott elő?

- Németországban, Litvániában, Hollandiában, 4-5 országban. Egy-egy résztémát a különböző országok megkaptak, és ezt feldolgozták. Ezzel indult nálam a tudomány szeretete.

- Ez focizás helyett volt?

- Volt focizás és más sport is, de talán kevesebb. Inkább olvastam. Főleg a humán tudományok érdekeltek, de azért a reáltudományok is.

- Teljesen mindegy, csak tudomány legyen?

- Leginkább így van. Minél nehezebb legyen, minél több energia kelljen, hogy megértsem, és akkor nagyszerű érzés az, ha eljutok valameddig.

- Mitől tudott már gimnazista korában ennyire jól angolul?

- Valószínűleg öröklött része is van a nyelv szeretetének. Van annak szerintem genetikai része is, hogy inkább a távoli nyelvek, kultúrák érdeklik az embert, mint a hazai dolgok. Plusz a neveltetés is szerepet játszott, a szüleim folyton új és új diplomákat szereztek. Belém ivódott, hogy egész életén át tanul az ember, kutat, és fejleszti magát.

- Az egyetemen hogyan jöttek a – gonoszul fogalmazva – a hottentotta szakok?

- A francia az nem volt az, a török sem annyira. A kreol már nevezhető hottentottának. Ez úgy kezdődött, hogy amikor gimnáziumban már pályaválasztás előtt álltunk, szétnéztem, hogy mit csináljak. Mindig is érdekeltek a keleti kultúrák, ekkor alakult ki, hogy külföldi tudósokkal kezdtem levelezni, könyveket kértem tőlük. Mindenféle különleges nyelven küldték az általuk írt könyveket. Örültem, hogy az országban egyedüli vagyok, akinek ez megvan, és leveleztünk bizonyos kérdésekről, amik bennem felmerültek. A pályaválasztásnál gondolkoztam, hogy mik lehetnének a keleti szakok. Az egyértelmű volt, hogy az ELTE-re jelentkezem, mert máshol ilyenek nem nagyon vannak nálunk. Több nyelvre is gondoltam, de végül is török szakon kezdtem. A kreol pedig úgy adódott, hogy szerencsés találkozásom volt a témavezetőmmel, aki főleg Afrikával, de kicsit a Karib-tengerrel is foglalkozik, szerintem egyedüliként az országban. Franciául olvastunk, de arra gondoltam, hogy még érdekesebb lehet, hogyha az ottani nyelvekkel foglalkozik az ember. És akkor izgatni kezdtek a kreol nyelvek, amiket ott hétköznapi szinten beszélnek.

- Hányféle kreol nyelv van?

- Sok. Van angol, francia, spanyol alapú.

- Ön hány nyelven beszél?

- Biztosan csak angolul, franciául beszélek, de olvasni és írni viszonylag sok nyelven tudok, eddig tíz nyelven publikáltam szövegeket és verseket is.

- Témát is annak alapján választott, hogy valamivel senki sem foglalkozott, és akkor arra gondolt, hogy na, majd ön? Jó-e az, hogy a részterületek részterületének a részterületével foglalkozik, miközben pontosan tudom, hogy a tudomány gyakran ezt teszi. De valamelyest még mindig létezik a reneszánsz tudóseszmény is, amikor valaki sok mindenhez ért. Azt próbálja meg elmagyarázni, hogy egy normál magyar honpolgárnak miért jó, ha ön kreol nyelvekkel foglalkozik?

- Azért, mert ezek a területek általában nem önállóak, Franciaország területét képezik, és ezek az emberek, azt tapasztaltam, hogy többnyire még soha nem hallottak Magyarországról. Egészen az állami intézményben dolgozókig Közép-Kelet-Európa nem annyira ismert ott. A legnagyobb részük általam hallott először Magyarországról.

- El is jöttek hozzánk?

- Többen el is jöttek. Azt például először sikerült elérni, hogy valaki Óceániából minden évben eljön az egyetemre előadásokat tartani. Én azt vallom, ha már a diákokat a francia nyelvre kell tanítani, és az ezzel a nyelvvel kapcsolatos kultúrára, akkor ne csak a sztenderd anyagot tudják, hanem az egzotikusabb dolgokat is.

- Ön már tanít is?

- Igen, az ELTE-n és a pécsi egyetemen is. Májusban doktorálok majd, és fordítással is foglalkozom.

- A későbbiekben mi állhat össze mindebből?

