Bulvár;RTL;Jóban Rosszban;Gesztesi Károly;

2015-04-11 10:53:00

Gesztesi átpártol az RTL Klubhoz?

A Bors információi szerint Gesztesi Károly az RTL Klubbal tárgyal. A színész ugyan ezt nem erősítette meg, az biztos, hogy a Jóban Rosszban volt sztárja nem marad televíziós munka nélkül, hiszen a TV2-s munka befejezése után egy másik csatornával kezdett tárgyalni. Gesztesi állítja: nem szerződne a Jóban Rosszban sorozat legnagyobb konkurenséhez.

Legyen elég annyi, megkerestek, bementem tárgyalni, megszagoltam, milyen ott a levegő, de még nem döntöttem - mondta el a Borsnak Gesztesi, elismerve, hogy már tárgyalt egy másik csatornával. 

Nemrég volt az utolsó tárgyalás, legközelebb konkrétumokról beszélünk – tette hozzá a színész, aki bár nem erősítette meg, a Bors szerint több ajánlatot is kapott különféle produkciókra. A lap úgy tudja, azok között semmiképp sincs arról szó, hogy a Jóban Rosszban konkurens szappanoperájához, a Ba­rátok közthöz szerződne.

Gesztesi korábban azzal került a bulvárlapok címlapjára, hogy túlzott alkoholizmusa miatt kirúgták a TV2 sorozatából. A Népszava is beszámolt arról, hogy hazánk egyik legfelkapottabb színészének azért kellett távoznia a sorozatból, mert rendszeresen ellehetetlenítette a forgatásokat: hol "piásan" jelent meg, és nem lehetett érdemi munkát végezni, hol pedig egyszerűen el sem ment a stúdióba.