Ukrajna;alkotmánymódosítás;Viktor Janukovics;büntetőeljárás;

2015-04-09 14:06:00

Büntetőeljárás indult Viktor Janukovics ellen

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) és a főügyészség büntetőeljárást indított az Oroszországba menekült megbuktatott államfő, Viktor Janukovics és azon alkotmánybírák ellen, akik megszavazták az alkotmány illegitim módosítását 2010-ben - erősítette meg Olena Hitljanszka, az SZBU szóvivője.

A volt elnök és az alkotmánybírák ellen a vád hatalommal való visszaélés és összeesküvés az alkotmányos rend megváltoztatására.
Az ukrán parlament a "narancsos forradalom" után, Viktor Juscsenko elnöksége alatt 2005-ben úgy módosította az ukrán alkotmányt, hogy jelentősen korlátozta az elnöki jogköröket a törvényhozás javára. 2010-ben viszont - miután Janukovics került hatalomra - az alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a módosításokat. Így Janukovics ismét olyan széles elnöki hatalmat élvezhetett, mint Juscsenko elődje, Leonyid Kucsma exállamfő.

A büntetőeljárás megindításáról először Karl Voloh, az igazságügyi minisztérium mellett működő civil tanácsadói testület tagja adott hírt a nap folyamán a Facebook közösségi portálon keresztül. A társadalmi aktivista kijelentette, hogy több, eddig "érinthetetlen" magas rangú tisztségviselő ellen indul hamarosan büntetőeljárás. Megemlítette Szerhij Ljovocskin dúsgazdag üzletembert, Janukovics elnöki adminisztrációjának volt vezetőjét és volt helyettesét, Andrij Portnovot. Részleteket ugyanakkor nem hozott nyilvánosságra.

Voloh megjegyezte, hogy az eljárás megindításának előkészítésén az ország legjobb jogászai dolgoztak két hónapon át.
Janukovicsot a hatalomváltás és európai integrációt követelő Majdan-tüntetések nyomán váltotta le az elnöki tisztről elsöprő, több mint kétharmados többséggel az ukrán parlament 2014. február 22-én. Ekkor Janukovics már szökésben volt Oroszország felé. Jelenleg sajtóforrások szerint egy Moszkva környéki luxusvillában él.

Az eltávolított államfő ellen már több bűnvádi eljárást is indított az ukrán főügyészség. Hatalommal való visszaéléssel és tömeggyilkosságban való részvétellel vádolják a Majdan-tüntetők lelövetéséért. Vádolják még az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, megváltoztatására és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények elkövetésével: Oroszországba menekülve Janukovics arra szólított, hogy tartsanak minden ukrajnai régióban népszavazást az adott terület Ukrajnától való elszakadásáról, illegitimnek nevezte továbbá a parlament által kinevezett új ukrán kormányt, és leszögezte, hogy továbbra is magát tekinti Ukrajna törvényes államfőjének. Időközben Janukovicsot hivatalosan is megfosztották az államfői titulustól, és így a volt elnököknek járó megszólítástól, illetve a juttattatásoktól is. Január végén egy kijevi bíróság határozatot hozott letartóztatásáról, ami jogi lehetőséget teremt az ukrán főügyészségnek arra, hogy a volt államfő kiadatását kérje Oroszországtól.