Bayern München;Chelsea;Laurent Blanc;labdarúgó Bajnokok Ligája;Shakhtar Donyeck;

2015-02-17 06:58:00

A háború árnyékában

Felébrednek téli álmukból a labdarúgó Bajnokok Ligájában szereplő csapatok. Igaz, ez azért így némi túlzás, hiszen a Shakhtar Donyeck kivételével az összes együttes, amely bekerült a legjobb 16 közé, már megkezdte a tavaszi bajnoki küzdelmeket. A legjobb európai együttesek viadala két találkozóval folytatódik kedden: a Paris Saint-Germain a Chelsea-t, a Shakhtar Donyeck pedig a Bayern Münchent látja vendégül.

PSG-Chelsea (20.45)

A PSG nagyon nehéz kilencven percre számíthat a Chelsea ellen. A párizsi milliárdosok brigádja eleve nincs csúcsformában. Bár januárban már úgy tűnt, hogy a csapat a sok bukdácsolás után végre kezd magára találni, az utolsó két bajnoki fordulóban nem tudott győzni, két döntetlent ért el. Ez azt jelenti, hogy utolsó nyolc találkozójából mindössze hármon aratott diadalt, ami figyelembe véve a párizsiak félelmetes körülményeit, módfelett siralmas mérleg.

Persze ami szombaton történt a Caen elleni bajnokin szombaton, az egyszerűen példátlan. Hihetetlen balszerencse sújtotta a gárdát. Hiába vezetett a PSG 2-0-ra, Yohan Cabaye és Marquinhos már az első félidőben megsérült, Serge Aurier és Lucas pedig a hajrában – utóbbi kettő akkor, amikor már nem volt cserelehetősége Laurent Blanc-nak. A vendégek, akik előző négy bajnokijukat megnyerték, éltek is a lehetőséggel, s kiegyenlítettek. Annyi bizonyos, hogy az említett úriemberek közül egyikük játékára sem számíthat Blanc.

Gondjait azonban tetézi, hogy Javier Pastore combsérüléssel bajlódik, s arra is csak 50 százalékot adnak, hogy Blaise Matuidi pályára léphet. A szakmai stáb azonban reméli, hogy őket legalább sikerül valahogy összedrótozni a londoniak elleni találkozóig. „Nagyon nehéz elfogadni ezt a helyzetet. Már csak azért is, mert jelen állás szerint nagy esély van arra, hogy hosszú időre le kell mondanom róluk” – fejtette ki Laurent Blanc, akinek amúgy sem túl biztos a jövője a PSG kispadján a bajnokságban elszenvedett több kisiklás miatt.

A hétvégi, fatális balszerencsével zárult Caen elleni találkozó után elmondta, ha valaki elmesélné neki ezt a sztorit, lám, így is járhat egy csapat, egyszerűen nem hinné el. Ami a Chelsea elleni esélyeket illeti, érthető módon igen visszafogottan értékelt. „Harcolni fogunk, de sajnos nincs sok lehetőségünk. Ennyi sérült mellett óriási kihívás lesz a játék” – hangoztatta. A brit sajtó azért ilyen körülmények között is óvatos, hiszen szakírók figyelmeztetnek arra, a párizsiaknál egy igazi zseni, Zlatan Ibrahimovic ostromolja majd a Chelsea kapuját, aki bármilyen helyzetből képes gólt lőni.

A két csapat közötti üzengetés már a hétvégén megkezdődött. David Silva, a PSG brazil válogatott hátvédje azt mondta, sosem tudná megtenni azt, amit a Chelsea csatára, Diego Costa, nevezetesen hazát cserélni. Costa ugyanis brazil létére választotta a spanyol válogatottat. Az üzengetésekből a Chelsea kapusedzője sem maradt ki. Christophe Lollichon úgy vélte, a PSG kapusa, Sirigu túl gyenge ahhoz, hogy az angol bajnokságban, már ha egyszer eljutna oda, sikert arasson. A találkozót a Sport 1 közvetíti.

Shakhtar-Bayern (20.45)

Nem sok jóra számíthat a donyecki Shakhtar a Bayern ellen. A müncheniek, amint Pep Guardiola fogalmazott, rátaláltak régi játékukra a Bundesligában. Ez szerény megfogalmazásnak tűnik annak fényében, hogy a bajorok megsemmisítő, 8-0-s győzelmet arattak a Hamburg ellen. A tavaszi szezon egyébként kicsit nehézkesen indult a Bayern számára, mivel január 30-án sima, 4-1-es vereséget szenvedett el a Wolfsburgtól, majd néhány nappal később csak 1-1-et játszott a Schalke 04 ellen.

Még a következő fordulóban sem volt igazán meggyőző Robbenék játéka, igaz, a kiesés réme által fenyegetett Stuttgart elleni 2-0-s idegenbeli siker azért azt mutatta, csak időleges a – mondjuk így – „válság”. A formaidőzítés azonban nagyon jónak tűnik, aminek az ukrán csapat láthatja kárát.

Felmerül a kérdés, hogy a donyeckiek mennyire tudják függetleníteni magukat a kelet-ukrajnai történésektől. Bár a játékosállomány nagy része külföldi, a brazil kontingens a legerősebb: a 26-os keret felét alkotják a dél-amerikaiak, s őket legfeljebb az foglalkoztatja, időben megkapják-e a fizetésüket, 12 ukrán is szerepel a nagycsapatban, akik nyilván napról napra nyomon követik az ország keleti részén történteket.

A Shakhtar mondhatni már a kezdet kezdetén érzékelte a nehézségeket, hiszen át kellett költöznie Donyeckből a nyugat-ukrajnai Lvivbe. A csodálatos, a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságra felújított donyecki arénát időközben több lövés is érte, s ha egyszer végre elhallgatnak a fegyverek, akkor is hosszú időbe telik, amíg újra játszani lehet a stadionban.

De térjünk vissza a sportra. Ha csak a statisztikákat vesszük alapul, gólokban gazdag meccsre van kilátás, hiszen a Bayern 16, a Shakhtar 15 gólt ért el a csoportmérkőzések során. A Bayernbe a BL-ben is visszatér az osztrák válogatott David Alaba, aki november 5-én, az AS Roma elleni találkozón szenvedett térdsérülést.

Guardiolának továbbra is nélkülöznie kell a régóta maródi német világbajnok Philippe Lahmot, a spanyol Javi Martínezt, valamint Thiago Alcantarát, ugyanakkor nélkülük is simán kellene hoznia a találkozót. A Shakhtarból a brazil válogatott Bernard és Tarasz Sztyepanenko hiányzik. A csoportmeccsek során 9 találatot elért brazil, Luiz Adriano úgy véli, a nem éppen kedvező előjelek ellenére igenis elkaphatják a münchenieket. A találkozót a Digisport 1 közvetíti.