tenisz;Davis-kupa;Fucsovics Márton;Gödry Levente;

Visszavágnának Fucsovicsék

A 2015-ös esztendő egyik legfontosabb hétvégéje előtt áll a magyar férfi teniszválogatott. A Fucsovics Márton, Gödry Levente, Filipenko Viktor és Borsos Gábor alkotta csapat ugyanis Moldova ellen lép pályára Győrben a Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában.

Kuhárszky Zoltán kapitány a fedett pályás országos bajnokság múlt szombati döntője után döntött arról, kiknek szavazz bizalmat, kik lesznek azok, akik az első számú játékos, a világranglistán 162. Fucsovics mellett megpróbálják sikerrel venni a találkozót.

"Gábor nagyszerű játékkal verte Leventét a fináléban, utóbbi pedig párosban győzött, ami azért fontos, mert Marcival is régóta ismerik egymást, és jó kettőst alkothatnak a DK-ban. Vitya jó meccseket játszott az elődöntőig, a sokszoros magyar bajnok Balázs Attila viszont kitartott elhatározása mellett, és már nem vállalta a válogatottságot" – indokolta döntését Kuhárszky.

Amennyiben a ma 14 órakor kezdődő mérkőzés esélyeit a világranglista alapján határoznánk meg, vélhetően a vendégek továbbjutására lehetne kisebb oddsot tenni. Ugyanis amíg Borsos a 944., Filipenko az 1031., Gödry pedig az 1131. az ATP-rangsorban, addig a moldovaiaknál a 164. helyen álló Radu Albot után a legjobb játékos a 394. helyezett Maxim Dubarenco, őt pedig a 895. helyen álló Andrei Ciumac követi.

"Hétfő óta vagyunk Győrben, ahol az Egyetemi Sportcsarnok kemény pályáján készülünk, amelyen az ob-t is rendezték" - tette hozzá a kapitány, akinek az a vágya, hogy csapata visszavágjon a legutóbb 2013-ban Moldovában elszenvedett 3-2-es vereségért. Ha a magyarok felülmúlják Moldovát, akkor július 17-19-én fogadhatják Zimbabwét vagy Bosznia-Hercegovinát, míg vereség esetén a Zimbabwe-Bosznia-Hercegovina veszteséhez látogatna a kiesés elkerülése érdekében.

Rangadók
Természetesen a legjobbak is pályára lépnek mától, és a nyolcaddöntőben több kiemelkedő összecsapás is lesz. Már csak a történelmi múlt miatt is kiemelkedik a német-francia, a szerb-horvát és az argentin-brazil találkozó, melyeken a legjobbak lépnek pályára, sőt, annyira fontosnak találtattak a rangadók, hogy például a sérült Cilic vagy a nemrég műtött del Potro is vállalta a szereplést. Nem úgy, mint a két legjobb svájci, Federer és Wawrinka, így a tavalyi győztes helvéteknek nem sok esélyük lesz a belgákkal szemben.
Világcsoport párosítása
Németország-Franciaország
Nagy-Britannia-Egyesült Államok
Csehország-Ausztrália
Kazahsztán-Olaszország
Argentína-Brazília
Szerbia-Horvátország
Kanada-Japán
Belgium-Svájc