M1;romák;HVG;közmédia;FCÖ;

2015-03-19 16:17:00

"Cigányozás?" Tüntettek a HVG előtt

Több roma szervezet tiltakozott csütörtök délelőtt a HVG budapesti szerkesztősége előtt - közölte Lakatos László, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Az elnök kifejtette: az ellen emeltek szót, hogy a portál vasárnap egy roma riportert támadott azért, mert hibázott. Hozzátette, hogy évtizedes gyakorlattal rendelkező szónokok is bakiznak, előfordul az ilyen. Lakatos László kiemelte: meglátása szerint párthovatartozásra való tekintet nélkül segíteni kellene romákat, nem hátráltatni, mert össztársadalmi érdek, hogy beilleszkedjenek. Szavai szerint a megmozdulás célja is az volt, hogy erre felhívják a figyelmet és tiltakozzanak a kirekesztés ellen. A demonstráción részt vettek mások mellett a Józsefvárosi Roma Önkormányzat és a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ képviselői, valamint civil szervezetek.

Korábban írtuk, hogy etnikai hovatartozása miatt diszkriminálta a hvg.hu az M1 riporterét - legalábbis Szabó László Zsolt értelmezése szerint. Az MTVA vezetője Tóta W. Árpád publicistára reagált, aki percről percre tudósításban követte az M1 első napját, és a láthatóan szétszórt közlekedési tudósítóról azt írta: "Orsós Róbert nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak. Addig valaki intézzen neki gyorsan egy trafikot!".

Orsós ugyanis a Deák Ferenc tér villamosmegállójából úgy tudott bejelentkezni: "Én mint száguldó riporter azt tudom mondani, hogy többen vannak az utakon gyalogosan, mint autóval. (...) Átcsoportosították a villamost a Batthyány térre, ez a vonal, ezt a vonalat, negyven... ümm, hetes, tizenkettedik kerületből el... elindul egy motoros felvonulás a tizenkettedik kerületből, ez is várhatóan lassítja a forgalmat. Egyelőre a helyszínről ennyi!". Az MTVA-vezér azonban jogi lépéseket helyezett kilátásba, holott a hvg.hu szerint pusztán a bemutatott teljesítményét bírálták, és mindössze ez az egy értelmezése is lehetséges a dolognak.

Visszakérdeztek: "Szabó László Zsolt szerint Magyarországon kizárólag cigányok sorsa a közmunka? Szerintünk akinek a fejében ilyen megfogalmazódik, az folytassa le maga ellen az etikai vizsgálatot."A négy éve híradós Orsós Róbert az M1-en elmondta, "nincs trafikom", és egyébként büszke származására, de közmunkásnak lenni sem szégyen. Azt üzente a roma fiataloknak, tartsanak ki álmaik mellett. Az M1 persze hosszan foglalkozott az üggyel, és a Schmitt Pált megbuktató hvg.hu-t úgy azonosították, hogy "az a hírportál, amelyik megjelentette a hamis Bajai-videót, ahol roma származású emberekkel játszatták el, hogy pénzért eladják a szavazatukat".