Fidesz;DK;Tapolca;

2015-04-13 09:23:00

DK: a szavazók kiábrándultak a Fideszből

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a tapolcai időközi országgyűlési választás megmutatta, hogy a szavazók kiábrándultak a Fideszből, amelynek "újabb bukása" a demokratáknak is figyelmeztetés.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője úgy értékelte a választás eredményét, hogy a szavazók nem kérnek többet "az Orbán-rezsim" hazugságaiból, a mindent elárasztó korrupcióból.  Az ellenzéki párt szóvivője szerint Orbán Viktor pártja rövid idő alatt két olyan körzetben veszített, amelyet egy éve még magabiztosan megnyert: Veszprémben a demokratikus összefogás, Tapolca térségében pedig a Jobbik mért rájuk vereséget. 

"Egyértelmű, hogy a rezsim megrogyott. Egy pofon a demokratáktól, egy pofon a szélsőjobbtól" mondta Gréczy Zsolt, aki szerint "a náci szellemiségű Jobbik" győzelme és megerősödése, amely a Fidesz rovására, szavazói negyedének elvesztésével történt, erős figyelmeztetés kell, hogy legyen minden demokratának.  Hozzátette: az egyre mélyebb politikai, gazdasági, szociális válságba süllyedő ország polgárai új, az eddigieknél hatékonyabb, és a korábbi elvekkel gyakran szakító válaszokat várnak.
Még nagyobb felelősséggel és alázattal kell dolgozni, hogy Magyarország az Orbán-rezsim romjain ne szélsőségesek kezébe kerüljön, hanem újra a szabadság, a demokrácia és a szolidaritás hazája legyen - hangoztatta a DK szóvivője.

A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán vasárnap este olvasható adatok szerint a 99,13 százalékos feldolgozottságnál Rig Lajos a szavazatok 35,27 százalékát szerezte meg, Fenyvesi Zoltánra a választópolgárok 34,38 százaléka, Pad Ferencre, az MSZP és a DK közös jelöltjére 26,27 százaléka szavazott. Az eredmény azonban nem végleges, mert a különbség kisebb az első két helyen álló jelölt között, mint abban a szavazókörben leadott és később megszámlálandó voksok száma, ahová a külképviseleti voksokat várják.