Szíria;légicsapás;Aleppo;

2015-02-18 10:11:00

Lokális tűzszünet Szíriában

Szíria késznek mutatkozott arra, hogy leállítsa az Aleppo elleni légicsapásait – közölte Staffan de Mistura, az ENSZ különmegbízottja. A diplomata szerint ezzel lehetővé válna, hogy az ország második legnagyobb városában „helyi tűzszünet” léphessen életbe.

A hat hétre tervezett fegyvernyugvást Damaszkuszban jelentik majd be. Staffan de Mistura elmondta, ezért mihamarabb Szíriába kíván utazni. Egyben felszólították a lázadócsoportokat, hogy hagyjanak fel gránát- és rakétatámadásaikkal.

Aleppóban Bassár el-Aszad kormányerői több lázadócsoporttal állnak szemben, köztük az al-Kaidával szövetséges Al Nuszra Fronttal, valamint a Nyugat által is támogatott egységekkel. A térségben a hadsereg már több települést is elfoglalt azzal a céllal, hogy körbezárja a lázadókat.