Előfizetés

Érzéki zsarnokságba csomagolva

Mészáros Márton
Publikálás dátuma
2015.03.07. 09:31
FOTÓ: Tóth Gergő
A szürke ötven árnyalata könyvtrilógia az elmúlt évek szenzációja, világszerte 100 millió példányban fogyott négy évvel ezelőtti megjelenése óta. A közelmúltban bemutatott, alaposan beharangozott filmverzió is mérhetetlen siker, csupán hazánkban eddig közel félmillió honfitársunk ült be rá. A történet, amely önkéntelenül is a szexuálisan alávetett szerepet propagálja, szélsőséges reakciókat vált ki az emberekből. A témáról Bede Zsuzsa szexuálpszichológus és Kelecsényi László filmtörténész beszélt a Népszavának adott páros interjúban.

- Szociológiai szempontból közelítve a témához, mivel magyarázható a mindent elsöprő érdeklődés?

K. L: Nagyon jó a marketingje. Amikor 2012-ben megérkezett az első könyv Magyarországra, több könyvesboltban hatalmas gúlákat raktak belőle. A BDSM-téma ezidáig tabunak számított itthon. A könyv középszerű alkotás, de nem ócska szemét, mert azt azonnal eldobná az olvasó. A filmverzió sem különb, ott sincsenek kidolgozott karakterek. Tipikus esete annak, amikor valamire ráharapnak és hatalmas sikert csinálnak belőle.

B. ZS: Számtalan ilyen típusú könyv jelent meg, a legtöbbjük jobb is ennél. Mégis éppen ez a könyv lett felturbózva, pedig irodalmi szempontból éppúgy nulla, mint a történetét tekintve. Sok páciensem mesélte, hogy olvasta a könyvet és látta a filmet is, de a filmverzión felháborodtak, annyira rossznak találták. Huszonéves pácienseim végigröhögték a filmet, a New Yorkban tanuló lányom, akinek nincs nagyon pénze, szintén elment megnézni. Mondanom sem kell, szerinte is borzasztó; unalmas és röhejes. Még az sincs benne, ami a „softpornónak” nevezhető könyvben jelen van, hiszen a szex minimális a vásznon.

- Valamiért mégis széles rétegeket képes megmozgatni a könyv és a film is egyaránt.

B. ZS: Nyilván a téma miatt. A nők is érzékenyek a pornóra, de egészen másra, mint a férfiak. A pornó terén egyre inkább a parafíliák – a perverzió elegáns neve– felé megyünk, extrém és beteges szituációk váltják egymást a pornófilmekben. A nők viszont egészen más dolgokra vágynak, számukra például a pornóolvasás többet ad, mint a képi megjelenítés. Az olvasás aktív folyamat, mert akkor nekünk kell elképzelni a képet, a filmet viszont csak be kell fogadni. A film népszerűsége a könyvig nyúlik vissza, mert ha történetesen tudják is, hogy rossz a film, mégis érdekli őket, hogy az általuk elképzelt jelenetek hogyan valósultak meg.

K. L: Az elmúlt három évben magam is sokszor láttam a trilógia részeit nők kezében – nem röstellve, nem újságpapírba csomagolva. Talán az is állhat a jelenség mögött, hogy az ember képtelen megelégedni a saját szexuális életével, szüntelen újat, mást akar. A kíváncsiság nagy hajtóerő.

- Felmérések szerint a nők jelentős hányada szokott arról fantáziálni, hogy valaki akarata ellenére szexre kényszeríti. Mivel magyarázható ez napjaink feminizálódó világában?

B. ZS: Szakemberként tudom, hogy a női fantázia határtalan. Férfiaknál gyakori a női önkielégítésről ábrándozás, nőknél viszont nem ritka a megerőszakolásos fantáziakép. Ezáltal ezek a nők tudattalanul felmentik magukat az erkölcsi teher alól. Ahol a szex nem elfogadható például neveltetési, vallási szempontból, ott a fantázia így cselezi ki a pszichét. Nem én akarok szexelni, velem akarnak – mondják maguknak.

