Mindenki hülye...

… csak Magyarország kormánya nem az. Mindenki, aki kritizálni meri az Orbán-kormány elképzeléseit, terveit, döntéseit, az áskálódó, rosszat akar és a nemzet ellensége. A külföldi kritikák tévedéseken, félreértéseken alapulnak; a „nyugati elvtársak” nem értenek meg bennünket. A honi kritikák egyenesen vérlázítóak, a legfőbb kritikusnak számító ballib értelmiség és a civil szervezetek mind külföldi érdekeket képviselnek, vagy ami még borzasztóbb, Gyurcsány kottájából játszanak.

Az elmúlt héten zsinórban három, Magyarországot igencsak elmarasztaló jelentést hajítottak be a postaládánkba. Először a Human Rights Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezet merészelt szót emelni többek között a magyar civil szervek vegzálása, a jogállam szisztematikus lebontása, a hajléktalanok üldöztetése ellen. A kormány saját, házi készítésű gittegylete, az Alapjogokért Központ parancsra azonnal górcső alá vette a jelentést. Megállapították, hogy az több pontban is tévedéseket tartalmaz, félremagyaráz, átvernek mindenkit. Vagyis hülyék.

Néhány nappal később megjelent az Amnesty International jelentése is, amelyben szintén írnak a civilek elleni „lejárató kampányról”, de a magyar romák diszkriminációjáról, a menekültek ellen az indokoltnál szigorúbban fellépő hatósági munkáról, valamint emlékeztettek az EBESZ választási törvények és más jogszabályok önkényes, vita és konzultációk nélküli megváltoztatásával kapcsolatos kritikáira is. Az Alapjogokért Központ megint gyorsan lépett, az Amnesty International téved, az Igazságügyi Minisztérium szerint pedig a jelentés egyoldalú és felületes. Vagyis ők is hülyék.

Nem kellett sokat várni az Európai Bizottság jelentéséig; ebben éles kritika érte a gazdaságot és az oktatási rendszert: Brüsszel szerint egyebek mellett a közmunka drága és hatástalan, oktatáspolitikáját tekintve pedig a magyar kormány fordítva ül az uniós lovon. Amennyire tudom, az EB észrevételeit még senki sem cáfolta vagy kérdőjelezte meg. De nyilvánvalóan hülyék ők is.

A kritikák persze leperegnek a kormányról. Jól bevett gyakorlat: amit nem akarnak meghallani vagy meglátni, az nincs is. Mindeközben a miniszterelnöknek Micimackók, Mózsi bácsik, meg Tigrisek ugrálnak a szeme előtt évértékelő beszéde közben. Nem tudhatjuk, Mádl Dalma mit adott neki a nagy performansz előtt, de hatott. Egy ideig megfeledkezhetett az ármánykodókról. De mit is szoktak mondani? Ha sokan kritizálnak és inkább kerülnek, lehet, nem velük van a baj, hanem veled. Láthatóan fárad az Orbán-kormány, s maga a miniszterelnök is. Megérdemelnének már egy néhány hetes, vagy akár jóval hosszabb kirándulást...

Szerző
Juhász Dániel

Adózni pedig illene

A magyar közélet napi botrányainak tengerében egyre kevesebb szó esik arról az áfa-csalási ügyről, amely Horváth András volt adóellenőr szerint évente ezermilliárd forinttal károsítja meg a magyar társadalmat. Az „ezermilliárd” persze gyanúsan kerek szám. Horváth András későbbi szerepvállalásai sem voltak mindig szerencsések, de az általa felvetett alapprobléma nyilvánvalóan létezik. A nagy multinacionális cégek igyekeznek visszaélni gazdasági erejükkel annak érdekében, hogy a törvényesen előírtnál lényegesen kevesebb adót kelljen fizetniük. Ehhez felhasználnak különböző trükköket, adózási kiskapukat, alkalmaznak politikai nyomást is, s ahol lehet, egyszerűen lefizetik a kormánypártok korrupt politikusait. A magyarországi NAV-botrány, némi amerikai segítséggel, éppen a korrupció valószínűségét vetette fel.

De a politikusok lefizetése nem az adóelkerülés egyetlen módja. Adóelkerülés a demokratikusabb és nyitottabb társadalmakban is létezik, legfeljebb finomabb és trükkösebb módszerekkel csinálják. Az amerikai és európai szakszervezetek koalíciója múlt szerdán tette közzé Brüsszelben azt a jelentését, amely szerint a McDonald’s cég 2009 és 2013 között a Svájcban és Luxemburgban bejelentett vállalkozásai segítségével körülbelül egymilliárd eurónyi (több mint háromszáz milliárd forint) adó elkerülésével károsította meg az Európai Unió polgárait. A bejelentés időzítése aligha volt véletlen, ugyanis éppen másnap alakult meg, ugyancsak Brüsszelben, az Európai Parlament különbizottsága, amelyet az adóelkerülések uniós szintű kivizsgálására hoztak létre. Megalakítása nem ment könnyen, a zöld és radikális baloldali képviselők célzottan a luxemburgi adóparadicsom ügyleteit szerették volna kivizsgáltatni, amelyek tudvalevőleg Jean-Claude Juncker bizottsági elnök korábbi ottani miniszterelnöksége alatt zajlottak. Ezt nem sikerült elérniük, de az adóelkerüléseket általában kivizsgáló különbizottság végül felállt, és első körben fél éven keresztül vizsgálódhat.

