A veszprémi példa

Egyetlen választási eredményből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Az eseményeknek többféle olvasata van. Akár egymásnak ellentmondóak is. S a tartalmi különbözőségeken túl a következtetések minőségükben is eltérhetnek egymástól: vannak jelentősek és jelentéktelenek. Az utóbbiakat aránytévesztés volna túlhangsúlyozni. Az országos tüntetéssorozatok azonban oly mértékben megmozgatták a megszokott medrében zajló közéletünket, ami az arányokat – s nemcsak a kétharmadét! – is megváltoztathatja; például politikai elemzéseink súlypontjait.

Bárhogyan is van, érdemes biztos megállapításokból kiindulva felállítani a premisszákat, hogy a levont konklúzió kellően megalapozott legyen. Az országos felmérések alapján tudjuk, hogy a Fideszből kiábrándultak – a múlt éve ősze óta több mint egymillió szavazópolgár –, nem a bal-liberális oldalhoz csatlakozott, hanem – legalább is egy részük –, a Jobbikhoz. Vagyis az állampolgári elégedetlenség a jobboldalon belül okoz változást, miközben a baloldali pártok támogatottsága szinte mozdulatlan.

A kormánypártokban megrendült bizalom nemcsak a szimpatizánsok, hanem a legelkötelezettebbek körében, a szervezetek háza táján is tapasztalható. A KDNP helyi szervezeteinek egyharmada legutóbb nem is reagált az országos vezetésnek az esedékes tisztújítást szorgalmazó felszólítására, s ezzel mintegy száz szervezet hagyta el a pártpolitika porondját.

A szimpatizánsok kiábrándultsága és a belső bomlás ellenére a Fidesszel és a Jobbikkal, vagyis a jelenlegi jobboldallal rokonszenvezők létszáma még mindig messze meghaladja a baloldali táborét. Ami arra utal, hogy az ország pártpreferenciáját tekintve többségében jobboldali. Ezekből a közismert tényekből kiindulva kell feltenni a kérdést: vajon mi történt az országos átlagot meghaladó mértékben jobboldali elkötelezettségű veszprémi választókörzetben?

A független függetlensége

A kormánypártok mozgósító ereje az országos tüntetéssorozat hatására meggyengült, de ettől még a Jobbiké – az országos trendnek megfelelően – növekedhetett volna. De nem ez történt.

Ha a választáson győztes személyének jelentőségét nem akarjuk figyelmen kívül hagyni és azzal sem elégszünk meg, hogy csak annyit mondjunk: a siker érdekében jól és sokat dolgozott, akkor jelenlegi független státusza ellenére a pártpolitikai előzményeket is érdemes számba vennünk. Nevezetesen azt, hogy közéleti szerepvállalása a rendszerváltást követően jobboldali értékekhez kötődött, s ebben a minőségében volt ismert abban a körzetben, amelynek most az országgyűlési képviselője lett.

Ennek alapján úgy is fogalmazhatunk, hogy a veszprémi választáson sem történt egyéb, mint ami az országos felmérésekből kiolvasható: egy jobboldali többségű kerületben egy feltételezetten jobboldali identitású jelölt szerzett mandátumot – függetlenként.

De vajon mitől volt független ez a képviselőjelölt? Miben mutatkozott meg Kész Zoltán elvehetetlen függetlensége? A kampányban kiderült, hogy helyi vonatkozások mellett országos összefüggésben is van értékelhető mondanivalója. A regnáló városvezetéssel és a kormányzattal szemben egyértelműen kritikus, az ellenzék esetében távolságtartó, de ugyanakkor nem elutasító magatartása azt is elárulta, hogy határozott véleménye van a hazai pártpolitikáról. Függetlensége nem a bizonytalanság, a politikai tájékozatlanság jele volt, hanem annak a kifejezése, amit az urnához járuló választópolgárok – a szavazástól távol maradókról nem is beszélve! – a döntéshozatal pillanatában is éreznek. Azt ugyanis, hogy eredeti akaratukon és saját elképzeléseiken erőt kell venniük a szavazat leadásakor, mert vagy a jelölt személye s leginkább az általa képviselt párt iránt alig-alig elaltatható kétségek ébrednek.