K. L: A női szexualitás fel- és elszabadult, a határok elmosódtak. Foglalkozásomból kifolyólag több sorozatot is nézek, ugyanannak a kereskedelmi csatornának a két egymást követő műsorában azt figyeltem meg, hogy szinte mindig a nő a kezdeményező fél. Persze ez csak sorozat, de úgy vélem, van köze a valósághoz.

B. ZS: Ezzel nem tudok teljes mértékben egyetérteni. Ha sorozatoknál maradva, a népszerű Szex és New Yorkot vesszük alapul, egy idő után már mindenki férjhez akar menni, gyermeket szeretne. Ez a nők természetes vágya.

- Hol gyökereznek a filmben megjelenő alá-fölérendeltségen, szerepjátékon és erőszakon alapuló szexuális kapcsolatok?

B. ZS: Lehetetlenség lenne megmondani éppúgy, mint a „legősibb mesterség” múltját sem tudjuk pontosan behatárolni. A speciális szexuális helyzetek a prostitúción belül jelentek meg. A nap szépe című klasszikusban a Catherine Deneuve játszotta főhősnőt csak az izgatja fel, ha szexuális tárgyként kezelik a férfiak. Azonban ez egyáltalán nem mindennapi, hiszen a normális házasságokban szexuális téren csak annyira alárendelt a nő, hogy egyfajta társadalmi elvárás a szülés.

- A könyv kapcsán felmerülő kérdés: okozhat-e szexuális kielégülést a nő számára az alárendeltség?

B. ZS: A legtöbb nő nem azért vesz részt ilyen szexben, mert pisztolyt szegeznek a homlokához, hanem saját akaratából. Az ilyen irányultságú emberek könnyen megtalálják egymást, de ki kell mondani, hogy az ilyen közösülés szinte mindig személytelen. Itt nem érdekes a személynek kiléte, gondolkodása, érzelme. Az igazi szado-mazochisták csak az ilyen klubokban, összejöveteleken találkoznak, egyébként élik a saját életüket. A szürke ötven árnyalata ilyen szempontból némileg nevetséges, mert az érintett felek szerelmet a legritkább esetben visznek bele. Magyarországon is van hagyománya a BDSM-együttléteknek, de mindenki azt mondja, hogy a szerző által leírtaknak köze sincsen egy ilyen közösüléshez.

- A filmet itthon is százezrek nézik. A magyar néző számára hol kezdődik az erotika?

K. L: Prűdek vagyunk, ez nem kétséges. 1939-ben Karády Katalin kivillanó lába is hatalmas botrány volt, a Rákosi-korszakban pedig csak „szülni” lehetett a nőnek. Jellemző példa, hogy egy 1950-es évek eleji filmben a Mészáros Ági játszotta fiatalasszonynak az a legnagyobb dilemmája, hogy Rákosi vagy Sztálin képét függessze a szoba központi falára. Ilyen körülmények között nem jelenhetett meg az erotika a filmvásznon. Az első igazán meztelen filmjelenet is egy szadista vesszőzés a Szegénylegényekben, ennek köze sincs az erotikához.

B. ZS: A Ludas Matyi karikaturistái csak a párt jóváhagyásával rajzolhattak mellbimbókat a hölgyeknek, viszont addig fiúgenerációk cseperedtek fel úgy, hogy azt hitték, nincs a lányoknak mellbimbója.

- Brigitte Bardot vagy Marilyn Monroe érzékiséget közvetített a vásznon, A szürke ötven árnyalatának viszont köze sincsen a költőiséghez, a nívós színészekhez.

K. L: Nagyon érdekes kérdés, hogy a híres szexsztárokhoz hasonló mai idolokat be tudták volna-e állítani a filmbe. Az biztos, hogy sokat lendített volna egy ilyen szereplő a filmen. A 9 és 1/2 hét című film jó példa, ott a Mickey Rourke játszotta főhős próbálja felszámolni a Kim Basinger által alakított lány személyiségét. Ez már túlmutat a testen, itt lélektani játékról van szó. Ezzel szemben A szürke ötven árnyalatában nem érzem a valós tétet.