- Mindenképpen a felsőoktatásban szeretnék dolgozni, azt nem tudom, hogy itthon-e. Az az érdekes, hogy még azok is, akik a Sorbonne-on tanítanak, általában nem hallottak ezekről a dolgokról, pedig az ő országukhoz tartoznak ezek a területek. Így azt hiszem, hogy nemzetközi szinten is vannak olyan témák, amikről először én írok.

- Főszerkesztője a Vents Alizés (Passzátszél) című, nemzetközi kulturális, irodalmi internetes folyóiratnak.

- Ez minden óceániai területtel, tehát az Indiai-óceánnal meg a Karib-tenger térségének irodalmával, kultúrájával foglalkozik. Többnyelvű folyóirat, szinte valamennyi nyelvterülethez tartozik egy neves tudós, aki segít bennünket. Előfordult már, hogy 11-12 nyelven jelent meg a folyóirat. Választottam egy doktori témát, amihez nem nagyon volt szöveg itthon, és akkor azt gondoltam, hogy majd megjelentetem én ezeket, amikkel aztán majd mások is tudnak dolgozni, hiszen ezek általában kevéssé hozzáférhetőek, a leggyakrabban csak kéziratok.

- Sokfelé küldött e-maileket a világba, hogy ugyan már nem dolgoznának-e ebbe a folyóiratba neves tudósok, totálisan ingyen?

- Így van.

- Milyen pályára vágyik?

- Mindenképpen tudományos vonalon akarok továbbmenni, ilyen projekteket pályázom most is. Esetleg majd kulturális diplomáciai dolgokkal szeretnék foglalkozni, és hosszútávon szeretnék tanítani.

- És verseket is ír.

- Ezekből magyarul is olvasható, de mivel idegen nyelveken dolgozom most már vagy tíz éve, először nem is magyarul írtam verseket, hanem franciául és angolul jelentek meg először költeményeim. Külföldön, a Seychelle-szigeteken, már három kötetem jelent meg. Ők az angolt és a franciát is ki tudják adni gond nélkül.

- Különleges képességűnek tartja magát?

- Nem. Úgy gondolom, hogy szenvedélyesen szeretek valamit, és ezért a soknál is több energiát tudok rááldozni.

- Akkor csodabogárnak sem tartja magát?

- Nem. A téma esetleg Közép-Európában vagy Magyarországon annak tűnhet.

- Nemzetközi hírű tudós akar lenni? Vagy netán már most is az?

- Volt már olyan, aki azt mondta, ha egy témára rákeresett, akkor az én Amerikában megjelent cikkem jött ki először. Már azért sokfelé ott vannak referenciaként a munkáim. Ezeket magyar nyelven is szeretném elérhetővé tenni. Itthon is tervezem egy könyv kiadását.

2015.02.17 06:45

A színkeverés mesterei a Müpában

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:49

Fotó: Müpa/
A kiváló kölni zenekar kivételesen bőkezűen bánt a hangszínekkel mind Mendelssohn, mind Mahler művének előadása során.
Isabelle Faust Kurtág Doloroso című művét játszotta ráadásként, ezzel tovább erősítette a kontúrjait annak a képnek, amit a versenymű előadójaként rajzolt fel magáról. Megmutatta ismét, hogy a hegedülésben a hangszeres játék csak eszköz, a lényeg, hogy értékes műveket játsszunk, a bennük rejlő gondolatokra irányítva a figyelmet. A német hegedűs a rá jellemező technikai fölénnyel szólaltatta meg Mendelssohn közismert dallamait is, ez, és a szintén sokszor hangoztatott elmélyült előadásmódja azonban arányban állt egymással, utóbbi nem telepedett rá a műre. Az első tétel fülbemászó dallamait, a lassútétel melankóliáját, a zárótétel könnyedségét a helyén kezelte, szép és elismerésre méltó olvasatát kivitelezve a darabnak. Már itt kiderült, a Gürzenich zenekar átlagon felüli képességekkel rendelkezik a hangszínek kikeverése terén: sokszor hívta fel legalább olyan erővel fel magára a figyelmet, mint a szólista.
A zenekar messzire nyúló hagyományokkal rendelkezik, ők mutatták be 1904-ben a Mahler szimfóniát is a szerző vezényletével. François-Xavier Roth négy éve áll a zenekar élén, és úgy tűnik, nem nyúlt mellé a város, amikor zeneigazgatónak választotta – ő az opera vezetőkarmestere is – az egykori fuvolistát. Olyan forradalmi tett is fűződik nevéhez, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozatának korabeli hangszereken való előadása, a mű bemutatójának százéves évfordulója tiszteletére hat évvel ezelőtt. Ilyenkor persze el kell hagyni a Roger Norrington által sokszor kárhoztatott vibrátózást, vagy legalább is korlátok közé kell szorítani, hogy az általa „hollywoodi glamournak" nevezett megszólalási mód ne telepedjen rá hangzásra. Ez az olyan csillogó-villogó mai hangszerek használatakor is fontos, mint amilyenekkel most ült ki a színpadra a zenekar, mert ez kell ahhoz, hogy Mahler néha kegyetlenül metsző szólamai kiteljesedhessenek. Kiváló volt a rézfúvós szekció, ha szólózni, ha együttesen harsogni (nem harsánykodni) kellett, de nem maradtak el tőlük a fuvolások, klarinétosok, oboások és a fagottosok sem. Olyan szintű zenekari munka volt ez, ami már önmagában is sikerre ítéli egy olyan hatalmas - majd hetven perces - bonyolult mű előadását, mint az 5. szimfónia. Nehézségekkel teli utat kell bejárniuk a zenészeknek, az első tétel kezdő trombitaszólójától,a gunyoros gyászindulótól, a szerelmi vallomásként írt Adagiettón, és a többi tételen keresztül a zárótétel kontrapunktikus forgatagán át az utolsó hangig. Ha egy zenekar képes ezt a gazdagságot a maga teljességében, hiányosságok nélkül bemutatni, már nagyon sokat tett az élményért. De a kölniek ennél szerencsére jóval többre voltak képesek, a hangszíneik sokszor önálló előadói alkotóeszköznek tűntek. François-Xavier Roth csak azt a kérlelhetetlen élességet nem tudta hozni, ami a legjobb előadásainak sajátja. Hiányzott az a bizonyos életigenlés, ami az Alma Mahler iránti szerelem tükröződése, ami a sokszor kegyetlen hangzások után sejlik fel. E kettősséget kontúrosabban lehetett volna érzékeltetni. Infó: Mahler 5. szimfónia Isabelle Faust hegedű Gürzenich Zenekar Karmester: François-Xavier Roth Február 15. Müpa 
2019.02.17 15:49

