Külügyminisztérium;Szijjártó Péter;Victoria Nuland;

Magyarázza bakiját a külügyi tárca

Nem Szijjártó Péter múlt heti kirohanása miatt halasztotta el budapesti látogatását Victoria Nuland - állítja a külügyi tárca.

Megírtuk: bár a külgazdasági és külügyminiszter azt tervezte, hogy a márciusban Budapestre érkező amerikai külügyi államtitkárral "minden nyitott kérdést megvitat" majd, a találkozó ez elmarad, mert Nuland mégsem jön Magyarországra. Néhány napja kínos helyzetet teremtett, hogy egy orosz hírügynökségi tudósítás Nulandot idézte az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban, mire a külügyi tárca heves nyilatkozatban reagált. Csakhogy utóbb kiderült, félrefordították az amerikai külügyi államtitkár szavait, Szijjártóéknak pedig visszakoznia kellett. A külügyminisztérium tegnap a hvg.hu-nak küldött arról levelet, hogy teljesen alaptalan azt feltételezni, hogy Victoria Nuland Szijjártó Péter reakciója miatt halasztotta el a látogatását, sőt, arra hívták fel a figyelmet, hogy valójában Nuland a szenátusi meghallgatásán arról beszélt, hogy Magyarország megszavazta a közös európai döntéseket. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig szintén azt mondta, hogy hazánk mindig tartotta magát a közös európai döntésekhez, és ez így is marad, tehát a két politikus egyetért a kérdésben.