Fidesz;brókerbotrány;Együtt;hárítás;

- Brókerbotrány - Együtt: ne próbáljon hárítani a Fidesz!

Az Együtt közleményben szólította fel a Fideszt, hogy ne gördítsen akadályt a Buda-Cash és a Quaestor csődjével kapcsolatban kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottság felállításának útjába.

A párt összegyűjtötte és csütörtökön le is adta a parlamenti vizsgálóbizottság felállításához szükséges aláírásokat. Az Együtt szerint a kormány továbbra is hárítja magáról a felelősséget Quaestor-ügyben. "Lázár János mai sajtótájékoztatóján egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, a lényeg az, hogy megvan a pénz. Ezen állításával azonban önmagának is ellentmond, hiszen néhány mondattal korábban maga árulta el, hogy a Földművelésügyi Minisztérium Hungária Értékpapír Zrt.-hez kihelyezett 410 millió forintja veszett el" - írták.

Előzőleg Lázár János sajtótájékoztatón egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökséget, továbbá a Földművelésügyi Minisztériumot (FM), a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, valamint számos önkormányzatot említett, amikor összesítette, mely állami intézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre elmondta, szerinte a pénzügyi felügyeletet is vizsgálni kell a brókerbotrány miatt.

A harmadik támadót is azonosította a rendőrség a budapesti Népszínház utcában szerdán történt halálos kocsmai verekedés ügyében. Mindhárom férfiről fényképet tettek közzé a rendőrség honlapján.