A különbizottságnak azt kell feltárnia, hogy egyes cégek – különösen a hatalmas multinacionális vállalatok – hogyan játsszák ki az érvényes törvényeket és uniós jogszabályokat annak érdekében, hogy a törvényesen járónál kevesebb adót fizessenek. És ezzel lényegében elszegényítsék, meglopják azokat az országokat, amelyekben tevékenykednek. Akár úgy, hogy csökkennek a közkiadásokra fordítható állami bevételek, akár úgy, hogy magasabb adóval kell sújtani a lakosságot, és a hazai kis- és középvállalkozásokat. A különbizottság tervei szerint meghallgatja az adóelkerülések vélelmezhető tanút, köztük multi cégek vezetőit, felügyelő bizottsági tagjait, aktív és volt pénzügyminisztereket. Ha szükséges, dokumentumokat is bekérnek az egyes kormányoktól, kérdéses persze, hogy milyen eredménnyel. A milliárdos tételekben folyó adóelkerülésekhez ugyanis mindig két fél kell. Egy vállalatbirodalom, amely nem akarja megfizetni az adott országban törvényes adókat, és egy kormány, amely valamilyen oknál fogva (ez olykor lehet akár névleg nemes is, mint például a munkahelyteremtés) elnézi azt. A magyarországi NAV-botrány sajnálatos elcsendesedésében vélhetően az is közrejátszik, hogy míg a Fidesz-kormány egyedül az „idegen multik” felelősségét emlegeti, addig az ellenzék és a független sajtó többnyire csak az Orbán-rezsim korrupcióját emlegeti, és nem szívesen szól a multik visszaéléseiről. Holott a kormány és a multik összjátéka nélkül nincs sem korrupció, sem finomabb trükkökkel folytatott, másfajta adóelkerülés.

A negyvenöt tagú különbizottságba a magyar EP-képviselők közül egyébként csak egy fideszest, Gálné Pelcz Ildikót választottak be, magyar ellenzékit sajnos nem. Pedig az uniós tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb az elsősorban a szegényeket, nyugdíjasokat, jövedelem nélküli gyermekeket sújtó áfa. Ugyanakkor az EU huszonnyolc tagállama közül arányaiban Magyarországon terheli a legmagasabb adó az alacsony jövedelműeket. Vagyis kétszeresen is a szegényekkel fizettetik meg a multik Horváth András által évi ezermilliárd forintra becsült adóelkerülését. (Ha a fele igaz, az is botrányosan sok.) Az elmaradó adóbevételek pedig lepusztult kórházi ágyakat, balesetveszélyes hármas metrót, falusi nyomort, a hajléktalanok kevéske pénzének megvonását, a szegénység növekedését jelentik.

Márai Sándor igazi polgárként a náci és később a bolsevik ideológia sikerét azzal magyarázta Föld, föld! című könyvében, hogy a magyar uralkodó osztályok nem voltak hajlandók megfizetni azt a progresszív adót, amellyel a nyugat-európai gazdagok megvásárolták a társadalmi békét. A magyarországi gazdagok „nem akartak belenyugodni, hogy fizetni kell, mert nincs harmadik út, vagy reáladózás, vagy anarchia és bolsevizmus”. Ez persze kissé leegyszerűsítő történelemszemlélet, de a magva igaz. Ha a demokratikus pártok és kormányok törvényes módon nem hajtják be a megfelelő adókat a gazdagokon és a nemzetközi vállalatbirodalmakon, akkor a szegények előbb-utóbb olyan szélsőséges demagógokat követnek majd, akik a törvényesség felrúgásával ígérnek jobb világot.

Szerző
Hegyi Gyula

Adózni pedig illene

A magyar közélet napi botrányainak tengerében egyre kevesebb szó esik arról az áfa-csalási ügyről, amely Horváth András volt adóellenőr szerint évente ezermilliárd forinttal károsítja meg a magyar társadalmat. Az „ezermilliárd” persze gyanúsan kerek szám. Horváth András későbbi szerepvállalásai sem voltak mindig szerencsések, de az általa felvetett alapprobléma nyilvánvalóan létezik. A nagy multinacionális cégek igyekeznek visszaélni gazdasági erejükkel annak érdekében, hogy a törvényesen előírtnál lényegesen kevesebb adót kelljen fizetniük. Ehhez felhasználnak különböző trükköket, adózási kiskapukat, alkalmaznak politikai nyomást is, s ahol lehet, egyszerűen lefizetik a kormánypártok korrupt politikusait. A magyarországi NAV-botrány, némi amerikai segítséggel, éppen a korrupció valószínűségét vetette fel.