- A szürkében egy férfi testileg és lelkileg bántalmazza szerelmét, mégis Valentin-napra időzítették a filmpremiert. Érdekes.

B. ZS: Mintha bármi köze is lenne a történetnek a szerelemhez! Elismerem, próbálkoznak benne érzelemmel, de az erőszak minden mást elnyom. A pszichológiai dinamikát vizsgálva Casanova és Don Juan között az a különbség, hogy míg az előbbi nagyra értékeli a nőket, addig Don Juan gyűlöli őket. Számára a nők érzelmi szempontból nem játszanak szerepet, neki csak a hódítás számít. A könyv főszereplője, Christian Grey is egyfajta Don Juan, aki csak a megalázásra megy.

- Nőjogi szervezetek bojkottra szólították fel a közvéleményt, mondván a kötözős szexet ábrázoló jelenetek a családon belüli erőszakot propagálják. Jogos a félelem?

B. ZS: Rossz mintát ad, ez tény. De szerintem valós veszély nincs, a fiatalok inkább kiröhögik a filmet, mint kipróbálnák az ott látottakat. Egyébként egészen más fantáziában „átélni” dolgokat, mert a való életben gyakran ki sem próbálnák azt, amiről fantáziálnak. A vágyat és a realitást nem szabad összekeverni. Egy házaspár páciensem a könyvből ihletet merítve kipróbált néhány újdonságot az ágyban. Az egésznek az lett a vége, hogy a kísérletezés vágyfokozás helyett halálfélelmet hozott. Ezt követően közel egy évig nem szexeltek, persze rátevődtek erre párkapcsolati gondok is. Nincs olyan könyv vagy film, amelynek nyomán legalább egy ember ne próbálná ki az ott látottakat. Az igazi veszélyt a túlzott pornónézésben látom, nem az ilyen filmekben. Kapcsolatban élő felnőtt emberek ezrei függenek a pornófilmek világától! Egy idő után károssá válik, mert ezeknek semmi köze az egészséges és egymást szerető partnerek közötti szeretkezéshez.

- Tehát úgy látják, hogy a fiatalok egészséges fejlődését nem veszélyezteti a mű?

K. L: Itt arról van szó, hogy például az interneten ennél sokkal keményebb dologhoz férnek hozzá. Ha nem nézi meg a filmet, attól még tucatnyi más hasonló tartalommal találkozhat a világhálón vagy baráti beszélgetés során. Ennél vannak sokkal durvább filmek is, elég csak Pasolini életművét említeni, különösképpen a Salo, avagy Sodoma 120 napja című alkotást.

B. ZS: Érzelmi zsarolás jelenik meg a könyvben, amely természetesen elítélendő. Viszont mégiscsak szerződésben fektetik le, hogy meddig mehetnek el. Azt szoktuk mondani, hogy minden megengedett egy pár között, de csak addig, amíg mindkét fél önszántából cselekszik. Kialakult személyiségre abszolút nem tartom veszélyesnek, inkább a fiatalokra nézve…de ne hibáztassuk mindenért A szürke ötven árnyalatát.

Nagynéni a hegyvidéken

Bóta Gábor
Publikálás dátuma
2015.03.07. 09:10

A Tanti Étterem nevében is benne foglaltatik, hogy a nagynéni által készített ízeket akarja megidézni. És bizony ebben az esetben polgári nagynéniről van szó. A jó magyar vendéglői hagyományokról, melyek a két háború között igazán kiteljesedtek, aztán erőteljes romlás következett be a gasztronómiában, hogy most már kezdjünk kilábalni a gödörből.

