Előfizetés

Obama méltatja az iráni atomalkut

Publikálás dátuma
2015.04.03. 14:47
FOTÓ: Win McNamee/Getty Images
Jó megállapodás – summásan így dicsérte az Iránnal hosszú hónapok óta folyó nukleáris alkudozás eredményeként tető alá hozott megegyezést tegnap az amerikai elnök. Barack Obama a Fehér Ház rózsakertjében tartott beszédében történelmi jelentőségűnek nevezte a körvonalazódó, s elvileg június végéig véglegesítendő szerződés tervezetét, amelynek számos fontos részlete kidolgozásra vár. 

A mostani (rész)eredmény nyolc napos tárgyalássorozat végén született meg Svájcban, s elvileg azt a célt szolgálja, hogy a Teherán elleni nemzetközi gazdasági és pénzügyi szankciók feloldásáért cserében elhárítsa Irán esetleges atomfegyver-ambícióit.

Ennek részeként a közép-keleti állam hajlandó lenne urándúsítási programja visszafogására, amely nyugati remények szerint mintegy tíz évvel kitolhatja a nukleráis eszközök kifejlesztésének időpontját. „Ha Irán csalna, arról a világ értesülni fog. Ha bármi gyanúsat észlelünk, kivizsgáljuk” – tette hozzá magabiztosan Obama, noha számos szakértő kétli, mennyire lehet nyomon követni és ellenőrizni majd az iráni nukleáris program továbbvitelét.

 

Az igazi "számkivetett": 66 napig élt étlen-szomjan az óceánon

Publikálás dátuma
2015.04.03. 14:36
A kép csak illusztráció. FOTÓ: Thinkstock
Megtaláltak az Atlanti-óceánon vitorlás hajójával együtt egy 66 napja eltűnt, 37 éves amerikai férfit - írja az atv.hu az MTI alapján. A férfira - aki horgászni indult január 29-én, de meghibásodott a hajója - egy olajszállító hajó legénysége talált rá csütörtökön Észak-Carolinától keletre, 322 kilométerre a parttól. 

Louis Jordan már beszélt a szüleivel, és elmondta nekik, hogy puszta kézzel fogott nyers halon és esővízen élt.

Miután megtalálták a megviselt férfit, a fedélzetre mentették, majd a parti őrség egyik helikoptere kórházba szállította. Közben felhívhatta telefonon a szüleit, akiknek elmondta, hogy jól van. Amiatt aggódott mindennap, hogy szülei halottnak hiszik - tette hozzá.

Apja, Frank Jordan a CNN hírtévének nyilatkozva azt mondta: fia szívósságának és hitének köszönheti, hogy életben maradt. Az amerikai médiában megjelent beszámolók szerint a vitorlás felborult, és Jordan a hajótesten ült, amikor rátaláltak.

Forrás: atv.hu

Jogerős: 2,5 év börtönt kapott az ország leggazdagabb embere

Jogerősen 2 és fél év börtönbüntetéssel sújtotta egy bukaresti bíróság pénteken közzétett ítéletében Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét, akit abban találtak vétkesnek, hogy törvénytelenül finanszírozott egy elnökválasztási kampányt.

A milliárdos emellett 641 ezer lej (43,5 millió forint) pénzbüntetést is kapott. Az indoklás szerint Niculae 1 millió euróval finanszírozta a román Szociáldemokrata Pártból (PSD) időközben kizárt Mircea Geoana volt államfőjelölt 2009-es kampányát. Ezért cserében azt várta volna el, hogy kormányalakításkor ő dönthesse el, ki lesz a gazdasági miniszter. Niculae ugyanis érdekelt volt abban, hogy gyárai kedvezményes áron kapjanak földgázt az állami gázvállalattól.

Niculae vagyonát a romániai gazdagok legutóbbi toplistája csaknem 1,1 milliárd euróra becsüli. Cégbirodalmának legnagyobb eleme az Interagro vállalat, amely műtrágyagyártással foglalkozik, és az egyik legnagyobb szereplő a román élelmiszerpiacon.  Niculae a román futball egyik legnagyobb támogatója is, ő szponzorálta az Astra Ploiesti élvonalbeli csapatot, amely az elmúlt években rendszeresen szerepelt az Európa Ligában.

A mostani ítéletet a bukaresti ítélőtábla hozta meg. Első fokon az egyik bukaresti kerületi bíróság 2013 őszén még felmentette az ügy vádlottjait. Ezt a döntést bírálta most felül az ítélőtábla. Ugyanebben az ügyben a legsúlyosabb ítéletet Gheorghe Bunea Stancu üzletember és politikus kapta, akinek három évet kell börtönben töltenie. Ő a PSD Braila megyei szervezetének volt az elnöke, és ebben a minőségében győzte meg Niculaét, hogy járuljon hozzá Geoana kampányának finanszírozásához.

2009-ben az elnökválasztás második fordulójában Traian Basescu és Geoana mérkőzött meg az elnöki tisztségért. Akkor mintegy 70 ezer szavazatnyi különbséggel Basescu nyerte a választást. 2012-ben Adrian Nastasét, a PSD volt elnökét, Románia volt miniszterelnökét ítélték börtönbüntetésre amiatt, hogy a 2004-es elnökválasztási kampányára törvénytelenül gyűjtött pénzt cégektől a Bákó megyei építkezési felügyelet segédletével.