A választó egy kényszerű kompromisszum jármába kerül, legszívesebben kifordulna a szavazóhelyiségből, de mivel ismeri a pártpolitika veszélyes következményeit, kényszerítve érzi magát a voks leadására, amely eszerint a többi - a kiikszelt egyénnél vagy pártnál rosszabb - elutasítására szolgál s nem a kedvezményezett javára.

Sokszor ugyanígy vagyunk ezzel mi, magunk is. S vajon nem éppen ennek a következménye a választásokon tapasztalható növekvő passzivitás?

A veszprémi választáson azonban megint csak a szokásostól eltérő tapasztalatot szerezhettünk. A jelölt függetlensége rokonszenvet váltott ki az emberekből. Saját függetlenségüknek tudatát erősítette meg. A pártpolitikai küzdelmek méltánytalansága ellenérzést szül és megteremti az attól függetlenedni akaró különállás méltóságát. Hogy a hatalom megtartása vagy megszerzése érdekében talán mégsem kellene kivetkőzni önmagunkból!

Visszafogott támogatás

Mint tudjuk ez a független jelölt a baloldal támogatásával győzött. S ez utóbbira is érdemes felfigyelni!

A baloldali pártok nem telepedtek rá sem a jelölt személyére, sem a kampányra. Országosan ismert, vezető pártpolitikusok nem „szállták meg” a választókörzetet, hogy utóbb az esetleges győzelmet maguknak vagy pártjuknak sajátíthassák ki. A baloldal aktívan segített, de hagyták érvényesülni a jelölt – a jelöltjük - függetlenségét, tiszteletben tartva szuverén jogát, hogy támogatásukat elfogadva sem kíván irányukban elköteleződni.

A baloldal visszafogottsága már abban is megmutatkozott, hogy nem ragaszkodott a saját „fészekaljából” előszedett jelölthöz, illetve jelöltekhez, akik a választási küzdelemben – mint annyiszor -a kormánypárti induló helyett inkább egymás ellenére akarnak előnyhöz jutni, hogy a baloldali táboron belül pártjuk vezető szerepét kivívják.

A veszprémi időközi választás ebből a szempontból is különleges jelenség önző érdekviszonyokkal tarkított vagy inkább gúzsba kötött politikai életünkben. A baloldal visszafogott magatartásával, ámde annál határozottabb támogatásával lehetőséget teremtett arra, hogy a képviselőjelölt a Fidesz által sulykolt alapkövetelmény (amely szerint hiteles jobboldali politikus nem állhat szóba a megvetendő baloldallal) értelmetlenségét bebizonyítsa. S ami ennél is több, a választók elfogadták és kellőképpen értékelték ezt a szokatlan, ámde félreérthetetlen üzenetet.

Ezen a választáson nemcsak a kétharmados parlamenti többségét veszítette el a Fidesz, hanem demagógiájának eleddig mindennél elsöprőbb erejét is. Hiába volt a személyeskedő ellenkampány, az emberek a kormányzati hatalomnak nemcsak a visszaéléseit, hanem eszmeiségének hamisságát is felismerték.

A veszprémi választáson történtek a jövő útját is kijelölhetik, amit tudatosítani kell a politikai változások iránt elkötelezettekben és a még csak mostanában eszmélők egyre növekvő tömegében is. Itt konkrétan két szempontra hívhatjuk fel a figyelmet: az egyik az, hogy a kormánypártokból kiábrándult jobboldaliak nem feltétlenül a Jobbik irányában tájékozódnak, ha új alternatíva is kínálkozik; a másik, hogy a jobb- és baloldal közötti demarkációs vonalat át kell lépniük mindazoknak, akik a hazai politikai élet gyökeres megváltoztatását akarják. S ez egyáltalán nem a jelenlegi jobboldali pártokra értendő és nem is egészen a jelenlegi baloldalra, hanem egy következetesen kormány-kritikus jobb- és egy megújulni képes baloldalra. Az előbbi ugyan szervezetlen, az utóbbi meg túlszervezett, egymást gazdagító platformok sokasága helyett egymással rivalizáló pártokra polarizálódott.

