Előfizetés

Mérlegelik a fegyverszállítást Ukrajnába

Publikálás dátuma
2015.03.05. 09:37
Victoria Nuland beszédet mond. FOTÓ: Getty Images
Az ukrán helyzetet értékelte a washingtoni kongresszus külügyi bizottsága előtt Victoria Nuland. Az európai és eurázsiai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes a tegnapi meghallgatáson megerősítette, több ezer orosz katona van továbbra is Ukrajna területén.

Kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, az Obama-kormányzat még nem döntött arról, szállítanak-e fegyvert a kijevi kormánynak. Nuland rámutatott, vizsgálják, hogy nem nagyobb-e a veszélye annak, hogy a fegyverszállítások elmélyítik a konfliktust. Az Egyesült Államok, mint mondta, 355 millió dollár segélyt küldött Ukrajnának a konfliktus kezdete óta, továbbá egy 1 milliárd dolláros hitelgaranciát is biztosítottak.

Az államtitkár-helyettes a meghallgatáson sürgette a minszki megállapodásban foglaltak teljes végrehajtását, az EBESZ-ellenőrei számára a háborús zóna egészén teljes hozzáférési lehetőség biztosítását, a szeparatisták által ellenőrzött területeket is beleértve, valamennyi – ukrán, orosz és a szeparatisták kezében lévő – nehézfegyver teljes visszavonását, az EBESZ-ellenőrök felügyelete mellett. Nuland rámutatott, mindezen feltételek teljesülése elvezethe a békéhez, s egy év után végre nyugalmat hozhat Kelet-Ukrajnában.

Oroszországot illetően Nuland hangsúlyozta: „A döntés Moszkva kezében van”. Az Egyesült Államok csak a minszki megállapodás teljes betartása esetén kezdi meg a szankciók visszavonását. Ellenkező esetben – az európai partnerországokkal egyeztetve – további szankciókra lehet számítani.

Külön utalt az energiabiztonság kérdésére. Elmondta, hogy Washington az európai szövetségesekkel együttműködve azon dolgozik, hogy növeljék a visszaáramló gázkapacitást Szlovákiából, Lengyelországról és Magyarországról Ukrajna felé. Észak-Európában és a balti államokban LNG-kapacitásokat építenek ki, Dél-Európában pedig új csővezetékeket, interkonnektorokat és LNG-hálózatot, hogy alternatív forrásokat biztosítsanak, Bulgáriának, Horvátországnak, Magyarországnak, Szerbiának és más közép-európai államoknak.

Nuland, aki még e hónapban Magyarországra is ellátogat, a bizottsági meghallgatáson kiemelte a korrupció problémáját is, hangsúlyozva: Washington Közép- és Kelet-Európában Illetve a Balkánon a helyi kormányzatokkal, civil szervezetekkel és az üzelti körökkel együttműködve azon dolgozik, hogy elzárja az utat a demokratikus intézmények működését aláásó, az üzleti környezetet megrontó piszkos pénzek előtt.

Fura ajándékokat kapott II. Erzsébet

Publikálás dátuma
2015.03.05. 09:30
Enrique Pena Nieto mexikói elnök és a királynő. FOTÓ: Getty Images
Enrique Pena Nieto mexikói elnököt látta vendégül a hét elején II. Erzsébet a Buckingham Palotában. A vizit alkalmából közzétették, hogy milyen ajándékokat kapott a brit uralkodó korábban Mexikóból, 1975-ben például egy míves bőrnyerget. 

A Mashable amerikai portál ennek kapcsán összegyűjtötte, milyen fura ajándékokat kapott az évek során II. Erzsébet. A brit uralkodó évente legalább két állami díszvacsorát ad, s külföldi vendégei soha nem jönnek üres kézzel. Noha mostanában II. Erzsébet kevesebbet utazik, külföldi útjain is elhalmozták ajándékokkal.

Burmai lovak, teknősök, fekete hódok érkeztek egyebek mellett a Buckingham Palotába. A királynő 1968-ban két lajhárt hozott haza Brazíliából, a londoni állatkertnek ajándékozták őket. De kapott a királynő csigaházat, cápafogból készült kardot is. Ausztráliából 500 láda ananászkonzervvel kedveskedtek neki 1947-ben, amikor még csak hercegnő volt. Új-Zélandról egy maori csónakkal, az Egyesült Államokból 1991-ben cowboycsizmával tért haza II. Erzsébet. 1972-ben Pompidou francia elnök szitakötő alakú, különleges borhűtő alkalmatosságot ajándékozott a brit uralkodónak. 1958-ban a kanadai Brit-Columbiából maori oszloppal lepték meg. Egy ismert lótenyésztő, Christina Patino a királyi istálló egyik kancájának hozott össze randevút egy nemes telivérrel. A Mashable megjegyezte, II. Erzsébetet ismerve talán ennek az ajándéknak örülhetett a legjobban.

A brit királyi család többi tagja sem marad ajándékok nélkül, Károly herceg, a trónörökös csupán tavaly 176 külföldi ajándékról számolhatott be, egyebek mellett egy ponchót és egy pár rumbatököt is kapott. Károly első unokája, György herceg még csak másfél éves, de már több mint 700 ajándékot küldtek neki szerte a világból. 

Új videó a Nyemcov-gyilkosságról

Tonya Samsonova újságírónő az Echo of Moscow honlapján publikált blogjára feltett egy új videófelvételt, amely egy autóból készülhetett. A kocsi három perccel a gyilkosság után haladt el a Bolsoj Moszkovorecki hídon, s jól látszik rajta az a hókotró, amely megállt a sétáló Nyemcov és modell barátnője mellett. 

A köztisztasági jármű takarásában adhatta le a lövéseket a gyilkos, aki egy lépcsőn állt lesben, a párra várakozva, majd utóbb egy autóba beülve elmenekült. Egy ezüstmetál kocsi is parkolt a videó szerint a tetthely közelében, észak-oszétiai rendszámmal. Az ellenzéki politikusra hátulról hat lövést adtak le, ezek közül négy talált. Barátnője vallomásában nem tudott leírást adni sem a gyilkosról, sem az autóról, amellyel a férfi elmenekült, arra hivatkozott, hogy sokkos állapotban volt.

Az RT kormánypárti orosz hírportál forrásai szerint két dél-oroszországi férfit gyanúsítanak a merénylet elkövetésével, a fantomképüket azonban nem hozzák nyilvánosságra. A nyomozóbizottság szóvivője, Vlagyimir Markin megismételte azt a korábbi állítást, hogy a gyilkosság provokáció lehetett, s célja Oroszország destabilizálása. Azt sem zárják ki, hogy a Charlie Hebdo-merényletek ügyében kifejtett álláspontja miatt kerülhetett Nyemcov célkeresztbe, kapott ugyanis ennek kapcsán fenyegetéseket. De vizsgálják üzleti ügyeit, s magánéleti konfliktusait is.