A pápa első csodája

Élesen bírálta a korrupciót, illetve – egyházfővé való megválasztása óta nem először – a maffiát Ferenc pápa. „A korrupció és a korrupt társadalom bűzlik” – jelentette ki nápolyi látogatása során. Utalt arra, nem igazi keresztény az, aki lehetővé teszi a korrupciót. Aki pedig a gonosz útjára téved, a „remény egy részét rabolja el” – fogalmazott.

A pápa a dél-olasz város északi részén található Scampia negyedbe is ellátogatott, amely híres bandaháborúiról. Később mintegy 60 ezer hívő jelenlétében misét mondott a nápolyi Piazza Plebiscitón, majd a Poggioreale börtönben együtt ebédelt 90 emberrel, egyebek mellett homoszexuálisokkal, HIV-vírussal fertőzött személyekkel. Látogatása során jelentős volt a rendőri jelenlét. Mintegy 3000-en ügyeltek testi épségére.

Első ízben fordult elő, hogy a pápa jelenlétében történjék meg Szent Januáriusz vércsodája. Nápoly érseke, Crescenzio Sepe a hagyományoknak megfelelően elővette a szent üvegtégelyben őrzött vérét, ami félig folyékonnyá vált. A pápa úgy tűnt, nem akar csodatévő szerepében tetszelegni, így kijelentette: „Úgy tűnik, a szent csak félig szeret bennünket.

Több jót kell tennünk, hogy még jobban szeressen minket.” Általában a május első vasárnapja előtti szombaton, illetve szeptember 19-én történik a csoda, és nyolc napon át tart. Ezután a vér ismét megalvad. A csodás jelenség bekövetkeztét a nápolyiak a következő hónapok kedvező vagy kedvezőtlen előjeleként értelmezik.

Szerző
Frissítve: 2015.03.22. 21:56

Ragaszkodnak az euróhoz a görögök

A hétvégén több olyan közvélemény-kutatás látott napvilágot, amelyek egyértelműsítik, hiába fogalmaznak meg az athéni politikai élet képviselői meglehetősen ellentmondásosan értelmezhető üzeneteket, hiába érezhetjük azt, hogy megromlott a viszony Athén és Brüsszel, illetve a hitelezők között, a lakosság egyértelműen Európa, illetve euró-párti.

A görögök fontosabbnak tartják azt, hogy az ország megtartsa az eurót, mint azt, hogy a Sziriza választási ígéreteinek megfelelően lemondjon a megszorítások politikájáról. A Metron Analysis iroda szerint a megkérdezettek 84 százaléka úgy vélte, annak árán is az euróövezetben kell maradni, ha ki kell tartani a hitelmegállapodás mellett. Mindössze 84 százalék fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt.

A Metrisi iroda felmérése arról tanúskodik, hogy a görögök nem hiszik azt, hogy az eurózóna tagjai a görögök euróövezetből való távozását, azaz Grexitet akarnának, 63 százalék van ezen az állásponton, 27 százalék viszont nem bízik a partnerekben. Ugyanakkor 59 százalék úgy látja, hogy a következő hónapokban reális esély van a Grexitre, 26 százalék viszont nem tart ettől.

A lakosság nagyobbik része nem tekint optimistán a jövőbe. Szintén a Metrisi felmérése szerint a megkérdezettek 45 százaléka úgy véli, a kilátások rosszak, 28 százalék vélekedik másként. 17 százalék vár különbséget. Jelentősen javulhat ugyanakkor a hangulat, ha az Alekszisz Ciprasz kormánya a következő napokban olyan programot mutat be, amely a hitelezők számára is elfogadható. Ebből a szempontból döntő lehet Ciprasz és Angela Merkel kancellár mai berlini megbeszélése. Az Európai Bizottság szerint Athén április 8-ig rendelkezik elegendő tőkével.

A németeknek egyébként egyötöde vélekedik úgy, hogy Berlinnek kártérítést kellene fizetnie a második világháborúban elkövetett rémtettekért. 71 százalék azonban elutasítja ezt – derült ki az Emnid felméréséből.

Szerző

Tragédia! Meghalt Janukovics fia

Publikálás dátuma
2015.03.23. 01:24
Victor Janukovics volt ukrán államfő családi fotója. Forrás: Getty Images
Vízbe fulladt Oroszországban, a befagyott Bajkál-tavon a megbuktatott ukrán államfő, Viktor Janukovics kisebbik fia - erősítette meg a kijevi sajtóban megjelent hírt vasárnap este Anton Herascsenko belügyminiszteri tanácsadó.

Elmondása szerint a 33 éves férfi, akit apjához hasonlóan Viktor Janukovicsnak hívtak, Volkswagen Multivan típusú kisbusszal ráhajtott a befagyott Bajkál-tóra, de a jég beszakadt, és az autó süllyedni kezdett. Herascsenko szerint Viktor Janukovics vezette az autót, és még öten ültek benne, de rajta kívül mindenkinek sikerült ép bőrrel megúsznia a kalandot. Szemtanúk szerint, amikor beszakadt a jég, az autó a bal oldalára, a jégnek dőlt, ezért Janukovics nem tudta kinyitni az ajtót, ráadásul azzal is időt veszített, hogy be volt kötve a biztonsági öve - írtja az UNIAN hírügynökség. Az egy évvel ezelőtt megbuktatott ukrán államfőnek két fia volt, Olekszandr és Viktor. Az idősebbiket, Olekszandrt adómegkerülés miatt körözik az ukrán hatóságok, és zárolták horribilis vagyonát.

Szerző