évforduló;tüntetés;Kijev;Majdan;

2015-02-21 06:40:00

A Majdan egyéves győzelmét ünnepelte Kijev

Állami ünnepség keretében emlékeztek tegnap az ukrán fővárosban az egy évvel ezelőtti hatalomváltásra, a Majdan mozgalom győzelmére.

Kijevben a Majdanon (Függetlenség téren) 2014. február 20-án a Janukovics-rezsim bukásának előestéjén mintegy száz tüntetőt lőttek agyon ismeretlenek. A tiltakozás november 30-án kezdődött, amikor Viktor Janukovics államfő bejelentette, Kijev nem írja alá a Vilniusban a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Unióval.

Az évforduló alkalmából Petro Porosenko államfő is beszédet tartott, de már a nap folyamán bejelentette, hogy az Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálatnak bizonyítéka van arra, hogy nem csak a volt ukrán vezetés, hanem az orosz is részt vett a tüntetők elleni bűncselekményekben. Közöttük volt Vlagyiszlav Szurkov, Vlagyimir Putyin segítője is, aki SZBU adatai szerint azt mesterlövész csoportot vezette, amely a tüntetőkre és a belügyi munkatársakra is lőtt a zavarkeltés céljából.

Egy éve, a véres összecsapás után a német-francia-lengyel külügyminiszter közvetítésével megállapodást kötöttek az akkori ellenzék, mai hatalom és a Janukovics-rendszer képviselői, de az csupán egyetlen napot élt. Másnap, február 21-én Janukovics elmenekült Kijevből és megtörtént a hatalomátvétel. A német-francia vezetés és diplomácia ma is aktívan részt vesz az ukrajnai válság megoldását célzó törekvésekben. A minszki fegyverszüneti megállapodást Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök segítségével hozták tető alá a felek, jövő héten pedig Párizsban találkoznak a „normandiai négyek külügyminiszterei – a német, francia, orosz és ukrán diplomácia vezetői – hogy megvitassák a kelet-ukrajnai válság fejleményeit. A tűzszünet ugyanis még mindig csak általánosan él, a feszültség Debalceve ukrán hadsereg általi feladása után sem szűnt meg teljesen, kijevi jelentések szerint a szakadárok továbbra is lövik az ukrán katonák állásait, a Debalceve közelében lévő Csernuhine települést is elfoglalták. A megállapodásban előírt nehézfegyverzet visszavonása is akadozik.

A helyzet azonban annyira már normalizálódott, hogy tegnap megérkezhetett a kelet-ukrajnai lázadók fellegvárába, Donyeckbe az ENSZ első humanitárius segélyszállítmánya. A régió humanitárius katasztrófa szélére sodródott, de a teljes ukrán társadalom helyzete tragikus. Márciustól az áram, áprilistól a gáz ára emelkedik – mintegy 40 százalékkal, tömeges elbocsátás várható a bányaiparban, miközben a nemzeti fizetőeszköz, a hrivnya elértéktelenedése megállíthatatlannak tűnik. Elemzők szerint félő, hogy az új hatalmat is elsöpri a társadalmi elégedetlenség, egy újabb Majdan amennyiben nem talál gyors orvoslást a gazdasági gondokra.