A popkultúra átütő ereje - Újra Budapesten koncertezett Guido és Maurizio de Angelis

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:32

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Guido és Maurizio de Angelis újabb budapesti fellépése nem csupán egy koncert volt. Már a két évvel ezelőtti produkciójuknál is egyértelmű volt, hogy itt nem csak a zene a fontos, a dalok túlmutatnak önmagukon. A két olasz dalszerző és előadó ugyanis számos Bud Spencer mozis örökzöldnek írta a zenéjét. Így tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az ítész mit gondol a zenék virtuozitásáról (vagy annak hiányáról), mivel ezek a nóták alapvetően nem színpadra, hanem filmzenének készültek. Tehát egy egészestés mozgókép atmoszférájának az erősítésére. Mivel Magyarországon a tévékultúra tett arról, hogy Bud Spencer és Terence Hill pofozkodós filmjeit még az is kívülről fújja, akinek nem állt szándékában rajongóvá válni, de nem tudta kikerülni a popkulturális nyomást. Így az is meghatódik a címadó dallamok felhangzásakor, aki nem tudja kívülről az összes Piedone epizódot. De így van ez Guido és Maurizio de Angelis a magyar piacon szintén kultikussá lett Sandokan című tévésorozat főcímdalával is, melynek magyarosított változatát annak idején a Neoton Família is nyomta – bárcsak feledni tudnám ezt az élményt. De nem ez volt az este csúcspontja, hanem a Különben dühbe jövünk című filmben felhangzó nóta, a Dune Buggy, amely kisebb táncot is generált az amúgy ültetős koncerten. A koncert sztárvendége maga Terence Hill volt, aki szerencsére nem énekelt, inkább csak mesélt a Bud Spencerrel való közös élményeiről, arról, hogy mennyire tiszteli Guido és Maurizio de Angelis-t és persze a kortársukat, Ennio Morricónét, akivel a Nevem: Senki című produkcióban dolgozott együtt. Sajnos, ahhoz túl távol voltam, hogy megkérdezhessem: Sergio Leone csak besegített, vagy titokban tényleg ő rendezte ezt a filmet? De Hill nem is ezért volt itt elsősorban, hanem azért, mert ő volt az arca és védnöke a annak a jótékonysági akciónak, ami a koncerten zárult: egy eredeti (nem a Különben dühbe jövünk-ben rommá tört) autóra, a Dune Buggy-ra lehetett licitálni, a befolyt összeget pedig a Heim Pál Gyermekkórház kapja meg.  Infó: Guido and Maurizio de Angelis február 16. Papp László Budapest Sportaréna
2019.02.17 15:32
Frissítve: 2019.02.17 18:11