ellenzék;civil szervezetek;kormányváltás;Republikon Intézet;

2015-03-05 17:52:00

Éled az ellenzék?

Civil fórum létrehozása és "az állam visszafoglalása" is szóba került azon a csütörtöki budapesti konferencián, amelyen ellenzéki pártvezetők az egymással és a civilekkel folytatott együttműködés erősítését nevezték a kormányváltás feltételének. Civil szervezetek vezetői ugyanakkor az ellenzék hitelvesztéséről és a pártok ellenőrzésének fontosságáról is beszéltek.

A Republikon Intézet Civilek, politika, alternatíva címmel rendezett csütörtöki budapesti konferenciáján Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke arról beszélt: van demokrácia Magyarországon, csak korlátozott.
Leszögezte: amíg az ellenzék nem tud együttműködni, addig nem lesz kormányváltás. Javasolta egy civil fórum létrehozását.

Juhász Péter Együtt-alelnök szerint ma a fő feladat a Fidesz által foglyul ejtett "állam visszafoglalása", amit az egész társadalomnak kell megtennie, ezért fontos a civilek bevonása. Az állam visszafoglalásához túl kell lépni a pártlogikán, meg kell érteni azt, hogy együttműködésekre van szükség - mondta.
Szerinte ma Magyarországon nincs demokrácia, ugyanis egy párt elfoglalta az államot.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja szintén azt hangsúlyozta, hogy együtt kell működniük az ellenzéki pártoknak és a civileknek. Megjegyezte ugyanakkor: egy normális demokráciában versengenek egymással a pártok, nem pedig együttműködnek. A mai magyar ellenzéki pártokat egy platformra kényszeríti Orbán Viktor miniszterelnök - tette hozzá.

Schiffer András, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz, "Orbán Viktor populista miniszterelnökkel" annak az illúzióját kelti az emberekben, hogy az államhatalom megvédi őket a multiktól és a megélhetést könnyebbé teszi. Ehhez képest lehet stratégiát összeállítania az ellenzéki formációknak - mondta. Kijelentette, ahhoz, hogy sikerre lehessen vinni egy ellenzéki stratégiát 2018-ban, több kérdés köré szervezett országképet kell bemutatni: világossá kell tenni azt, hogy Magyarország számára nincsenek "sztár országok" sem Keleten, sem Nyugaton, Magyarország szövetségesei az azonos sorsú szomszédos országok; az ország függőségén, a nemzetgazdaság kettéosztottság változtatni kell, és kezdeni kell valamint a dolgozói szegénységgel. Schiffer András szerint demokrácia van, jogállam nincsen.

Szabó Tímea, a PM társelnöke azt mondta, hogy a civilek és a pártok együttműködését olyan alapra kell helyezni, hogy értelmes párbeszédet lehessen folytatni a szegénység és a nincstelenség felszámolásáról. Szerinte az ellenzéki pártoknál hitelvesztés figyelhető meg, és idő kell a bizalom visszaszerzéséhez.

Tóbiás József MSZP-elnök azt mondta, hogy a szocialistákat egyetlen dolog foglalkoztatja: hogyan lehet leváltani a kormányt, lebontani a Fidesz által kiépített rendszert.
Arról beszélt, hogy pártja keresi a helyi együttműködés azon lehetőségeit, amelyekkel a társadalom bevonásával részesévé válhatnak az alternatívaépítésnek.
"Le akarjuk bontani a rendszert", kell egy közös Magyarország-kép - jelentette ki Tóbiás József.

Gulyás Márton, a Humán Platform közösségi szervezet aktivistája szerint az ellenzéki pártok összefogása nem lesz megoldás 2018-ban. Hozzátette: a nemzeti együttműködés rendszerének "leküzdéséhez" az kell, hogy "a már többször leszerepelt pártok" felfogják, ők az elsődleges nehézségei annak, hogy bármilyen érdemi politikai hatalmi változás bekövetkezzen.
Papp Réka Kinga szabadúszó újságíró azt mondta: a civileknek együtt kell működniük a pártokkal, de "keményen" számon kell kérni őket.

Lang András, a MostMi csoport képviseletében arról beszélt, az ellenzéki pártok hitelességdeficittel rendelkeznek. Alternatívaként vetette fel a jelenlegi rendszerrel szemben a direkt demokráciát.
Vágó Gábor, az LMP volt országgyűlési képviselője, a Népharag csoport tagja szerint konkrét ügyek mentén lehet a civilek és a pártok együttműködéséről beszélni.

Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke közölte, hogy a Jobbikot nem hívják rendezvényeikre, ezért sem volt jelen a fórumon az ellenzéki párt egyetlen képviselője sem.