szurkolók;FA Kupa;Liverpool;rendőrök;labdarúgó- stadionok;Nottingham Forest;

2015-02-25 06:53:00

Kísért a nyolcvanas évek

Az utóbbi egy másfél hét alatt több kemény összecsapás is zajlott szurkolóknak nevezett vandálok és a rendőrség között. Az úgynevezett drukkerek törtek-zúztak, történelmi műemlékeket becstelenítettek meg, rátámadtak az ellenfél játékosaira. Ezek az egyre gyakoribbá váló esetek is azt mutatják, hogy hiába a modernebb stadionok, a fokozott rendőri jelenlét a kiemelt mérkőzések alkalmával, a stadionokban a kemény intézkedések ellenére sincs nyugalom. Hasonló helyzet állt elő, mint a nyolcvanas évekbeli Nagy-Britanniában: a magas fiatalkori munkanélküliség nem éppen a „családbarát stadionok” megvalósulását segíti elő.

PSG-Chelsea

José Mourinho, a londoniak trénere keményen kiosztotta a Chelsea rasszista drukkereit, akikről nem állíthatnánk, hogy múlt kedden, a párizsi BL-nyolcaddöntőben öregbítették volna csapatuk hírnevét. Mint a portugál tréner fogalmazott, nagyon szégyelli magát csapata azon „szurkolói” miatt, akik a múlt keddi Bajnokok Ligája találkozó előtt rasszista rigmusokat kiabáltak, s nem engedtek felszállni a metróra egy fekete, francia-mauritániai férfit.

„Ezek a szurkolók nem a klubot képviselik. A Chelsea-t elborzasztották a történtek és elnézést kérünk az áldozattól” – jelentette ki Mourinho. A Burnley elleni múlt szombati bajnokin a Chelsea drukkerei a következő transzparenst feszítették ki: „Fekete vagy fehér, mindnyájan kékek vagyunk”. John Terryék pedig az egyenjogúságot támogató pólóban futottak ki a pályára.

Mönchengladbach-Köln

Óriási botrány történt a február 15-i német bajnoki mérkőzésen, a lefújás után a pályára özönlöttek az arcukat eltakaró, fehér overállba öltözött kölni drukkerek, a Boyz Köln szurkolói csoport tagjai, akik nem tudták feldolgozni, hogy a hazaiak egy 91. percben szerzett góllal nyertek. A rendbontók a meccs alatt sem bírtak már magukkal, füstbombákat dobáltak a játéktérre. A német szövetség akár ki is tilthatja a kölni drukkereket az idegenbeli meccsekről.

A „kecskék” vezetői kemény intézkedést hoztak: kizárták a stadionból a Köln Boyz ultráit, mire két másik szurkolói csoport bojkottálta a Hannover elleni hétvégi bajnokit. A döntés megosztotta a szurkolókat, egyesek szerint csak a kemény fellépés hozhat eredményt, mások azonban úgy vélték, olyanokat is sújtottak vele, akiknek nem volt közük az atrocitásokhoz.

Blackburn-Stoke

Nem a két csapat játéka, hanem a szurkolók elképesztő megnyilvánulásai miatt vált emlékezetessé a FA Kupában február 14-én megrendezett találkozó. Mintegy 10 perccel a lefújás előtt a vendégcsapat drukkerei ökölharcba keveredtek a rendőrökkel. Körülbelül 20 szurkoló kezdeményezte a balhét. Többeket letartóztattak, s az angol szövetség vizsgálatot indított az ügyben.

Rapid-Josko Ried

A február 14-án játszott osztrák bajnokin a bécsiek szurkolói pirotechnikai eszközöket dobtak a pályára. A szövetség 35 ezer eurós büntetéssel sújtotta a Rapidot, s egy mérkőzésre betiltotta a hazaiak szektorát, mert életbe lépett egy 2014 novemberi felfüggesztett büntetése. Abban a hónapban játszották az örökrangadót a Rapid és az Ausztria között, ami nem telt el szurkolói rendbontások nélkül. A pénzbüntetés mellett akkor még felfüggesztett szektorbezárással sújtották a bécsi zöld-fehéreket.

Fluminense-Vasco da Gama

A brazil rendőrség hírhedt arról, hogy nagyon, helyenként túl keményen lép fel az egyes rendbontók ellen. Vasárnap száz szurkolót tartóztattak le a Rio de Janeiró-i bajnokságban esedékes Fluminense-Vasco rangadó előtt, mivel előtte verekedtek az Engenanho stadion előtt. Állítólag két különböző alkalommal is egymásnak estek. A rendőrség szerint olyan drukkerekről volt szó, akiket nem a meccs, hanem csak a balhé érdekel. Brazíliában az év első felében a különböző szövetségi államok bajnokságát rendezik meg. A pontvadászatok nem egészen egy hónapja tartanak, de már több szurkolói rendbontás történt. Egy 16 éves fiú életét vesztette.

Halottak Egyiptomban
Hangsúlyozzuk, csak az utolsó napok történéseit vettük csokorba, ugyanakkor ha tavaly december eleje óta tekintettük volna végig a szurkolói rendbontásokat, a lista jóval hosszabb lenne. Decemberben például a skót rendőrség több embert tartóztatott le az Aberdeen-Dundee bajnokin történt rendbontások kapcsán, s a letartóztatások még január végén is folytatódtak.
Drámai jelenetek játszódtak le az egyiptomi bajnokság két élcsapata, a Zamalek és az ENPPI Cairo mérkőzésén, február 8-án. A belügyminisztérium szerint a Zamalek ultrái jegy nélkül akartak bejutni a stadionba, ez váltotta ki az összecsapásokat. A rendőri fellépés után sokan pánikba estek, összetaposták egymást, 19 személyéletét vesztette. A tragédia után felfüggesztették az egyiptomi bajnokságot.