Elhúzódó hidegháború veszélye fenyeget

Van-e békés megoldása a kelet-ukrajnai konfliktusnak? Miben gyökerezik ez a virulenssé vált Oroszország-NATO, Oroszország –Nyugat konfliktus? Mi értelme és szerepe van a szaporodó hadgyakorlatoknak? Ötödik hadoszlop az orosz kisebbség? Egyáltalán van-e a rezsimváltásnak bármiféle esélye Oroszországban az elmúlt időszak belpolitikai történései alapján? Dérer Miklós kül- és biztonságpolitikai elemzőt, a Magyar Atlanti Tanács tagját kérdeztük.

- Számomra például, aki nemzeti kisebbségként éltem életem nagyobb részét, elég riasztóan hangzik, amikor azokat az egyre gyakoribb eszmefuttatásokat hallom, amelyek a különböző volt szovjet tagállamokban élő orosz kisebbséget potenciális veszélyforrásként, amolyan trójai falóként, ötödik hadoszlopként emlegetik, már nem csak azokban az országokban, amelyekben élnek, és amelyek nyilván nem nemzetállamok, hanem a nemzetközi közbeszédben is. Ez az attitűd kísértetiesen emlékeztet a múltra, kollektív bűnösség íze kezd lenni.

- Mert van egy krími precedens és ez befolyásolja a közgondolkodást.

- De azok az emberek, akik feje fölött egyszer csak áttolták a határt, nem hibásak sem Putyin politikájáért, sem Sztálin, sem Lenin, sem az orosz-szovjet múlt más bűneiért. Azért sem hibásak, mert így húzták meg a határokat, azért sem, hogy ott születtek, vagy hogy elődeiket épp oda telepítették. Az ő alapvető emberi jogaikat, mint a nyelvhasználat, anyanyelvű oktatás, a kulturális jogok, mégiscsak ugyanúgy biztosítani kellene, mint azokét, akiknek szerethetőbb anyaországuk van. De mintha stigmatizálna és megbélyegezne Európa újra egy közösséget pusztán etnikai identitása miatt. Elméletben ugyan azt hirdeti, hogy ilyesmit büntetlenül nem lehet, gyakorlatban mégiscsak ez történik.

- A stigmatizálást nem érzem ennyire. Más az orosz kisebbség helyzete a Baltikumban és más Ukrajnában. A Baltikumban a népszavazáskor az oroszok nagy része a függetlenség mellett tette le a voksát, később jött a nagy csalódás. Észtországban a lakosságnak csaknem többsége orosz volt a függetlenség pillanatában, szükségesnek látszott egyfajta észt nemzeti identitást és államot kialakítani. Tehát volt valamennyi védekezés is abban a különben elfogadhatatlan kezelési módban, amit alkalmaztak. A Baltikumban az oroszok jó része betelepített, teljesen elkülönülnek a többségi lakosságtól, Ukrajnában viszont nem, ott nagyon sok találkozási és átfedési pont van. A baltikumi orosz lakosság is főleg orosz kommunikációs eszközöket használ, orosz, putyini tévét néz, rádiót hallgat, ami erősíti a félelmet, hogy Oroszország itt is ugyanolyan helyzetet tud teremteni, mint Ukrajnában. Azért veszélyesebb ez a régió, mint Ukrajna, mert ezek NATO-országok és az 5. cikkely értelmében a NATO katonai erejével találná szembe magát Oroszország. Ez pedig két nukleáris hatalom szembenállását jelentené.

- Az ukrán válság kirobbanása óta szinte folyamatosak a hadgyakorlatok orosz és NATO oldalon egyaránt. A héten Szlovákiában, az ukrán határ mellett zajlott, de volt már minden Ukrajnával és Oroszországgal határos NATO-államban. Az orosz harci gépek pedig már a brit, svéd légteret is feszegették. Mindkét fél azt mondja, a másik provokál, de azt is, hogy neki joga van hadgyakorlatozni. Hogy is állunk ezzel?

- Nyilván joga van mindenkinek a hadgyakorlathoz, de egy kiélezett szituációban egy demonstratív fellépés nagyon könnyen konfliktussá fajulhat akár határtérségben, akár nemzetközi vizeken, nemzetközi légtérben. Ez mindig kicsit provokatív, de ugyanakkor van benne figyelmeztetés is, hogy itt vagyok, erős vagyok, nem jó velem ujjat húzni. Ez valamiféle természetes macsóskodás, ami a katonai vagy védelmi gondolkodásban többnyire benne van. Erődemonstráció, de a hitelesség próbája is. Ugyanakkor magában hordja az eszkaláció veszélyeit.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy világháborúvá terebélyesedik az ukrán válság?

- Nem tudom elképzelni ezt, de az elhúzódó hidegháború veszélye fennáll. Oroszországot sokan regionális hatalomnak tartják, de akinek interkontinentális rakétái vannak, az elér bárhová, az nem regionális hatalom. Tetszik, nem tetszik, számomra úgy tűnik, hogy a Nyugat alapvetően elfogadta azt, hogy Oroszországnak Ukrajnában sokkal alapvetőbb érdekei vannak, mint neki. Miközben ragaszkodik ahhoz az alapelvhez, hogy itt erőszakkal semmit sem lehet megoldani, azt magára is vonatkoztatja. Nem akarja katonai erővel megoldani ezt a kérdést, de nem is fogadja el, hogy az orosz fél ezt tegye. Kompromisszumban reménykedem, olyan kompromisszumban, amelyre nemcsak a demokratikus berendezkedése folytán kompromisszum készebb nyugat, hanem Oroszország is hajlandó, és ami nagyon fontos, az ukrán vezetés is. Kijev elfogadja például azt, hogy Ukrajna föderatív állammá alakul, vagy autonómiát ad a keleti orosz részeknek és a Krím kérdését jegelik, magyarán legalább ideiglenesen nem veszik elő. A megoldás sajnos az, ha a Krím egyelőre a befagyott konfliktusok sorát fogja gyarapítani. Lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de szerintem ez a legésszerűbb. Talán az egyetlen ésszerű.