De a politikusok lefizetése nem az adóelkerülés egyetlen módja. Adóelkerülés a demokratikusabb és nyitottabb társadalmakban is létezik, legfeljebb finomabb és trükkösebb módszerekkel csinálják. Az amerikai és európai szakszervezetek koalíciója múlt szerdán tette közzé Brüsszelben azt a jelentését, amely szerint a McDonald’s cég 2009 és 2013 között a Svájcban és Luxemburgban bejelentett vállalkozásai segítségével körülbelül egymilliárd eurónyi (több mint háromszáz milliárd forint) adó elkerülésével károsította meg az Európai Unió polgárait. A bejelentés időzítése aligha volt véletlen, ugyanis éppen másnap alakult meg, ugyancsak Brüsszelben, az Európai Parlament különbizottsága, amelyet az adóelkerülések uniós szintű kivizsgálására hoztak létre. Megalakítása nem ment könnyen, a zöld és radikális baloldali képviselők célzottan a luxemburgi adóparadicsom ügyleteit szerették volna kivizsgáltatni, amelyek tudvalevőleg Jean-Claude Juncker bizottsági elnök korábbi ottani miniszterelnöksége alatt zajlottak. Ezt nem sikerült elérniük, de az adóelkerüléseket általában kivizsgáló különbizottság végül felállt, és első körben fél éven keresztül vizsgálódhat.

A különbizottságnak azt kell feltárnia, hogy egyes cégek – különösen a hatalmas multinacionális vállalatok – hogyan játsszák ki az érvényes törvényeket és uniós jogszabályokat annak érdekében, hogy a törvényesen járónál kevesebb adót fizessenek. És ezzel lényegében elszegényítsék, meglopják azokat az országokat, amelyekben tevékenykednek. Akár úgy, hogy csökkennek a közkiadásokra fordítható állami bevételek, akár úgy, hogy magasabb adóval kell sújtani a lakosságot, és a hazai kis- és középvállalkozásokat. A különbizottság tervei szerint meghallgatja az adóelkerülések vélelmezhető tanút, köztük multi cégek vezetőit, felügyelő bizottsági tagjait, aktív és volt pénzügyminisztereket. Ha szükséges, dokumentumokat is bekérnek az egyes kormányoktól, kérdéses persze, hogy milyen eredménnyel. A milliárdos tételekben folyó adóelkerülésekhez ugyanis mindig két fél kell. Egy vállalatbirodalom, amely nem akarja megfizetni az adott országban törvényes adókat, és egy kormány, amely valamilyen oknál fogva (ez olykor lehet akár névleg nemes is, mint például a munkahelyteremtés) elnézi azt. A magyarországi NAV-botrány sajnálatos elcsendesedésében vélhetően az is közrejátszik, hogy míg a Fidesz-kormány egyedül az „idegen multik” felelősségét emlegeti, addig az ellenzék és a független sajtó többnyire csak az Orbán-rezsim korrupcióját emlegeti, és nem szívesen szól a multik visszaéléseiről. Holott a kormány és a multik összjátéka nélkül nincs sem korrupció, sem finomabb trükkökkel folytatott, másfajta adóelkerülés.

A negyvenöt tagú különbizottságba a magyar EP-képviselők közül egyébként csak egy fideszest, Gálné Pelcz Ildikót választottak be, magyar ellenzékit sajnos nem. Pedig az uniós tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb az elsősorban a szegényeket, nyugdíjasokat, jövedelem nélküli gyermekeket sújtó áfa. Ugyanakkor az EU huszonnyolc tagállama közül arányaiban Magyarországon terheli a legmagasabb adó az alacsony jövedelműeket. Vagyis kétszeresen is a szegényekkel fizettetik meg a multik Horváth András által évi ezermilliárd forintra becsült adóelkerülését. (Ha a fele igaz, az is botrányosan sok.) Az elmaradó adóbevételek pedig lepusztult kórházi ágyakat, balesetveszélyes hármas metrót, falusi nyomort, a hajléktalanok kevéske pénzének megvonását, a szegénység növekedését jelentik.

Márai Sándor igazi polgárként a náci és később a bolsevik ideológia sikerét azzal magyarázta Föld, föld! című könyvében, hogy a magyar uralkodó osztályok nem voltak hajlandók megfizetni azt a progresszív adót, amellyel a nyugat-európai gazdagok megvásárolták a társadalmi békét. A magyarországi gazdagok „nem akartak belenyugodni, hogy fizetni kell, mert nincs harmadik út, vagy reáladózás, vagy anarchia és bolsevizmus”. Ez persze kissé leegyszerűsítő történelemszemlélet, de a magva igaz. Ha a demokratikus pártok és kormányok törvényes módon nem hajtják be a megfelelő adókat a gazdagokon és a nemzetközi vállalatbirodalmakon, akkor a szegények előbb-utóbb olyan szélsőséges demagógokat követnek majd, akik a törvényesség felrúgásával ígérnek jobb világot.

Szerző
Hegyi Gyula