DK;brókerbotrány;fővárosi főügyész;Quaestor;

2015-04-01 14:38:00

Politikai nyomás az ügyészségen?

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a nyomozás elősegítése érdekében menesszék a fővárosi főügyészt, mert a párt szerint Ibolya Tibor a Quaestor-ügyben nem az igazság feltárásával, hanem a kormány mentegetésével foglalkozik – ezt a párt szóvivője mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: kedd este az ATV-ben a fővárosi főügyész arról beszélt, nem elég a megalapozott gyanúhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényállomány miatt tett feljelentést. Ibolya Tibor szerint az is rendben van, hogy egy börtönviselt közmunkásra íratták a Quaestort, ahogy azt is, hogy a nyolcszáz gigabájtnyi adatot három ügyész fogja feldolgozni – tette hozzá.

Az ügyészség nyilvánvalóan politikai nyomás alatt dolgozik, hiszen nem fedheti fel a „Fidesz brókercégének mocskos ügyleteit” – jelentette ki. Nem tudni, hogy a politikai elfogultság vagy a hozzá nem értés-e az erősebb, de az biztos, hogy a kormány átverte, majd cserben hagyta a kisbefektetőket – mondta.