- Emlékezzen vissza A Hídemberre; létrejöttének módja miatt azért ott is volt alkalom a fanyalgásra.
- Minden kiemelt projektnél ez történik. Bár még egyszer leszögezem, a sorozatunkra fordított összeg nem éri el ezt a léptéket. Ráadásul egy nem jelentéktelen részét szponzorok segítségével raktuk össze. Akiket itt nem sorolhatok fel, pedig szívesen megtennék. Visszatérve a Hídember, vagy akár a Sorstalanság körüli hisztériára: mindkét film létrejötténél ugyanazt képviseltem, amit most is. Örülök, hogy elkészültek. Ezeket a projekteket nem lehet beilleszteni az adott időszak rendszerébe. Egy ilyen kis piacon mindig az államra szorul a kultúra úgy általában, hát még legdrágább műfaja, a film. Minden, ami elkészülhet, továbblöki a szakmát. Életben tart műfajokat. Vért ad az iparágnak.
- Gondolom a Kossutkiflit nem kurzusfilmnek szánták?
- Mi az, hogy kurzusfilm? Ha egy kormány ideológiai hátteret kíván eszkábálni önnön létének igazolására? Sem a Széchenyi-film sem a Sorstalanság nem tölthetett be ilyen szerepet. A tematizálás pedig nem bűn. Bár minden évben létrejöhetnének ilyen léptékű produkciók! A Kossuthkifli szemszöge pedig nem sorolható semmilyen politikai oldal ideológiai elvárásaihoz. Egyszerűen rólunk szól. Ilyenek vagyunk. Nem fosztja meg a magasztosságától a forradalmat, de pontos képet fest megosztottságunkról, a humort és az öniróniát sem nélkülözi.
- Nem is fogalmazódott meg a köztelevízió részéről semmilyen elvárás, azt sem kérték, hogy a sorozat ne rombolja az 1848/49-es szabadságharc mítoszát?
- Nem volt ilyen kérés, egyébként is hűek maradtunk a regényhez. Annak ismeretében fogadták el az ötletet.
- A cukrászmestert játszó Haumann Péter mondta egy interjúban, hogy a sorozat azt is megmutatja, akkoriban is előfordult, hogy családon belül különböző politikai oldalakhoz csapódtak emberek.
- Nem kell túlságosan fülelni az áthalláshoz. Ismerős helyzetek ezek. Ez a tény egyszerre tölthet el bennünket megnyugvással és aggódással, hiszen azt mutatja, hogy a dolgok nem nagyon változnak. Nem megy az összekapaszkodás. Ádáz indulatok, Kossuth-hívők, Görgeyre esküdők, monarchisták. A kisember, a kispolgár pedig csak kapkodja a fejét, próbálja megfejteni, mi történik körülötte.
- Nem okozhat újabb támadásokat, hogy több nézőpontot is meg akarnak mutatni?
- A lényeg, hogy beszéljünk kényes kérdésekről. Egy műalkotás pedig árnyaltabb tud lenni, bármely vezércikknél. Ha árnyalt akar lenni. Ha bizonyos témákat már felvetni sem merünk, mert szinte biztos, hogy valamelyik oldal nagykalapáccsal esik az embernek, nos, az a vég.
- Közben új történelmi intézetek jönnek létre, melyek egyesek szerint a kormányzatnak tetszően kutatják majd a múltat, illetve olyan eredményekre juthatnak.
- Ezek feltételezések, várjuk meg a végeredményt. Nem gondolhatja komolyan senki, akármelyik oldalon áll, hogy a másik oldal minden egyes intézkedése sanda, de megint elkanyarodtunk, ráadásul ezeket a mondatokat morzsolgatom évek óta.
- Azt mondta, hogy a színészválasztást hosszas casting előzte meg. De több főszereplővel már dolgozott együtt korábban, akkor miért volt szükség castingra?
- Először is, több mint 100 fontos szerep volt a filmben és épp, mert nem készül annyi tévéfilm és tévéjáték mint anno, sajnálatos módon nem ismeri eléggé a szakmát az ember. Stílszerűen – nem vagyunk képben. Egy-egy színész fizikai állapota, külcsínének változásai is megkövetelik a friss információt. És az sem mindegy, együtt hogyan mutat a csapat. Szóval nem az alapján osztok szerepeket, hogy korábban kivel, mit csináltunk együtt. Az adott munka adott kihívásokkal jár. Persze vannak megérzései az embernek. Azt már, amikor a regényt olvastam, tudtam, hogy a császári titkosszolgálat első emberét Reviczky Gábornak kell játszania. Vannak evidenciák, de legalább ennyire izgalmas valaki megtalálása, aki számára épp az új kihívás jelent izgalmat, mert még nem játszott ilyen jellegű szerepet. Haumann Péterrel rendezőként még nem dolgoztam együtt, de a Kalandorokban hosszú heteket ültünk összezárva egy autóban – nem nulláról indultunk. Az ő cukrász figurája is adta magát. Kőszegi Ákos castingjánál bennem a második mondatánál egyértelmű volt, övé a szerep. A postakocsit hajtó Kálloy Molnár Petivel sűrűn játszunk együtt, de Batykó annyira speciális figura, beszéde, léte annyira kilóg még a Béla által teremtett világból is, hogy ki kellett próbálni hogyan állnak egymásnak. Trokán Nóra és Lengyel Tamás is casting után kapta meg a szerepet. Meg kell mondjam, nagyon jól állnak egymásnak. Hálás vagyok az egész csapatnak. Irdatlan munkát csináltunk végig együtt, harakiri és hisztéria nélkül. Természetesen ez érvényes az egész stábra.
- Gondolom a felségének, Nagy-Kálózy Eszternek nem kellett castingra mennie?
- Nagy kérdés volt, ki legyen az agg Thalvizer grófnő. Tekintettel a várható nehézségekre, a hosszú forgatási időszakra, komoly fizikai kihívást is jelentett volna bárkinek. Kapitány Iván első perctől rágta a fülemet – Esztert látta a szerepben. Eszter castingja a maszkpróba volt. Hogy bévül alkalmas-é ennek az arisztokratikus, bölcs és szellemes öregasszonynak az eljátszására – ez nem volt bennem kérdés, de hát mégiscsak egy töpörödött, púpos vénkisasszonyról beszélünk. Aztán többórás kísérletezés után a szó szoros értelmében megszületett a figura. Groteszk és szerethető.
- Nemsokára várható egy pályázat a Radnóti Színház direktori posztjára, ahol most rendez. Egy év múlva arról fogunk beszélni, miért nem pályázta meg a Radnótit?
- A napokban volt az olvasópróbája annak a zenés darabnak, amit a Radnótiban rendezek Bálint András felkérésre. Spam operett a címe és Tasnádi István írta, zeneszerző: Dinnyés Dániel, szöveg Hajós András. Előbb hadd végezzem el az előttem álló feladatokat, azután üljünk le erről beszélgetni. Ígérem, nem kell egy évet várnia.
