kemma.hu;Párdányi család;kripta;esztergomi temető;

2015-04-15 07:19:00

Még több botrányos eset az esztergomi temetőben

A sírgyalázás és a koporsólopás mellett több más "disznóságra" is fény derülhet Esztergomban. Amint arról korábban beszámoltunk, a belvárosi temetőben, a Párdányi család felnyitott kriptájában több hozzátartozójuk maradványait is megtalálták, amelyek mind a nyers betonon hevertek, a koporsókat az Esztergomi Kegyelet Kft. akkori vezetőjének utasítására újraértékesítették. Most a kemma.hu-nak három korábbi dolgozó számolt be arról, milyen körülmények között kellett dolgozniuk; egyiküknek például az volt a feladata, hogy a kriptából felhozott, újraértékesítésre szánt halottas ládákat megtisztítsa.

- Folyamatosan terrorban tartott minket, most meg tagad, sőt, még ő vádaskodik - mondta korábbi főnökükről az egyik munkás, aki szerint "egy diktátor utasításainak kellett engedelmeskedniük". A temetői munkások állítása szerint gyakran megesett, hogy főnökük házánál kellett dolgozniuk; egyikőjük azt is elmondta, hogy volt olyan időszak, amikor másfél hónapig a temető közelébe se ment, csak főnöke lakhelyén tevékenykedett.

Az alkalmazottak azt is elmondták a hírportálnak: a temetkezési cég másik két szolgáltatási helyén - a kertvárosi és a szentgyörgymezői sírkertben - is "nagy disznóságok történtek": a cégvezető a temetői hulladékot (koszorúkat, mécseseket) velük ásatta vagy égettette el, miközben számlán azokat "hivatalosan elszállíttatta".

Emellett a szociális temetéseknél is "trükköztek": a halottakat koporsók helyet a hamvasztásoknál használt funérlemez-aljakba temették el. Előfordult, hogy a négy-ötszázezer forintos temetések alkalmával a megrendelők csak kétszázezerről kaptak számlát, a többi "zsebbe vándorolt". - Korábban 470 ezret mondtak egy temetésre, miközben az 350 ezerben megáll. Csakhogy anno külön felszámoltak, kifizettetek mindent, ami pedig alapból benne volt az árban - nyilatkozták az alkalmazottak.

A tizenhat amperes rendszerről ment a tizenkét kilowattos villanykazán. Ez csak úgy lehetséges, ha a biztosítékot „megpatkolják”. Amikor a korábbi vezetés távozni kényszerült, a nyomokat megpróbálták eltüntetni, csak hát így a rendszer nem bírta a terhelést. Három temető együttes villanyszámlája havi háromezer forint volt, a cég lényegében nem fizetett rezsit. A szolgáltató jegyzőkönyvezett és helyreállított mindent. Most „várják” a milliós büntetést.