Pesti István az egyik legnevesebb hazai séf, akinek a nevét tán legtöbben a Babelből ismerik, ősz óta a Tantiban folytatja elismert munkáját. Ott, ahol korábban a Bruno&Bruno működött, annak a tulajdonosnak, Herczeg Zoltánnak a felügyelete alatt, aki Székesfehérváron a 67 Étterem&Bistro-t is üzemelteti, ami tavaly egyedüliként került be a Dining Guide értékelése szerint az első tíz hazai étterembe. A Bruno&Bruno, bár színvonalas volt, nem lett sikeres. Sok étteremnek vannak Budán vendég gondjai, a Hegyvidék környékéről például valószínűleg a legtöbben Pestre mennek át vacsorázni. A Tantiban is az ebéd megy már elég jól, vacsoraidőben még nem nagyon van tolongás.

A séf úr pontosan tudja, hogy hosszú folyamat, mire ezt sikerül elérni, nem különösebben hisz a marketing csodaerejében, inkább abban, hogy a szívós, kitartó, igényes munka szép lassan eredménnyel kecsegtet, a szájpropaganda hathatós lehet. Példaként beszélünk a Rosensteinről, vagy az Olimpiáról, ezek igazán reménytelennek tűnő helyeken érték el, hogy vacsoraidőben már csak úgy lehet bejutni, ha több nappal előbb bejelentkezünk.

A Tantiban igyekeztek az egy légterű éttermet, amiben a látványkonyha is van, otthonosabbá tenni, szőnyegekkel, színes párnákkal. A hangulatot a tálalás is fokozza, izgalmas alakzatúak a tányérok, amik jelentős részét az iparművészeti egyetem növendékei tervezték. Például rögtön a bemelegítőként érkező vaj, nem a szokásos tálkában tanyázik, hanem egy fehér, kőalakú, mutatós „műalkotáson.” Ez nem jelenti azt, hogy itt túlbonyolítanak bármit is, hiszen a séf szerint nálunk az emberek jó része a fine dining éttermeket túl drágának, túl kis adagot felszolgálónak, és komplikáltan érthetetlennek tartja. Inkább el kell menni a letisztult, egyszerű dolgok irányába, megőrizve a jó, hagyományos ízeket, de használva a korszerű technika lehetőségeit. Nem írják elő maguknak azt, hogy mondjuk kéthetente feltétlenül új fogásokkal rukkolnak elő, mint bizonyos helyeken. Ha éppen meglódul a fantáziájuk és az alkotókedvük, akár öt új ételt is kiírnak a táblára, de, ha nem így alakul, nem erőltetik. Úgy gondolják, hogy azokban, amik az étlapon szerepelnek, van még elég muníció.

Üdvözlő falatkaként sajátos uborkasalátával kezdünk, van benne mustármag, tápióka, sőt, még egy kis parányi szemű tengeri szőlő is. Az előételként adott hideg, vajpuha kacsamáj mangó- és mogyorópürével érkezik, látvány szempontjából még inkább feldobja az ételt az áttetsző, buborékos formájú almahab. Festői a kompozíció, az ízek kavalkádja mellé a színek kavalkádja társul, több esetben is. A misós sütőtökleves lágyan krémes, valósággal kényezteti az ízlelőbimbókat.

Az egyedi paprikás krumpli, akár a hely zászlóshajója, cégére, hitvallásának szemléltetője is lehetne, azt illusztrálva, hogy a séf úr fölöttébb szeret látszólag össze nem illő dolgokat jó beleérző képességgel párosítani. A burgonya konfitált, így jóval puhább az átlagosnál, de abszolút megőrzi az ízeit. A kolbász kacsából készült, és kalamáriba töltötték bele. A tejfölt habosítottan könnyeddé tették, és az ételt bébipolippal fejelték meg. Mindehhez még paprikás krumpli jus, azaz pecsenyelé is társul. Istenbizony paprikás krumpli íze van a kompozíciónak, de annak egy vagányul, remek fantáziával kigondolt, ha úgy tetszik, némiképp luxusváltozata.

