Kurucinfo;Varga Béla;Pesti Judit;

2015-04-16 20:47:00

Szökésben a kurucinfós Varga és felesége

Már nemcsak a kuruc.info domainnevet bejegyző Varga Bélát körözik az amerikai hatóságok, hanem a feleségét, Pesti Juditot is, akinek a fejére 30 ezer dollár „díjat” tűztek ki - értesült az egyenlito.blog.hu.

Pestit, akit korábban rövid időre őrizetbe is vettek, azzal vádolják, hogy csalt a munkanélküli és az állami segélyekkel. Pesti Juditot 2014. szeptember 9-én 19 rendbeli csalás gyanújával helyezték vád alá, és került letartóztatásba Kalifornia államban. Az őrizetből 20 ezer dollár óvadék fejében végül kiengedték. Ám a szeptember 10-re kitűzött tárgyalásán nem jelent meg, minden valószínűség szerint ő is Kanadába szökött, ahogy a férje is az eljárás elől..Az ügyet ismerők szerint elképzelhető, hogy miután a Varga-Pesti házaspár a magyar állampolgárságát is megtartotta Magyarországon keresnek menedéket - olvasható a blogban - abban bízva, hogy a kuruc.info mögött álló mind erősebb Jobbik képes megvédeni őket.

Ám Magyarországon is fenyegeti őket eljárás, ugyanis itt mikor 2004-ben visszaköltöztek egy időre, az adóhivatal indított ellenük eljárást, illetve az amerikai jogosítványukat is bevonta a rendőrség. Az eredetileg borász Varga korábban tanácsokat adott annak a vácszentlászlói férfinak, aki a borába tett fagyállóval mérgezett meg egy tolvajt, hogyan tudná elkerülni a felelősségrevonást. Elképzelhető, hogy ezzel is felkeltette a magyar hatóságok figyelmét.

 forrás: egyenlito.blog.hu