rendőrség;Fodor Gábor;Pintér Sándor;

2015-03-11 07:04:00

Rendőrök állama

A diktatúra nem azzal kezdődik, hogy „az emberek” a vezér húszméteres szobrához rendeltetnek hajlongani, hanem egy csendes alkotmányos puccsal, amit elneveznek fülkeforradalomnak. A diktatúra ott kezdődik, hogy egy akár kétharmados parlamenti – tehát politikai többség – a gyakorlatban megtagadja a politikai kisebbség jogait, majd minden erővel nekilát felszámolni a civil társadalom és az az egyén autonómiáját.

Diktatúra és rendőrállam kéz a kézben jár, a belügyminiszter mindenkor, még demokráciákban is a kormányfő bizalmi embere, ezért a rendőrminiszter stílusa, habitusa, az, hogy mire hajlandó és mire nem, jellemzi a végrehajtó hatalom fejének modorát.

A rendőrállam nem ott kezdődik, hogy az utcán gumibotozzák a tüntetőket. A rendőrállam ott kezdődik, hogy mindenféle egyenruhátlanok és egyenruhások minden valóságos ok nélkül, -csak a gyanú alapján - bárkit igazoltathatnak, bárhol házkutathatnak. Ott kezdődik, hogy maga az állam erőszakszervezete, ügyészsége, törvényhozása állami megrendeléseket teljesít, nem a közösség, hanem egy szűk hatalmi elit érdekeinek megfelelően jár el.

Így kell tekinteni azt, ahogyan tavaly szeptember 8-án 43 készenléti rendőr a norvégalapos, civil boszorkányüldözésben megszállta az Ökotárs székházát, azt hogy, a szervezet két munkatársának lakásán házkutatást tartottak és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, lefoglaltak számos dokumentumot. És amelyről a Budai Központi Kerületi Bíróság – nem kis bátorságot mutatva (itt tartunk) - még január 19-én jogerősen kimondta, törvénysértő volt.

Az azóta tartó csendről kérdezte egy parlamenti képviselő (történetesen Fodor Gábor), a parlamentnek, így neki is felelős minisztert, kért-e bocsánatot a történtekért, vagy, ami fontosabb, volt-e bármi következménye a belügyben a törvénysértésnek? Pintér Sándor válasza: „Véleményem szerint nem célravezető a nyomozó hatóság döntéseit egy későbbi — akár eltérő jogi álláspontot tükröző — bírósági döntés tartalma szerint értelmezni”.

Érdemes figyelni, mert a demokrácia ott végződik, amikor a nyomozó hatóság döntéseit nem lehet megkérdőjelezni, a rendőrállam pedig ott kezdődik, amikor a (még) független bíróság döntését a belügyminiszter tőle „eltérő jogi álláspontnak” nevezi.