Kövér Nikolett és Brandt Imre, laza könnyedséggel, kellő szakértelemmel, szolgálnak ki bennünket. Egészen izgalmas étel az is, ami parányira vágott kacsazúzára, Szent Jakab kagylót helyez, és polentahabbal, meg spenóttal ékesíti. A gusztusosan roséra sült kacsamellhez pedig paszternák és különböző színű céklák társulnak. A narancsos csoki tortát mandarin sorbet teszi még tökéletesebbé. Elnevetjük magunkat, amikor meglátjuk a mákos nudli külalakját, valószínűtlenül vékonyak, hegyes végűek a nudlik, egyik felük töménytelenül mákos, a másik pedig maga a csupasz tészta. Ez teljesen hagyományos nyalánkság, akár a nagynéni is csinálhatta volna, csak éppen a külalakja fokozza a hangulatot.

A Tanti a magyar konyha újragondolásának inspiratív helye. Kezd már terjedni a híre. Csak remélni lehet, hogy megtalálja a törzsközönségét.

Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be, a séf kalauzolásával.

Törzsek a Kossuth téren

Karácsony Mihály
Publikálás dátuma
2015.03.07. 09:07
FOTÓ: Tóth Gergő
Az utóbbi időben alig van olyan közintézmény amelynek a bizalmi indexe ne csökkent volna. Amikor egy társadalomban folyamatosan csökken az intézmények iránti bizalom, akkor felerősödnek azok a kérdések, amelyek a sorsunkra meghatározó hatással bíró döntések születésének körülményeire irányítják a figyelmünket. Leginkább azon intézmények kerülnek a fókuszba, amelyek testületként működnek és döntéseket hoznak.

Titkos kamarillák döntenek?

Vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy a formális döntéshozó intézmények még mindig kellő hatáskörrel rendelkeznek és úgy gondolják, hogy „ott kell lenni ahol a döntések születnek”. Mindezek mellett egyre erősebb azoknak a hangja, akik azt az álláspontot képviselik, hogy a jogilag felhatalmazott testületek látszat intézmények és azt hangoztatják, hogy a tényleges döntések a valóságban „titkos kamarákban születnek”. Az előbbi kettősség miatt egyre többen érdeklődnek az iránt, hogy kik, hol, milyen körülmények között, milyen szempontok figyelembe vételével hozzák meg a döntéseiket. A kérdés iránt érdeklődők nem könnyen kapnak világos választ erre. Amennyiben a hivatalos kommunikációt hallják, akkor magasztos szándékokról, demokratikus eljárásról, felelős képviselőkről, szakszerű és körültekintő előkészítésről hallhatnak. Ha nem hagyatkoznak a kincstári optimizmust közvetítő véleményekre, hanem a döntés megszületésének valóságos folyamatára kíváncsiak, akkor azt tapasztalhatják, hogy a színfalak mögött sajátos érdekviszonyok az igazi mozgató rugók. Lehet hallani a vezető „ösztönös” megérzésének szolgai formalizálásáról, a „láthatatlan udvar” döntéseinek átültetéséről.

Mivel a közélet legmagasabb szintű döntései az Országház falain belül születnek, itt érdemes a képviselők magatartását nagyítóval is megvizsgálni. Indokolt a parlament döntéshozatali mechanizmusát alaposabban megnézni azért is, mert a mandátumképzés eléggé vitatható módon alakult ki. A választásra jogosultak 27 százaléka által támogatott politikai csoport rendelkezik a parlamenti mandátumok közel kétharmadával, amely a végeredményt tekintve akár 100 százalékos akaratátvitelt eredményezhet.

Fegyelmezett KDNP

Az MTI hírei alapján az új összetételű parlament a 2014. májusi megalakulása és decembere között eltelt 43 ülésnapján összesen 97 törvényt fogadott el. Érdemes az elfogadott törvényeket eredményező szavazások születését is megvizsgálni, mert akkor feltárulhat a képviselők viselkedésének valódi kötöttsége.

