DK;Tiborcz István;Keszthelyi kikötő;

2015-03-05 13:30:00

DK: Semjén „falaz” Orbán vejének

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a keszthelyi önkormányzat tegye nyilvánossá annak a zárt ülésének a jegyzőkönyvét, amelyiken szándéknyilatkozatot hoztak a helyi vitorláskikötő eladásáról. Ezt Varju László mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A DK alelnöke hangsúlyozta, hogy a szándéknyilatkozat alapján az önkormányzat a kikötőt az azt már jelenleg is bérlő, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek akarja értékesíteni.     Hangsúlyozta, hogy a zárt ülésen meghozott döntés előtt viszont már "beszéltek arról", hogy az önkormányzat egy, a jelenlegi bérlőénél jóval magasabb ajánlatot is kapott - emelte ki.

A politikus egy másik témáról beszélve azt is kijelentette, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egyik legfontosabb feladata valószínűleg az, hogy "falazzon Orbán Viktor vejének". Varju László indoklásként azt mondta, hogy Tiborcz István "elfoglalta a közvilágítás piacát", ráadásul a sajtóhírek szerint többször is úgy nyert, hogy ezeknek a pályázatoknak az előkészítését és megírását egy üzlettársa cége végezte.

A független képviselő azt mondta, azzal a kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, hogyan lehet ilyen személyes vagy üzleti kapcsolat a pályázó, a pályázat előkészítője és a pályázat elbírálója között. Szavai szerint a válaszadó Semjén Zsolt viszont "letagadta", hogy Tiborcz István által megnyert pályázatokat egy üzlettársa cége készítette elő.