Szerbia;Oroszország;katonai parádé;május 9.;

2015-04-09 11:16:00

Védik a szerb katonák parádéját

Európában komoly feltűnést keltett, hogy a május 9-i moszkvai Győzelem napi katonai parádén a szerb hadsereg tagjai is felvonulnak. Ivica Dacic külügyminiszter azonban azt közölte, hogy ez a lépés nem befolyásolja hazája európai uniós törekvéseit, amint azokat a kötelezettségeit sem, amelyeket az általa ellátott EBESZ elnökség idejére vállalt. A szocialisták elnöke azt közölte, hogy a szerb katonák felvonulásáról szóló döntést Tomislav Nikolic köztársasági elnök hozta meg „az alkotmánnyal összhangban”. 

Dacic szerint ez „történelmi fontosságú esemény” Szerbia és az ország hadserege számára, ezért a katonaság „bárhol a világon” részt vehetne hasonló, a fasizmus győzelmét megünneplő megmozduláson. A szerb külügyminiszter közölte, „más országok is részt vesznek a moszkvai eseményen”, s Angela Merkel kancellár is virágokat helyez el a háborús emlékműnél.

A szerb diplomácia vezetője kifejtette, nem kaptak semmiféle arra utaló jelzést az uniós illetékesektől, hogy zavarná őket a szerb katonák felvonulása.