Hirdetések;Sümeg;békemenet;

2015-03-23 17:54:00

Kabrióval békementelnek

Alig valamivel több mint  százan jelentek meg hétfő délután a sümegi Kegytemplomban, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szentmiséjén. Állítólag sümegi lakosok fordultak a Békemenet szervezőihez, hogy vonuljanak településükre a tapolcai időközi választás apropóján. A szervezet meghallotta a hely civilek hangját, és megszervezték "autós zarándoklatukat" a városba, azonban talán kéttucatnyi jármű sem vonult fel, köztük azonban volt kabrió, sőt Rolls Royce is.

Érdekesség, hogy - mint a Vs.hu felhívta a figyelmet - Sümegen, pontosabban a közeli sármelléki reptéren van Rolls-kölcsönző, ahol más luxusautókat is lehet bérelni. A kölcsönző oldalán hat nyelven lehet informálódni, magyarul azonban nem. A Rolls Royce megjelenése ugyanakkor annyira felbosszantotta a Jobbikot, hogy Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője a "Rolls Royce-szal a keményen dolgozó kisemberekért" címen tart sajtótájékoztatót kedden.

Eközben a békemenetesek az istentisztelet után a helyi művelődési házba invitálták a felvonulókat, ahol Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája, Csizmadia László, a CÖF alapítója és szóvivője, ifj. Lomnici Zoltán, a kormánypárti szervezet jogi képviselője, valamint a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, Fenyvesi Zoltán is felszólalt. A meghirdetett programban még szerepelt Fricz Tamás politológus is, ám ő betegség miatt végül nem volt ott az eseményen.

Jelen voltak még a Lázár-testvérek, akik elvegyültek a főként nyugdíjas korú zarándokolni vágyók között. Az egybegyűlteket Bayer Zsolt szórakoztatta történeteivel, a helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint leggyakrabban Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt emlegette. A hvg.hu beszámolója szerint pedig Bayer a beszédben kormánykritikus hangnemet is megütött, mint mondta, ha a korrupció szót meghallja, "ideges lesz", és szerinte a kormány több apró hibát is elkövetett.

"Azért megyünk oda, hogy demonstráljuk: a magyar demokrácia fontos része az a kohézió, amit a civilek eddig elértek. Ez a parlamenti választáson a kétharmados eredmény formájában is megmutatkozott, ám most egy bárány elkóborolt Veszprémben. Mi úgy gondoljuk: előbb-utóbb ezt a bárányt is visszahozzuk, de hogy Tapolcát, Sümeget és Ajkát nem engedjük, abban biztos lehet az ellenzék" - videófelhívásában többek között így indokolta, hogy miért érkeznek Sümegre - pedig, mint írtuk, korábban levelek hatásával indokolták a vonulást.

A mostani "nagygyűlést" eredetileg konferenciaként hirdették, a CÖF véleménye szerint ugyanis nem vitás, hogy a 2014-es voksoláson a polgárok nagy többséggel jónak ítélték a kormányzást, amit a folyamatosan közzétett gazdasági eredmények méltó módon tükröznek. A Békemenetnek a "szokásos módon, csendes erővel kell ismét megmutatnia", hogy a nemzet szuverenitása, identitása olyan érték, ami mellett, ha kell, éjjel-nappal kiállnak - írták akkor.