Irak;Pentagon;Szíria;Iszlám Állam;Ashton Carter;

2015-02-24 06:40:00

Nagyszabású támadás az Iszlám Állam ellen

Végleges győzelmet ígért az Irak és Szíria egy részét megszállva tartó Iszlám Állam (IS) terrorszervezet ellen a Pentagon új vezetője.

A múlt héten beiktatott Ashton Carter amerikai védelme miniszter tegnap egy kuwaiti amerikai bázison egyeztetett az amerikai vezetésű katonai koalíció 20 vezetőjével és arról beszélt, hogy mivel a terrorszervezet immár az egész Közel-Keletet veszélyezteti, a hadműveletnek ki kell terjednie a teljes veszélyeztetett régióra. (Az utóbbi hetekben egyre nagyobb teret nyer Líbiában is.) Arra a kérdésre, hogy várható esetleg egy szárazföldi hadművelet is, Carter óvatosan csak annyit válaszolt, hogy minden erre vonatkozó döntést kellőképpen mérlegelnek.

A nemzetközi koalíció, amely a múlt év augusztusa óta több mint kétezer légicsapást mért az IS erőire Irakban és Szíriában, tegnap hevesen bombázta a szélsőségesek állásait. A Jerusalem Post jelentése szerint 24 óra alatt 25 bevetésre került sor Irakban és Szíriában. A francia védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy ugyancsak tegnap Franciaország bevetette Irakban a leghíresebb repülőgép-hordozó anyahajóját, a Charles de Gaulle-t. A francia vadászgépek csak Irakban avatkoznak be, mivel Párizs szerint a szíriai csapások Bassár el-Aszad elnök rezsimjét erősítenék a felkelőkkel és az iszlamistákkal szemben.

Az Iszlám Állam eközben tegnap újabb rémtettet hajtott végre. Közzé tettek egy video felvételt, amelyen : 21 ketrecbe zárt foglyot hurcoltak végig terepjárókon az észak-iraki Kirkuk tartomány egyik településének utcáin az éljenző tömeg között, majd később, a ketreceket lerakodva közszemlére teszik őket egy téren.

A foglyok többségükben iraki kurd katonák, egyiküket pedig az iraki hadsereg tisztjeként mutattak be. A túszoknak arra kellett kérniük a kurdokat, hogy adják fel a harcot, különben „vagy ketrecbe vagy a föld alá” kerülnek. A fenyegetés vélhetően összefüggésben áll azzal, hogy csütörtökön egy magas rangú amerikai katonai tisztségviselő bejelentette, hogy az iraki hadsereg és a kurd csapatok áprilisban vagy májusban támadást indítanak Irak második legnagyobb városa, Moszul visszafoglalásáért.