kenőpénz;XIII. kerület;Hiszékeny Dezső;

2015-03-26 11:30:00

Hiszékeny-per négy nappal a tapolcai időközi előtt

A tapolcai időközi országgyűlési képviselőválasztás előtt négy nappal, április 8-án kezdődik meg Hiszékeny Dezső szocialista honatya, a XIII. kerület korábbi alpolgármesterének büntetőpere. Ellene vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. És bár a vádirat is azt állítja, nem fogadott el kenőpénzt, ennek ellenére a bűncselekményt "befejezettnek tekintik".

A nyomozó hatóság korábban közleményben tudatta, hogy a vád szerint 2013. januárjában Hiszékeny akkori XIII. kerületi alpolgármester - akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése - közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért saját magának azért, hogy egy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a vállalkozónak adja. "A jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül befejezett" - fogalmazott a főügyész. Hozzátette: a vádiratban szereplő korrupciós bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A szocialista képviselő, akinek mentelmi jogát tavaly szeptember 15-én függesztette fel a parlament, politikai indíttatásúnak, koncepciósnak nevezte az eljárást, amelyben véleménye szerint manipulatív eszközöket használnak. Hiszékeny közölte, nem ismeri a vádiratot és nem tájékoztatták a vádemelésről, de ez nem először fordul elő az ügyben. Múlt év nyarán is a sajtóból értesült arról, hogy nyomoznak ellene.

Az ellenzéki politikus számára a nyomozás anyagából kiderült, hogy 2013 januárjától hónapokon át lehallgatták, a személyi megfigyelését is elrendelték, titkos nyomozót is "bevetettek" ellene. Az ebből készült felvétel, valamint az iratok alapján állítja, nincs olyan anyag, amiből kiderülhet, hogy ő kenőpénzt kért, vagy kapott volna. Olyan felvétel létezik, amely bizonyítja, hogy a titkos nyomozó próbálta őt rávenni arra, hogy pénzt kérjen. A képviselő szerint, ha az V. kerületi ügyekben is ilyen vehemenciával nyomoznának, már jutottak volna valamire.

Hiszékeny mentelmi jogának felfüggesztése előtt a parlamentben is elmondta, nem követett el bűncselekményt. Szerinte az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik, előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - értékelte, kijelentve: "az akció célja alig leplezett módon" a közelgő önkormányzati választás eredményének befolyásolása.

A főügyészség korábbi tájékoztatása szerint az ügynek további négy gyanúsítottja van, őket a nyomozás korábbi szakaszában szintén valamilyen korrupciós jellegű bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki az ügyészség. Az MSZP-s képviselőt szeptember végén hallgatták ki gyanúsítottként. A főügyészség akkori közlése szerint a politikus megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

Lapunknak januárban adott interjújában a politikus arról beszélt, bízik benne, hogy az újságok címlapján egyszer majd a neve mellett az szerepel: ártatlan. A szocialista parlamenti képviselő, aki ellen január 23-án hivatali vesztegetés bűntette miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség, most is azt állítja, nem követett el bűncselekményt. A kártyáit egyelőre nem akarja kiteríteni azért, hogy később meg tudja védeni magát a bíróság előtt. Ugyanakkor nem tartja véletlennek, hogy szabadlábon van és nem vitték el vezetőszáron. Hiszékeny szerint az ő ügye első pillanattól kezdve együtt "mozog" az V. kerületi ingatlan történésekkel.