A magyarországi munkásnők szervező bizottsága előadássorozatot rendezett munkásnők részére. Ezen előadássorozat befejező előadása volt az, amelyet most vasárnap tartott Grailich elvtárs „A háború hatása a nő szellemi életére" címen. Tárgyánál és tartalmánál fogva ez az előadás a munkásnők szélesebb rétegeinek érdeklődésére is számíthat, ezért az alábbiakban kivonatosan ismertetjük.
Bevezetésében kifejti az előadó, hogy a háború sok tekintetben általában forradalmasította az emberek gondolkozását. Ez az átalakulás annak a következménye, hogy soha még esemény nem volt oly óriási befolyással az emberek köz- és magánviszonyaira, mint ez a mostani világháború. A nő szellemi élete a gazdasági helyzete szerint alakul. A nőnek a közállapotok iránt való közönyössége a háború előtt általában ismeretes. A nevelés, amelyet a mai társadalom a nőnek juttat, általában nagyon csekély, mert az az uralkodó fölfogás, hogy a nőnek nincsen több tudásra szüksége, mint amennyit úgynevezett „női hivatásának" betöltése igényel.
Szomorú igazság azonban, hogy még ezen hivatására sem képezik ki a nőt kellőleg. Azt mondhatjuk, hogy még a jómódúak osztályához tartozó nők tudománya is megszűnik, ha azt kellene megítélnie, hogy milyen az élet a legközelebbi utcasarkon. Még hiányosabb természetesen a proletárnő nevelése. Ezt is a társadalmi és a politikai élet dolgában való szűk látókör jellemzi szomorúan. Maga a munkaerő volt az, aki eddig úgy vélekedett a legtöbb dologról, hogy azt mondotta: „Ehhez én ostoba vagyok, nem érdekel, nincs közöm hozzá, ez a férfiak dolga".
Mindezeken a dolgokon a háborúra való mozgósítás alaposan változtatott. Naponta megjelentek a különböző falragaszok és fölhívások, amelyek a politikai, a gazdasági és a családi élet legszűkebb korlátain belül is fölkeltették a nő érdeklődését.
És az a nő, aki eddig az ily fajta dolgok mellett közömbösen haladt el, kénytelen volt megállni a plakátok és fölhívások előtt, mert az ő, férjét és gyermekeit legközelebbről érintő, legegyénibb dolgokra hívta föl figyelmét Megjelentek a legkülönbözőbb hatósági és kormányrendeletek, amelyek a hadbavonultak állami segélyezésére vonatkoztak és a nő, aki ezelőtt semmi ilyenféle dolog iránt nem érdeklődött egyszerre csak kénytelen volt törvények és szabályrendeletek szabályaiban és betűiben eligazodni.
A gazdasági élet és a népélelmezés szükséges szabályozása révén odajutottunk, hogy a kormány, a politika a konyhaügyekbe is beleavatkozik. A nőt fölhívják a legszigorúbb takarékosságra és a tények vezetik rá annak a beismerésére, hogy ő a társadalomnak milyen szükséges támasza és oszlopa. A takarékosságra való törekvés mellett a proletárnőnek alkalma van újból meggyőződni arról, hogy mily nehéz a takarékoskodás ott ahol nincs miből takarékoskodni.
Ez a helyzet a nőt arra kényszeríti, hogy fokozottabb mértékben elmélkedjék a mai társadalom rossz és hiányos berendezkedéséről. És naponta megjelennek fölhívások és rendelkezések, amelyek a betegségek és járványok elleni védekezésre szólítják föl a lakosságot és elsősorban a család itthonmaradt vezetőjét a nőt.
A jövő nemzedék nevelése — a nőnek mindenkor legfontosabb hivatása — ma, amikor millió és millió emberélet pusztul, százszorosan válik a társadalom legszentebb és legfontosabb föladatává. Amikor a nő e fontos föladatok teljesítésén fáradozik a napnak minden órájában, ha szomorú is, de fontos igazságokat tapasztal, új ismeretekre és tapasztalatokra juthat és eddig szűk szellemi látóköre kibővül.
Az újságolvasás, a sajtó híradásai iránt való érdeklődés ma a nőnek valóságos lelki szükségletévé válik és már nemcsak a regény, a tárca vagy a szerelmi históriák kötik le érdeklődését. A nő a térképet is tanulmányozza, idegen országok, városok és ezek népessége mind közérdeklődésének tárgyai, mert legszemélyesebb dolgaiban és bajaiban valamiféle vonatkozásba kerül ezekkel.
A vidéki, a falusi nő, aki eddig talán sohase mozdult ki falucskájából, hosszú utazásra szánja el magát, hogy szeretett hozzátartozóját valamely messzi helyen levő kaszárnyában, táborban vagy állomáson meglátogathassa. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a nő szellemi látóköre kiszélesbüljön, amely a viszonyok kutatására, megismerésére, összehasonlításokra és gondolkodásra készteti a nőt. Még a polgári nők nagy része is meggyőződik arról, hogy a jótékonykodás és az úgynevezett társadalmi akció nem elegendő a társadalom szörnyű bajainak az orvoslására, hanem hogy állami intézményékre van szüksége az országnak.
Népszava 1915. március 30.
