Téveszme

Csak sajnálni tudom szegény franciákat. Két és negyedszázaddal később azzal kellett szembesülniük, hogy anno tök fölöslegesen rombolták le a Bastille-t. Kiderült, hogy 1789. július 14-én a végsőkig elkeseredett, éhező, de annál balgább párizsiakat Dantonék csupán holmi önös érdekből ugrasztották neki a feudalizmus börtönének, hogy puszta kézzel aprítsák miszlikbe az egyenlőtlenség szimbólumát. Ó szent együgyűség! Komolyan hitték, hogy létezik Szabadság, Egyenlőség és Testvériség! Így bedőlni a konventnek! Ha évszázadokkal később nem jő egy Rogán nevezetű polgártárs, még ma is azt hinnők, hogy mindenki egyenlő.

Igaz, ő a komenisták egyenlősdijét szidta amazok áldozatainak emléknapján, de mit csináljunk, az ember már csak olyan, hogy folyton-folyvást, mindenről eszébe jut valami. Például a gaz vörösökről az, hogy őket „más fából faragták”. Joszif Viszarionovics mondotta volt, vagy valaki más, édes mindegy. Lényeg, hogy ők egyenlőbbek. Nekik csak a mások egyenlőtlensége fájt. Mondjuk a feketéké, odaát kapitalistákénál. Vagy a rézbőrűeké a Nagy Vízen túl. Csupán néhány évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy – hála néhány rettenthetetlen emberjogi harcosnak, a gombamód szaporodó humanista szervezeteknek, de legesleginkább a felnőtté váló emberiségnek –, ma már nincsenek más fából faragottak, csak más eszmeideálban hívők, a feketékből időközben afro-amerikaiak lettek, s az indiánok sem élnek ma már rezervátumokban.

Persze egyenlőség ma sincs. Az egyes embereket és népeket megkülönböztető törésvonalak másutt keresendők. Például a kontraszelekcióban. Ahogyan csak pénzzel lehet igazán pénzt keresni, úgy öröklődik a gazdagság is, meg vele együtt a szegénység. Az meg különösen aggasztó, hogy előbbi egyre koncentráltabb formában, az utóbbi pedig mindinkább szétterebélyesedve. Aztán így van ez, amennyiben országokat, s még inkább, ha földrészeket vetünk egybe. Nyílik az a bizonyos olló így is, meg amúgy is. Egyenlőség tehát valóban nincs, sőt sokkalta inkább az egyenlőtlenség növekszik.

Akkor hát mi a bajom nekem azzal, hogy Rogán polgártárs által téveszmének minősíttetett az EGYENLŐSÉG? Egyszerűen csak az, hogy ez egyáltalán nem téveszme, hanem cél. Mintha már egy Napóleon nevű másik francia is emlegetett volna valamiféle marsallbotot, ami ott fityeg valamennyiünk övére csatolva. Lehetőség, mellyel csak akkor élhetünk, ha mindenkinek igyekszünk helyet szorítani a startvonalon.

Mégis mit szándékozik tenni Rogán polgártárs ezzel a bizonyos egyenlőséggel? Kukába hajítani, mint egy lejárt szavatosságú halkonzervet? Majd rögvest utána törvénybe iktatni Werbőczy uram „Hármas könyvét”? Megint nemes egyszerűséggel urakra és szolgákra szabdalni a nemzetet?

Eszem ágában sincs, hogy tippeket adjak Rogán polgártársnak, hiszen huszadik századbeli történelmünk csak úgy hemzsegett a népét ilyen-olyan skatulyába belegyömöszölő törvényeitől. Biológia órán én még azt tanultam, hogy minden ember egyazon anyagból van gyúrva. Egykori tanárom, ha élne, most azzal küldené a helyére a Rogán nevű nebulót, hogy Tóni fiam, ez biológiából bizony egy szép nagy karó.