Riporterek Határok Nélkül;blokkolt hírportálok;

2015-03-12 17:22:00

Blokkolt hírportálokat tett elérhetővé az RSF

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) elérhetővé tett kilenc blokkolt hírportált az általa összeállított "internet ellenségei" nevű listán szereplő 11 országban - közölte csütörtökön a nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.

A "Collateral Freedom" nevű akciót az internetcenzúra elleni világnapon hirdette meg a párizsi székhelyű szervezet.

"Idén újabb jelentés közzététele helyett inkább akcióba léptünk" - hangsúlyozta Grégoire Pouget, a szervezet új médiával foglalkozó felelőse a Le Monde című napilapnak. A szervezet 2008 óta mindig ezen a napon hozta nyilvánosságra az "internet ellenségeiről" szóló jelentését. "De nem ez fogja arra késztetni Kínát, hogy lebontsa a nagy tűzfalat, az internetes cenzúrarendszerét. Ezért úgy döntöttünk, hogy megtesszük inkább mi magunk" - tette hozzá a jogvédő.

A technika lényege hogy a listán szereplő 11 országban (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Irán, Kazahsztán, Kína, Kuba, Oroszország, Üzbegisztán, Szaúd-Arábia, Türkmenisztán, Vietnam) újra elérhetővé tettek kilenc blokkolt hírportált úgynevezett tüköroldalak létrehozásával. Olyan felhő alapú infrastruktúrára épülő virtuális szervereken, mint az Amazon, a Microsoft vagy a Google a blokkolt oldalak tökéletes másolata érhető el.

Az RSF már 2012-ben is próbálkozott ezzel a megoldással, de az érintett országok hatóságai akkor a tüköroldalakat is elérhetetlenné tették. A jogvédő szervezet ezért most egy másik stratégiát választott, amellyel állítása szerint blokkolhatatlan tüköroldalakat hozott létre.  A tükröket olyan szervereken tárolják, amelyeknek a szolgáltatásait az érintett országoknak a vállalatai is használják, ilyen például az Amazon, a Google vagy a Microsoft, vagyis az oldalak blokkolásához a szolgáltatók valamennyi oldalát le kellene tiltani.

"A felhő infrastruktúrát kínáló nagy szolgáltatók elérhetetlenné tételével pedig az érintett országok több ezer olyan technológiai vállalatot is megfosztanának azok elérésétől, amelyek rendszeres felhasználók" - hívta fel a figyelmet az RSF. "A tüköroldalak blokkolásának költsége pedig gazdaságilag és politikailag is nagyon sokba kerül az internet ellenségei számára" - tette hozzá az RSF, amely a stratégiát 2013-ban kidolgozó kínai GreatFire nevű szervezettel közösen indította el az akcióját.

Vagyis a blokkolás technikailag most is megoldható, de az RSF abban bízik, hogy azt mostantól nem meri megtenni a 11 ország.  A kilenc blokkolt hírportál: a Grani.ru Oroszországban, a Fergananews Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban, a The Tibet Post és a Mingjing News Kínában, a Dan Lam Bao Vietnámban, a Hablemos Press Kubában, a Gooya News Iránban, a Gulf Center for Human Rights az Egyesült Arab Emírségekben, valamint a Bahrain Mirror Bahreinben és Szaúd-Arábiában.