Merkel;Hollande;Porosenko;

2015-02-17 10:13:00

Aggódik Merkel és Hollande

Angela Merkel és Francois Hollande Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetésük során aggodalmukat fejezte ki a kelet-ukrajnai helyzet kapcsán azután, hogy a magyar idő szerint szombaton este 23 órakor életbe lépett tűzszünet ellenére egyre több helyen kezdenek kiújulni a harcok.

A német kancellár, valamint a francia és az ukrán elnök azt közölték, biztosítsák az EBESZ helyszínen lévő megfigyelői számára a szabad mozgást, s azt, hogy megvizsgálják, megtartják-e a tűzszünet pontjait.

Az ukrán kormány azt közölte, hogy az oroszbarát szakadárok 24 óra alatt 112 támadást intéztek ellenük, öt katonájukat ölték meg és 25 továbbit megsebesítettek. Ezért a múlt csütörtöki minszki megállapodásban foglaltak ellenére nem hajlandóak a frontvonal körzetéből elszállítani nehézfegyvereiket – jelentette ki Vlagyiszlav Szeleznyov, a hadsereg szóvivője. Eduard Basszurin, a lázadók parancsnoka is hasonlóképpen nyilatkozott, mint mondta, ezt a lépést ők sem hajlandóak megtenni, amíg „lövöldözések vannak”.