A szerencsi „eset”

Ámbár abban még nem lehetünk bizonyosak, hogy a veszprémi választás kimagasló eredményű győzelme a fentiekkel rokonítható következtetésekre ösztökéli-e az ellenzéket, mert ehhez hasonló törekvések jelei az önkormányzati választások alkalmával némelyik településen már megmutatkoztak, de különösebben figyelemre sem méltatták az illetékesek. Igaz, nem is értek el átütő sikert, de a helyben összefogott jobb- és baloldali jelölteknek sikerült – a veszprémihez hasonlóan - a Jobbikot leszorítani a pástról.

Pontosan ez történt annak idején egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosban, Szerencsen, ahol régvolt KDNP-ések és baloldaliak közösen indultak, egy független polgármester-jelölt mögé sorakozva. Mert helyi viszonylatokban, kisebb településeken, éppen a politikai döntések közvetlensége miatt felszikráznak ugyan az ellentétek, de a helybeliek gondjait szívükön viselő közéleti emberek éppen az átláthatóbb közösségi viszonyok indíttatására keresik és találják meg a kibontakozás útját. Szerencsen a helybeli politikusok valamire ráébredtek, amiről az országos pártközpontokban nem tudnak vagy amit nem is akarnak tudomásul venni.

Persze Szerencsen is testhosszal nyert a Fidesz, de a Jobbik behozhatatlanul lemaradt. A kormánypárti győzelem mértéke nem csökkentette a szerencsi lokálpatrióták tisztességgel elért eredményét, amely az együttműködés kimunkálói számára a jövőben is irányadó lehet.

Már csak azért sem kisebbíthető az erőfeszítésük, mert egy leszakadt térség városában történt, ahol az emberek az egzisztenciális lehetőségeik meredek lejtőjén kétségbeesésükben még a fűcsomóba, a közmunkába is belekapaszkodnak, hogy lecsúszásukat késleltessék. Függenek a helyi hatalmasságok jóindulatától, amit nem mernek szavazatukkal kockáztatni. A semmi fenyegetésében kényszerűen ragaszkodnak a közmunka nyújtotta kevéshez, de egyáltalán nem büszkék arra, hogy ilyenformán az önkormányzat cselédjei lettek.

Legyőzhető a Fidesz

Szerencs nem példa, hanem eset. Mert nyilvánvaló, hogy az önkormányzati választásokon az egyes településeken kimunkált együttműködéseknek nincs országos értelemben példaértéke, legfeljebb szembetűnő elszaporodásuk esetén. A kormány leváltására törekvő politikusoknak azonban észre kellene venni az egyedi esetekből levonható tanulságot.

A veszprémi választás viszont nem csak arra példa, hogy a Fidesz legyőzhető. Hiszen ha valaki ellenzéki politikusként nem tudja ezt, vagy nem hisz benne, akkor a politika helyett más foglalatosság után kellene néznie. A Fidesz persze, hogy legyőzhető, de nem akárhogyan!

Tudomásul kell venni, hogy a baloldalnak nem célszerű mindig és mindenütt saját jelöltet állítania, ha egyszer az adott körzet javarészt jobboldali beállítottságú. El lehet gondolkozni azon is, hogy pártpolitikai vitáktól túlfűtött közéletünkben miért éppen egy független jelölt képes mandátumot szerezni? A jobb- és a baloldal választóvonalán átlépő veszprémi kampány nem kevesebbet jelent, mint a pártpolitika hitelességének helyreállítását. Hogy a megosztás nem az ellenzék, hanem a kormánypártok sajátja.

A szerencsi eset csak a helybelieknek lehet követendő példa, a veszprémi azonban országos jelentőségű és nem könnyen felejthető. Ezért kell bíznunk, hogy következményei nemcsak a jelenlegi országgyűlés munkájára lesznek hatással, hanem majd egy elkövetkezendő országgyűlés összetételére is.