A parlamenti paraván mögötti valós érdekviszonyok feltárása érdekes összefüggésekre mutathat rá. Az egyik ismert médium a közelmúltban úgy vetette fel a kérdést, hogy „ki nyomkodja a képviselők gombját?” A felvetett kérdés megválaszolásához nézzünk az adatok mögé. A tavaly elfogadott és kihirdetett 97 törvényhez az országgyűlés úgy jutott el, hogy az egyes képviselőknek 591 alkalommal kellett szavaznia, azaz a szavazatszámláló gépén - egyesek szerint „szavazógépén” – a megfelelő gombot megnyomnia. De honnan tudja a képviselő melyik a megfelelő gomb? Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor azt feltételezzük, hogy a képviselők elsősorban az Alaptörvényben megfogalmazott normák szerint járnak el, azaz a képviselői „tevékenységüket a köz érdekében végzik”, vagy az általuk elmondott eskü szövegére figyelnek, ami szerint a „képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom”.

Amennyiben a szavazatok szóródására tekintünk akkor a fenti jóhiszeműség nem igazolható. Mindegyik parlamenti képviselettel rendelkező pártcsoport vezetése komoly nyomást gyakorol saját képviselőire, hogy az általuk elvárt módon viselkedjenek a szavazások során. A nagyobb pártcsoportoknál írásos belső szabályzatok rögzítik szavazáskor elvárt magatartást, illetve a szabályokat megsértőkkel szembeni büntetések mértékét. A szigorú szavazási elvárások a gyakorlatban a kormánypárti frakcióvezetés elvárásainak megfelelő végső törvényi szöveg elfogadását eredményezték. A szavazási statisztikákat áttanulmányozva megállapíthatjuk, hogy a képviselők frakció átlagától való eltérő szavazata nem haladja meg az összes szavazat (591 alkalom) 0,6 százalékát se. Ez azt jelenti, hogy az összes leadott szavazatszámhoz képest a kiszavazás szinte csak a véletlen mellényúlásokban - képviselőnként legfeljebb két illetve három – ölt testet.

A szavazások alapján az állapítható meg, hogy szinte „törzsi” kötöttségek, függelmi viszonyok, jutalmazási és büntetési gyakorlatok uralkodnak a Kossuth téren. Nem tapasztalható eltérés sem a pártok státusza, sem a képviselő mandátumszerzésének helye szerinti viselkedés között. Legyen az kisebb vagy nagyobb frakció, legyen az egyéni vagy listás képviselő, a szavazási fegyelem a gyakorlatban szinte hibátlanul érvényesült. A leginkább „szófogadók” a KDNP-s képviselők voltak, mert ők összesen 12 olyan szavazatot adtak le, ami eltér a frakcióátlagtól (0,25 %). A leginkább „kiszavazók” az LMP-s képviselők voltak, mert ők összesen 14 frakcióátlagtól eltérő szavazatot (0,59 %) "nyomtak". Az adatokból világossá válhat mindenki számára, hogy nem a parlamentben születnek meg a döntések, ott „csak” manifesztálódnak.

"Kottát" kapnak a gombnyomók

Most arra nem térünk ki, hogy alkotmányos-e a képviselő szavazási szabadságát korlátozni (nem az), vagy a kiszavazó képviselőkre több esetben pénzbüntetést kiszabni (nem az), illetve közérdekű adat-e a frakció szabályzat (igen az). A kérdés továbbra is az, hogy hol születnek meg azok a döntések, amelyeknek a kivitelezését szolgai módon végrehajtják a képviselők? Ha nem a plenáris ülés, akkor feltehetően a nyilvánosság elöl elzárt frakcióülések lehetnek a kívánatos szavazási magatartás kialakításának helyszínei.

Amennyiben a frakciók működését ismerőktől érdeklődünk a frakcióüléseken történtekről, akkor azt is megtudhatjuk, hogy egy-egy jelentősebb törvény esetét kivéve, a frakcióüléseken sem történnek döntések a plenáris üléseken követendő szavazási magatartásokról. A legvalószínűbb döntési fórum a frakciók szűkebb vezetése, akik közlik a képviselőkkel a szavazási „kottát”, majd ezt követően a képviselők – a statisztikai adatok alapján – mechanikusan végrehajtják az előírásokat.