Blikk;Országos Mentőszolgálat;hajléktalan férfi;budapesti Honvéd Kórház;Kamarás Péter;

2015-03-18 06:12:00

Ha akart volna, akkor sem segíthetett volna

Az orvos a kórházon kívül nem nyújthat segítséget, segítségnyújtási kötelezettsége csak a kórház kapujáig terjed, azon kívül az Országos Mentőszolgálat feladata az ellátás - írja a Blikk.

Mint ismert, vasárnap a budapesti Honvéd Kórház bejáratától hat méterre halt meg egy hajléktalan férfi. Egy beteglátogató vette észre a sérültet, aki segítséget kért. A nő a portán szólt a kint fekvő emberről, ahol közölték vele, már tudnak róla, de alkoholos állapota miatt nem tudtak mit kezdeni vele. Mentőt hívtak hozzá, de már nem tudtak rajta segíteni. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán elmondták, önként távozott a beteg a megfigyelés ideje alatt.

Kamarás Péter jogász a lapnak elmondta: szerinte súlyos mulasztás történt, hiszen a kórház dolgozói tudtak a betegről. A felelősöket akár 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, bár hozzátette, a bírósági gyakorlat szerint a letöltendő büntetés helyett a hivatás gyakorlásától való eltiltást alkalmazzák. Az egészségügyről szóló törvény szerint azonban mindenki köteles lehetőségeihez mérten segítséget nyújtani, illetve az illetékes egészségügyi szolgáltatót értesíteni hasonló esetben. A Honvédelmi Minisztérium vizsgálatot indított.

A napokban adtunk hírt arról, hogy nemcsak az ellen a 35 éves férfi ellen emeltek vádat, aki 2013 őszén, Budapesten egy XIX. kerületi dohányboltot rabolt ki, hanem a két szemtanú ellen is, mert nem nyújtottak segítséget a megtámadott eladónak. Később sem hívtak segítséget, ezért a bíróság segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 100-100 ezer forintos bírságot szabott ki rájuk.