Magyarországon unikumnak számító szisztémát vezettek be. Arra a merészségre vetemedtek, hogy nem írtak étlapot. Nap, mint nap más ételsort csináltak, az ihletük, meg annak alapján, hogy éppen milyen jó nyersanyagot kaptak. A vendégek tehát, akiknek, ha vacsorázni akartak, több napra előre be kellett jelentkezniük, hiszen különben nem tudták őket fogadni a mindössze 28 fős étteremben, egyáltalán nem sejthették előre, hogy mit fognak enni. Vagyis meg kellett bízniuk a séfben, hogy az feltétlenül jót csinál. A séf pedig minden estére összerakott egy hét fogásos ételsort. Ebből legkevesebb négy fogást illett választani. A szisztéma bevált, vendég volt bőven, az étterem pedig felkerült a toplistákra.
Majd a két alapító egy idő után elment nagyobb helyekre szerencsét próbálni, és a már korábban is a konyhában dolgozó Ádám Csaba lett a séf, vette át a stafétabotot. Némi dilemmázás után úgy döntött, hogy megtartja az eredeti szisztémát. De mivel tényleg nagyon személyhez kötődött a vállalkozás, nem feltétlenül dőltek úgy a vendégek, mint addig. Már-már azon gondolkozott, hogy feladja az üzletet. De aztán módszeres, szívós munkával újra "megcsinálta" a vendéglő nevét, és abszolút elismertté tette a magáét. Estére megint tanácsos jó előre bejelentkezni. Aki pedig ebéd menüért megy, annak sincs már garanciája, hogy befér, sajnos - vagy hát szerencsére -, általában sokakat kell elküldeni.
Ádám Csaba igyekszik minőségi nyersanyagokat beszerezni, ehhez nem kerülhető el a mindennapi piacjárás. De persze vannak bevált beszerzési helyek, például megbízható pisztrángtenyészet, a tengeri halat pedig egyenesen a párizsi nagycsarnokból hozzák. A konyha, az étterem méretéhez képest, nem is olyan kicsi, van benne hely a korszerű berendezéseknek.
A ma esti hét fogást felírták a táblára, ahogy a hozzájuk ajánlott borokat is. És alattuk nagy betűkkel ott szerepel, hogy „vagy valami más.” Ha bárkinek allergiája van, vagy valamit nem szeret, bátran előrukkolhat vele, hiszen ezt előzetesen meg is kérdezik a pincérek. Aubel Levente és Tóth Roland valamennyi ételről pontosan elmondja mi is az, abszolút személyre szabott a kiszolgálás, diskurálnak, kedvcsinálóként szinte mesélnek a ránézésre is ínycsiklandozó ételekről.
De először a jeles borszakértő, aki a Michelin csillagos Costesben is dolgozott, Becker Gábor, ajánl pezsgőt. Aztán még sok mindent, élvezetes, lelkesült kiselőadásokat képes tartani az asztalnál, a különböző nedűkről, és azok létrehozóiról. Nem a kimondottan befutottakat részesíti előnyben, valóságos kutatómunkát végez, és örül, ha fölfedezhet kiválót alkotó borászokat.
Nem először eszem a friss, meleg, ropogós házi diós kenyeret, és mindig lenyűgöz. A vajat azonban szinte fagyott állapotban hozzák, így elég bajos kenni, és a hideg meg a meleg találkozása nem is esik olyan jól, mint mondjuk egy forró desszert és fagylalt párosítása esetén. Üdvözlőfalatkaként érkezik egy kis finom marhafartő, de előtte azt kérik, hogy rágcsáljunk el egy parányi virágot, röpke ideig tartsuk is a szánkban, mert kinyitja az ízlelőbimbóinkat. Kellemesen bizsergető érzés.
A szilvásváradi pisztráng lefegyverzően omlós, lazac kaviár teszi még ízletesebbé. A jellegzetes japán tésztaleves, a rámen, ezúttal marhahússal készül. A bajor süldő egészen zsenge húsú. A lazacot szuvidolva csinálják, attól is olyan vajpuha, a saját bőréből készítenek hozzá roppanós chipset, zöldborsóval, grapefruit darabokkal adjusztálják. Az úgynevezett feketelábú csirke, tán a legszaftosabb, ugyanakkor feszes húsú csirkefajta, Franciaországból érkezett. Az angus rib-eye-t ízlésünk szerint kicsit túlsütötték, esetleg meg kellene kérdezni, ki, hogyan szereti.
Általában nem hét fogást tálalnak fel, hanem többet, hiszen a leves se szerepelt a táblán, kis sajtízelítő is volt, meg falatnyi gesztenyés-mangós szelet elő-desszertként. Az ételsort a könnyed mogyoró- tamarin mousse zárja. Az Olimpiában karakteresen egyedi fogásokkal, önálló programmá, igazi élménnyé teszik a vacsorát.